Rimaszécsen tartották meg a leendő roma laikus pásztorok első találkozóját

2010. február 01., címkék: Határon túl, cigánymisszió, szlovákiai keresztyén egyház

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetőségének és missziói bizottságának támogatásával tartották meg a hétvégén Rimaszécsen a leendő roma laikus pásztorok első találkozóját. A harmincöt résztvevővel zajó eseményt Rigó János, a „Közös úton a roma kultúrával“ Polgári Társulás elnöke, a  romamisszió kezdeményezője szervezte.

Hogy volt? Hogy lesz? – Húszéves az Üzenet és a Harangszó, az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjai

2010. január 30., címkék: üzenet, Határon túl, jövőkép, harangszó, reformátusok lapja

Nem könnyű mostanság nyomtatott sajtóterméknek születésnapot, évfordulót ülni. Az év elején, négy hét alatt négy országos, bukaresti napilap szüntette meg nyomtatott kiadását és került fel a világhálóra. Átalakulóban vannak olvasási szokásaink, egyre kevesebb nyomtatott lapot veszünk a kezünkbe, inkább az internetes kiadásaikat, oldalaikat böngésszük – írja jegyzetében Fábián Tibor, a Harangszó főszerkesztője.

Élet és halál – Csendeshét a Béthel központban

2010. január 30., címkék: Határon túl, csendeshét, kárpátaljai református

Az élet és a halál kérdéséről szólt a január 25. és 29. között Kárpátalján, a balazséri Béthel Konferencia-központban megszervezett megyei csendeshét.

Kopjafát avattak a nagy matematikus tiszteletére

2010. január 30., címkék: Határon túl, marosvásárhely, megemlékezés, bolyai jános

Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmával hajdani sírhantján kopjafát állítottak tisztelői. Az avatón közintézmények, egyházak, iskolák képviselői, kutatók és diákok jelentek meg, hogy leróják kegyeletüket a matematikus zseni előtt.

"Isten számtalan módon mutatta meg az Ő kegyelmét" – jubileumi ünnepséget tart az erdélyi Református Mentő Misszió

2010. január 29., címkék: hálaadás, erdélyi református mentő misszió, Határon túl

Az erdélyi Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány március 13-án az idén is megszervezi hagyományos hálaadó alkalmát Magyarózdon, mely most egyben jubileumi ünnepség is: az ózdi Terápiás Otthonban öt éve nyújtanak hosszú távú terápiás kezelést szenvedélybeteg férfiak számára, ugyanakkor három éve indult a missziós munkatársakat képző Trans-Silvanus Intézet.

Az Üzenet február elsejei számából

2010. január 28., címkék: üzenet, Határon túl, Gyülekezeti hírek, erdélyi református

Lehet, hogy minket is a bűnösök közé sorolnak az emberek, talán megvetnek. Jézus azonban másképp ítél, mint embertársaink. Nem a foglalkozásunkat nézi, nem is a származásunkat, hanem a belsőnket. Gyümölcstermést keres rajtunk, mint a fügefán egykor. Ha alkalmasnak talál, tanítvánnyá tesz, mint Mátét. Megbocsátja bűneinket, s azt bízza reánk, hogy hirdessük az Ő bűnbocsátó kegyelmét másoknak is – írja a Máté elhívása és a mi elhívásunk című vezércikkében id. Balogh Károly az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának legfrissebb számában.

Hitmélyítő napokat szervez a Firesz jegyeseknek és fiatal házasoknak

2010. január 28., címkék: házasságkötés, Határon túl, firesz

„Egyedül lenni csak kivételes esetben jó, de sokkal jobb valakivel együtt lenni, szeretni és szeretve lenni. De akik ezt megtapasztalták, bizonyára tudnak beszélni arról is, hogy bizony nem mindig könnyű párban sem, sőt a kísértő jól tudja és ismeri, hogy hol kell bolygatni a békességet" – ezekkel a sorokkal invitálja a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Mente Területi Egysége a jegyeseket és a fiatal házasokat az első alkalommal megszervezendő hitmélyítő napokra.

A népmozgalmi adatok itt nem a magyarság állandó fogyását mutatják – református templomot építenének Köröstarjánban

2010. január 27., címkék: Határon túl, toldinagyfalui református missziói gyülekezet, farkas zsolt

Alig néhány éve alakult meg a Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet, Oláhszetnmiklós központtal. A tenni akaró, életerős közösség, élén lelkészükkel, minden lehetőséget megragad, hogy az egyházközség dolgait előremozdítsa. A szentmiklósi gyülekezeti ház már tető alatt van, a következőkben pedig templomot építenének Köröstarjánban. A fejleményekről nemrég a nagyváradi Reggeli Újság számolt be.

Munkatársképző Tanfolyamot szervez az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület

2010. január 26., címkék: munkatársképző tanfolyam, Határon túl, 2010, erdélyi ifjúsági keresztyén egyesület

2010-ben is megszervezi a több éves hagyománynak örvendő Munkatársképző Tanfolyamot az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület. A tanfolyam célja ifjúsági munkások képzése, a fiatalok felkészítése, illetve motiválása, hogy aktív szerepet vállaljanak a gyülekezeti ifjúsági munkában és annak megszervezésében.

A Harangszó februári első számából

2010. január 26., címkék: 2010, Határon túl, harmadik lapszám, harangszó

Öt éve jött létre a Vasárnapi Iskola mozgalom, melynek lényege, hogy hétvégeken a szórványban élő gyermekeknek tartanak foglalkozást az anyaországból érkező pedagógusok, mintegy ötvenen. Jelenleg 18 partiumi települést látogatnak a munkájukat önkéntesen végző tanárok – derül ki Benkei Ildikó, a mozgalom alapítójának címoldalas írásából. 

