20 ÉV: "Akkor írok, ha valami fáj" – Beszélgetés Bustya Dezsővel, az Üzenet volt főszerkesztőjével

2010. március 29., címkék: folyóirat, kolozsvár, bustya dezső, Határon túl, reformátusok lapja, üzenet, interjú

Az Üzenet születésének húszéves évfordulója alkalmából Bustya Dezső lelkipásztor, a lap volt főszerkesztője az újság megszületéséről, a szerkesztőségről, a kezdeti lelkesedésről, a példányszám apadásáról beszél.

Jobbak vagyunk Madonnánál?!

2010. március 28., címkék: református énekek, református énekek cd, Háttér, reformátusok lapja, világtalálkozó, hangverseny

Bár csak június 25-én kerül rá sor, már most kaphatók a jegyek a Zeneakadémián, majd az utóbbi években a Művészetek Palotájában évről évre megrendezett Református Énekek elnevezésű koncertsorozat legújabb, egyben kilencedik hangversenyére. Az esemény majd egy évtized alatt gyakorlatilag a református zene ünnepévé vált, de a sikert nemcsak ez jelzi, hanem az is, hogy a koncertek hangfelvételeiből készült kiadványok évek óta előkelő helyet foglalnak el a toplistákon.

Tényleg?

2010. március 27., címkék: reformátusok lapja, Háttér, húsvét

Virágvasárnap. Olvasóink – minden bizonnyal – régóta tudják, hogy mi is a virágvasárnap: Jézus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe. Azonban bennem valahogy mindig kettős érzéseket generált ez az ünnep.

Idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven

2010. március 16., címkék: Hírek, kenya, világmisszió, bölcsföldi andrás, teológus, reformátusok lapja

Hazaérkezett a kenyai missziós kurzus. A négy magyarországi teológia hallgatóiból és lelkészekből álló csapat tizenkét napot töltött Afrikában.

Kossuth Lajos azt üzeni

2010. március 14., címkék: március 15, Délvidék, marton károly, reformátusok lapja, délvidék

Ledöntött, de újra felállított, és a maiakhoz is szóló Kossuth-szobor. Fogyatkozó, de élni akaró, az anyaországot is figyelmeztető szórványmagyarság. Marton Károly esperessel a dél-bánáti magyarok helyzetéről és a ‘48-49-es szabadságharc vezetője magyarittabéi mellszobrának kalandos történetéről beszélgettünk.

Meleg szívek hűvösön

2010. március 09., címkék: pálhalma, adomány, békefy lajos, börtönmisszió, Háttér, reformátusok lapja, haiti

Nem mindenki elvetemült és javíthatatlan bűnöző, aki börtönben ül. Ez derült ki nemrég Dunaújváros-Pálhalmán is, ahol a büntetés-végrehajtási intézet női fogvatartottjainak kezdeményezésére, a börtönlelkész és a börtönparancsnok támogatásával gyűjtés indult a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére. A rabok az összegyűlt pénzt március 2-án ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Vöröskereszt képviselőinek.

A hosszú élet titka

2010. március 08., címkék: református egészségügy, imre sándor, tiszántúli egyházkerület, reformátusok lapja, Háttér

A tavaly ősszel elfogadott Idősügyi Nemzeti Stratégiáról és az aktív időskor fogalmáról Imre Sándor tiszántúli egyházkerületi főgondnokkal, geriáter szakorvossal, a Debrecen Longevity Study című kutatási projekt vezetőjével beszélgettünk.

A jelen diákszerkesztői, a jövő tollforgatói

2010. március 08., címkék: Háttér, ifjúság, reformátusok lapja, egyházi sajtó

Hasznos ötletek, jó tanácsok, ütemes előadások, közvetlen hangnem – többek között így összegezték a pénteki Diákújság Szerkesztők Konferenciáját a fiatalok. A református egyház zsinatán protestáns újságírók, tizenkét református középiskola negyven diákja, valamint az őket kísérő pedagógusok osztották meg egymással tapasztalataikat. Az már biztos, hogy lesz folytatás, hiszen nemcsak a diákok érezték úgy, még szívesen maradnának…

Megszámlálhatatlanul – Regéczy-Nagy László az áldozatokról, a börtönről és a rajztári Újszövetségről

2010. február 25., címkék: reformátusok lapja, regéczy-nagy lászló, kommunista diktatúra, Hírek

„A hazugság már annyira természetes közegünk, mint a szennyezett levegő a belvárosban” – fogalmaz Regéczy-Nagy László. A Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökével – aki a napokban ünnepelte 85. születésnapját – a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja kapcsán beszélgettünk.

Kell egy újság – milyen lapot tartanak megvalósíthatónak a Kárpát-medencei református újságírók?

2010. február 24., címkék: Háttér, magyar református egyház, kálvincsillag, reformátusok lapja, egyházi sajtó

A református értelmiségnek, vagy az átlagembereknek szóljon? Önálló lap, vagy a már tradicionális Reformátusok Lapja melléklete legyen? Hetente, havonta, vagy évente jelenjen meg? Még mindig folyik a vita az új Kárpát-medencei reformátusok lapjáról, amelynek megálmodója a Generális Konvent elnöksége volt. Előző írásunkban öt magyar református püspököt faggattunk, milyen lapot olvasnának szívesen, ezúttal a szakma mondta el véleményét egy parázs hangulatú közös tanácskozás után.

Elfogadták a közegyházi intézmények idei költségvetését – véget ért a XIII. Zsinat zsinati tanácsa Budapesten

2010. február 24., címkék: Hírek, reformátusok lapja, zsinati tanács, mre költségvetés

A Zsinati Tanács mai tárgysorozatának legfontosabb eleme a református egyház intézményei 2010. évi költségvetésének az elfogadása volt. Mivel az egyház decemberben dönt a következő évre szóló költségvetésről, azaz ekkor derül ki, hogy fenntartóként milyen keretösszeggel tudja támogatni intézményeit, azoknak ezt figyelembe véve két hónapjuk van a saját költségvetésük megalkotására, amit rendszeresen a tárgyév elején tárgyal meg és fogad el a testület.

