Kizárva a saját templomukból

2017. augusztus 04., címkék: Délvidék, délvidék

Húsz percre a magyar határtól, Sepsén egy horvát református lelkész hirdeti magyarul Isten Igéjét. De nem az 1800-as években épült műemlék templomban, mert kulcsuk elforog a zárban, miután a templomot egy másik egyház megpróbálja elperelni a gyülekezettől.

Nyughelyük ismeretlen

2015. február 19., címkék: délvidék, In memoriam, reformátusok lapja, szerbiai reformátusok (szrke), in memoriam, Délvidék

Húszezer magyar áldozata is lehetett annak a vérengzésnek, amelyet 1944 és 1945 fordulóján hajtott végre Délvidéken a Tito-féle jugoszláv partizánhatalom. Évtizedeken át még beszélni sem lehetett a történtekről, de az utóbbi években egyre több kiadvány, konferencia, emlékhely és megemlékezés figyelmezteti az utókort a szörnyű tragédiára. A hetvenedik évfordulón a mészárlások által érintett református közösségekben jártunk.

Hanyagság vagy akarat?

2014. december 10., címkék: délvidék, szerbiai reformátusok (szrke), Délvidék, halász béla

Rendkívüli zsinaton tárgyalta a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) a közösség vezetőinek mulasztásait. Például azt, hogy ki mit nem tett meg azért, hogy az újvidéki református ingatlanok visszaszálljanak az SZRKE tulajdonába. Tárgyalták azt is, ki akadályozta a püspökválasztás folyamatát, és azt is, ki a felelős azért, hogy Szabó István dunamelléki püspököt nemkívánatos személynek nyilvánították. A maratoni, közel nyolcórás ülésen ítélet is született, e szerint elmarasztalták Csete Szemesi István nyugalmazott püspököt, illetve menesztették Hallgató Imre főgondnokot és Molnár András ügyészt. Az ítélet jogerős.

Új püspököt választottak a Délvidéken

2013. január 14., címkék: szerbiai református keresztyén egyház, püspökválasztás, Délvidék

Jelentős többséggel választotta meg Halász Bélát lelki vezetőjének a délvidéki reformátusok közössége. A hertelendyfalvi lelkipásztor szerint a január 12-én kihirdetett eredmény a gyülekezetek valódi akaratát tükrözi, amivel senki sem mehet szembe.

Szavaztak az új püspökről Délvidéken

2013. január 11., címkék: Délvidék, püspökválasztás, szerbiai református keresztyén egyház

Szombaton kiderül, ki lesz a délvidéki reformátusság új lelkészi vezetője. A választási folyamatot még a Szerbiai Református Keresztyén Egyház november 10-én Bácsfeketehegyen tartott zsinata indította el. Ugyanitt bontják fel a szavazatokat magukban foglaló borítékokat január 12-én.

A bácskossuthfalvi óvodáért báloznak

2011. január 27., címkék: Délvidék, jótékonysági bál, adománygyűjtés

A IV. Református Jótékonysági Bál ebben az esztendőben bevételével Vajdaság egyetlen református óvodáját támogatja. Tekintse meg a délvidéki óvodásokról készült társadalmi célú hirdetést!

Megtartották a zsinatot a Délvidéken

2010. november 05., címkék: Háttér, hallgató imre, magyar református egyház, szerbiai reformátusok (szrke), egyházi választások, generális konvent, Délvidék, csete szemesi istván, zsinat

Kiírta az egyházi választásokat és az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát is ratifikálta a szerbiai Református Keresztyén Egyház (RKE) október 30-án megtartott zsinata. A személyeskedésektől sem mentes tanácskozást a helyi egyházvezetés annak ellenére hívta össze, hogy a Generális Konvent elnöksége október 22-én a zsinat elhalasztásának megfontolására kérte a szerbiai reformátusokat, és egyúttal felajánlotta segítségét ahhoz, hogy a kialakult helyzetre a Kárpát-medencei reformátusság testvéri közvetítésével találják meg a békés megoldást a felek.

Isten segítségével rendet teremteni

2010. október 29., címkék: Délvidék, bölcskei gusztáv, szerbiai reformátusok (szrke), Pályázat, magyar református egyház, csete szemesi istván, generális konvent elnöksége, délvidék, veres sándor, reformátusok lapja, pályázat, választás, zsinat, tőkéczki lászló

A szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsának és püspökének mandátuma az elmúlt években lejárt. A helyi lelkészek egy csoportja szerint a tisztújítás elmaradása miatt legitimációs válság alakult ki, míg az egyházvezetés szerint vis maior helyzet van.

Megfogadtam az egyházi törvények betartását

2010. szeptember 30., címkék: Délvidék, szerbiai reformátusok (szrke)

Mi rendet akarunk az egyházban, egyházjogot – állítja Kiss Nándor olvasói levelében. A vajdasági Nagybecskerek református lelkipásztora egyike azoknak a lelkészeknek, akik a két éve össze nem hívott délvidéki zsinat megtartását kérték a nyáron egy nyilatkozatban. Kiss Nándor a Csete-Szemesi István püspökkel nemrégiben készült interjúra kívánt reagálni.

Délvidéki kalandozás

2010. július 06., címkék: szerbiai reformátusok (szrke), Délvidék

Rúzsa Magdi, Szeles Mónika, Csernus Imre, Lajkó Félix, Radulovics Bojána, Lékó Péter – néhány név a mai legismertebbek közül. A délvidékiek 90 év elszakítottság után sem maradnak ki a magyar művelődés, sport és tudomány alakításából. Mintha mégis megfeledkeztünk volna erről a vidékről. Református fiataloknak a napokban megjelenő, Délvidék – Vajdaság és Belgrád című útikönyve ezen a mulasztáson próbál segíteni.

Kossuth Lajos azt üzeni

2010. március 14., címkék: március 15, Délvidék, marton károly, reformátusok lapja, délvidék

Ledöntött, de újra felállított, és a maiakhoz is szóló Kossuth-szobor. Fogyatkozó, de élni akaró, az anyaországot is figyelmeztető szórványmagyarság. Marton Károly esperessel a dél-bánáti magyarok helyzetéről és a ‘48-49-es szabadságharc vezetője magyarittabéi mellszobrának kalandos történetéről beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.