Robert Fico kormányfő a szlovákiai egyházak képviselőivel találkozott

2010. január 25., címkék: egyház finanszírozás, robert fico, Határon túl, fazekas lászló

Robert Fico miniszterelnök huszonhat bejegyzett szlovákiai egyház és hitközség képviselőjét invitálta munkaebédre január 25-én.  A találkozón szó volt a megfelelő kommunikációról, az egyház és oktatási intézményeinek finanszírozásáról, de a kormány azon igyekezetéről is, hogy az egyházak anyagilag függetlenek legyenek az állami költségvetéstől. A meghívásnak eleget tett Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke is.

A magyar Spurgeon - Könyvbemutatóval zárult az egyetemes imahét Nagyszalontán

2010. január 25., címkék: ökumenikus imahét, Határon túl, 2010, Ökumenikus imahét, nagyszalonta

Könyvbemutatót tartottak Nagyszalontán január 24-én, az egyetemes imahét utolsó napján. Szabó Aladár „Lelki harmat” című könyvét Visky István pelbárthidai lelkipásztor, a kötet szerkesztője, valamint Kiss Jenő, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára mutatta be. 

Visszapillantó – Gulácsy Lajos és Csűry István püspökök a Duna Televízió Élő egyház című műsorában

2010. január 25., címkék: duna televízió, csűry istván, Határon túl, gulácsy lajos, vallási műsor

A Duna Televízió vallási hírmagazinja vasárnapi adásában egyebek mellett beszámolt Csűry István királyhágómelléki püspök nagyváradi beiktatásáról, valamint a Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai püspök tiszteletére tartott munkácsi hálaadó istentiszteletről.

Emlékezés az őrállóra -– Beregszászon emléktáblát avattak Forgon Pál püspök tiszteletére

2010. január 24., címkék: forgon pál, kárpátaljai reformátusok (kre), Határon túl

Forgon Pál a Kárpátaljai Református Egyház püspöke volt a rendszerváltás körüli időkben. Az ő nevéhez fűződik a kárpátaljai lelkipásztorképzés megszervezése. A néhány esztendővel ezelőtt elhunyt püspök beregszászi lakhelyének falán nemrég emléktáblát avattak.

„Csak a tiszta lelkiismeret és az Isten döntése, áldása fontos” – Beszélgetés Kovácsné Marton Erzsébettel, a Komjáty Benedek-díj nyertesével

2010. január 22., címkék: kárpátaljai reformátusok (kre), Határon túl, kovácsné marton erzsébet, komjáthy benedek-sajtódíj

Kovácsné Marton Erzsébet vehette át január 7-én a Kárpátaljai Református Egyház Komjáthy Benedek-sajtódíját. Ezzel a díjjal minden évben azokat a médiamunkatársakat jutalmazzák, akik az egyház életét bemutató magas szakmai szinten elkészített anyagaikkal a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják.

A 2010. év első gyógyító alkalmát tartotta a kárpátaljai Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziója

2010. január 22., címkék: misszió, Határon túl, kárpátaljai reformátusok (kre), drogmisszió

"A résztvevők ötöde 20 év körüli fiatal volt, akik közül sajnos voltak, akik már a szenvedély rabjaiként jöttek gyógyulni" - írja Pocsai Mária, a kárpátaljai Csongoron működő Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziójának munkatársa a január 4–14. között 220 ember részvételével lezajlott gyógyító alkalmukról szóló beszámolójában.

„Mid van, amit nem kaptál?” - A Szlovákiai Református Egyház Diakóniai Központja is gyűjtés szervez a földrengés sújtotta haitiek számára

2010. január 21., címkék: természeti katasztrófák, Határon túl, szlovákiai reformátusok (szrke), haiti

A református gyülekezetek számára hirdet gyűjtést a bajba jutott haiti túlélők támogatására és a földrengés okozta károk enyhítésére a Szlovákiai Református Egyház Diakóniai Központja.

"Gazdálkodj okosan!" – a Firesz Dunamenti Területi Egységének téli tábora

2010. január 20., címkék: szlovákiai reformátusok (szrke), firesz, Határon túl, ifjúság

Gazdálkodj okosan! Ezzel a témával kivánja megszólitani az érdeklődőket a Fiatal Reformátusok Szövetsége Dunamenti Területi Egysége a január 29-e és február 1-e között megszervezendő téli tábor ideje alatt.

"A szó hatalma" – regionális ifjúsági találkozót szervez a Firesz

2010. január 19., címkék: Határon túl, szlovákiai reformátusok (szrke), firesz

A szó hatalma lesz a témája annak a régióbeli ifjúsági találkozónak, amelyre a Fiatal Reformátusok Szövetsége Duna Menti Területi Egységének a szervezésében kerül sor január 24-én, a dunaszerdahelyi református templomban.

Az idei évre is megjelent a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház bibliaolvasó vezérfonala

2010. január 18., címkék: Határon túl, bibliaolvasó kalauz, szlovákiai reformátusok (szrke)

A  napi igék még  jobb megértésének céljából  négy évvel ezelőtt született meg egy Bibliaolvasó Kalauz kiadatásának a gondolata. A terv megvalósítását Somogyi Alfréd apácaszakállasi református lelkipásztor vállalta magára, aki minden évben tizenegy lelkipásztort von be az aktuális napi igemagyarázatok elkészítésébe.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.