Napirenden a költségvetés

2010. február 24., címkék: Hírek, reformátusok lapja, zsinati tanács, mre költségvetés

A Magyarországi Református Egyház közintézményeinek költségvetését is tárgyalja szerdai ülésén a XIII. Zsinat zsinati tanácsa Budapesten.

Búcsú a zenetudóstól – Ujfalussy József emlékére

2010. február 19., címkék: temetés, Háttér, ujfalussy józsef, újfalussy józsef, reformátusok lapja

Kivételesen hosszú, sikerekben és elismerésekben gazdag életpálya végére tett pontot a halál január 22-én: elhunyt Ujfalussy József zenetörténész, zeneesztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a 20. századi zenetörténet és mindenekelőtt a zeneesztétika neves tudósa.

Isten meggyújtott lámpása – Száz éve született Joó Sándor

2010. február 17., címkék: reformátusok lapja, joó sándor, Háttér

Amikor annyi sötétség van körülöttünk s bennünk, olyan jó olvasni Isten meggyújtott lámpásairól (Mt 8,16), köztük Joó Sándorról, aki egy évszázada – 1910-ben – született Kecskeméten, jómódú, tekintélyes református családban. Szülei eredetileg jogászi pályára szánták, de ő, akire erősen hatott szülővárosa pezsgő egyházi élete, kitartott a lelkészi hivatás mellett, így az otthoni gimnáziumban szerzett jeles érettségi után elvégezte a Budapesti Református Teológiai Akadémiát. Az ottani kegyességi és teológiai irányzatoktól sokat tanult, de egyedül Krisztusnak kötelezte el magát a magyar református egyház szolgálatában. Hallgassa meg honlapunkon Joó Sándor egyik 1967-es igehirdetésének felvételét!

Egyházak szabadlábon – húsz év telt el az 1990. évi IV. törvény elfogadása óta

2010. február 02., címkék: balog zoltán, Háttér, interjú, reformátusok lapja, egyházi törvény

Egyházak a politika útvesztőjében vagy egyházak a politika köpönyege alatt? Avagy megvalósítható-e egy kritikus-szolidáris viszony az egyházak és a politika között? Balog Zoltán parlamenti képviselővel, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnökével többek között a vallásszabadságot és az egyházalapítást szabályozó törvény hátteréről, a keresztyénségből fakadó radikalizmusról és liberalizmusról beszélgettünk.

Hogy volt? Hogy lesz? – Húszéves az Üzenet és a Harangszó, az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjai

2010. január 30., címkék: üzenet, Határon túl, jövőkép, harangszó, reformátusok lapja

Nem könnyű mostanság nyomtatott sajtóterméknek születésnapot, évfordulót ülni. Az év elején, négy hét alatt négy országos, bukaresti napilap szüntette meg nyomtatott kiadását és került fel a világhálóra. Átalakulóban vannak olvasási szokásaink, egyre kevesebb nyomtatott lapot veszünk a kezünkbe, inkább az internetes kiadásaikat, oldalaikat böngésszük – írja jegyzetében Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.

Kell egy újság- de milyen?

2010. január 21., címkék: reformátusok lapja, Háttér, zán fábián sándor, csűry istván, kálvincsillag, magyar református egyház, generális konvent elnöksége, bogárdi szabó istván, bölcskei gusztáv, steinbach józsef

Kárpát-medencei reformátusok lapja létrehozásáról döntött a Generális Konvent Elnöksége. Egyelőre csak egy biztos: lesz újság! A részletekről azonban még komoly viták folynak az egyházi vezetők között. A következő összeállításunkban öt püspököt faggattunk arról, hogy milyen Kárpát-medencei református újságot olvasnának szívesen.

„Az evangélium hirdetése elsődleges, minden más csak utána következhet" - beszélgetés Csűry István püspökkel

2010. január 15., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, reformátusok lapja, csűry istván

Nagy többséggel választották meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé, az egyháztest novemberi választói közgyűlésen. Az új egyházi vezetőt - akit szombaton iktatnak be hivatalába - az egyházkerület gyülekezeti lapja, a Harangszó kérte helyzetértékelésre.

Közös magyar református média határon innen-és határon túl

2010. január 14., címkék: reformátusok lapja, Hírek, generális konvent elnöksége, magyar református egyház, huszár pál, egyházi sajtó

Közös Kárpát-medencei református hírhálózat kialakításáról határozott a Generális Konvent Elnöksége január 13-i ülésén. Az egységes Magyar Református Egyház vezetői kibővítenék a Reformátusok Lapját is, amely a határon túli magyar hívők életével az eddiginél nagyobb terjedelemben foglalkozna.

„Egy hatalmas sikoly, nem simogat, hanem felráz"- a Kontrasztkiállításról

2010. január 12., címkék: kisvárda, Háttér, ifi, reformátusok lapja

Ha a kisvárdai református fiatalokról esik szó, egyházunkban, de talán még azon kívül is sokaknak a színjátszás, az ifi által színpadra állított nagyszabású énekes-zenés-táncos darabok, a hit kérdéseivel foglalkozó Damaszkusz, a hazaszeretetet zászlajára tűző Pilvax, és a kettőt együtt megszólaltató A Megfeszített című rockopera jut eszébe. A Biblia évében, 2008 nyarán mégis valami egészen új ötlettel rukkolt elő a szabolcsi kisváros református gyülekezetének ifjúsága.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.