Szerda este hét óra körül felszállt a füst a Vatikánban, ami azt jelentette, hogy a pápaválasztó konklávé döntött a katolikus egyház új vezetőjéről. Bő egy órával később kiderült, Ferenc néven az argentin Jorge Mario Bergoglio bíboros lesz az első dél-amerikai és egyben az első jezsuita pápa, a februárban lemondott XVI. Benedek utóda.
A római katolikus egyház feje február 11-én délelőtt jelentette be, hogy megválik pozíciójától. A vatikáni szék február 28-án este 8 órától üresnek minősül az új pápa megválasztásáig.
Az auschwitzi koncentrációs tábort 1945. január 27-én szabadította fel a szovjet hadsereg. 1996-ban Roman Herzog német szövetségi elnök azt javasolta, nyilvánítsák ezt a napot „A nemzeti szocializmus áldozatainak emléknapjává”. Az ENSZ pedig 2005-ben nemzetközi Holocaust-emléknappá emelte január 27-két.
XVI. Benedek pápa vasárnap elítélte az olaszok és afrikai bevándorlók között az elmúlt napokban Olaszország déli részén történt erőszakcselekményeket, a véres összecsapásokat.