A Harangszó júliusi első számából

2010. július 05., címkék: egyházi sajtó, Határon túl, királyhágómelléki egyházkerület

A 275 évvel ezelőtti erdőhegyi csatáról és a Generális Konvent komáromi üléséről is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

„Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” – Királyhágómellék a Református Egyházak Világközösségében

2010. június 21., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, antal jános, csűry istván, Határon túl, Grand Rapids, református világszövetség (rvsz), grand rapids

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületet Csűry István püspök és Antal János előadótanácsos képviselik az egyháztörténeti jelentőségű eseményen.

Egyházkerületi tiltakozás a megszorító intézkedések ellen

2010. június 11., címkék: Határon túl, gazdasági válság, nyilatkozat, királyhágómelléki egyházkerület

  "A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése Isten segítő erejét kéri ahhoz, hogy vezetőink hozzáértő bölcsességgel tudjanak dönteni" – olvasható a nyilatkozatban.

A Harangszó júniusi második számából

2010. június 10., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, egyházi sajtó, folyóirat

Az egyházi élet gazdagságát bemutató írások mellett négyoldalas választási mellékletettel jelentkezik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

Segítség Királyhágómellékről is – körlevélben fordult az egyházkerület a gyülekezetekhez

2010. június 09., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, természeti katasztrófák, adom

„A nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban” – idézi a zsoltárost a Királyhágómelléki Református Egyházkerület felhívása.

Húsz éve szervezték újjá a királyhágómelléki és az erdélyi nőszövetséget

2010. június 07., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, erdélyi egyházkerület, nőszövetség, konferencia, Határon túl, gulácsy lajos, nagybánya

Nagybányán tartják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének XI. konferenciáját július 24-én.

Laptalálkozó a Partiumban

2010. június 07., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, presbiteri szövetség, üzenet, Határon túl, folyóirat

A királyhágómelléki Hídalmás ad otthont a Presbiter című folyóirat kihelyezett szerkesztőbizottsági ülésének július 2–3-án.

Új szakokat indít a Partiumi Keresztény Egyetem

2010. június 02., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, református oktatás, egyházi felsőoktatás

A közelgő egyetemi felvételi időszakban két új szakra hirdet felvételit a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem.

Szenteljék meg a Nemzeti Összetartozás Napját

2010. június 02., címkék: nyilatkozat, harang, trianon, megemlékezés, Hírek, királyhágómelléki egyházkerület

A Kárpát-medencében június 4-én minden református templom harangja 16,30 órakor megszólal. A királyhágómelléki harangok is megsiratják a megalázóan megrázó múltat, és hirdetik Isten kegyelmét, amely újabb lehetőségeket ajándékozott a megmaradóknak, a bizakodóknak és az egymásban reménykedőknek – olvasható a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése által kibocsátott közleményben.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleménye

2010. május 29., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Háttér, állampolgárság, kárpát-medence, trianon, közlemény

"A hála és köszönet mellett kifejezzük azon reményünket is, hogy végre megszakad az anyaországi, főleg baloldali politikusok által képviselt tartózkodó magatartás a leszakított területeken élő magyarokkal szemben" – olvasható abban a közleményben, amelyet a  Királyhágómelléki Református Egyházkerület adott ki. Május 28-án tartott közgyűlésükön ünnepi határozatban örökítették meg a Magyar Parlament által május 26-án elfogadott törvényt, amely magyar állampolgárságot biztosít a Kárpát-medencében élő magyarok számára.

A Harangszó júniusi első számából

2010. május 28., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, trianon

A trianoni évfordulóról, nőszövetségi teadélutánról és presbiteri konferenciáról is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

A Harangszó májusi második számából

2010. május 18., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl

A kolozsvári teológia mindennapjairól és a lap évfordulós ünnepségéről is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

Győzzük le a tehetetlenséget – Kórház-fórum a Királyhágómelléken

2010. április 29., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, református egészségügy, megbeszélés

A Királyhágómelléki Református Egyházkerüket által kezdeményezett kórház- és biztosítólétesítés lehetőségeiről tartottak megbeszélést csütörtök délután Nagyváradon.

„A nagyváradi magyarság ünnepe” – Festum Varadinum tizenkilencedszer

2010. április 24., címkék: istentisztelet, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, festum varadinum, bölcskei gusztáv

Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Festum Varadinum ünnepségsorozatot április 25. és május 2. között Nagyváradon. A Kárpát-medence egyik kiemelkedő kulturális eseménye vasárnap ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét a várad-újvárosi református templomban, ahol Bölcskei Gusztáv püspök hirdeti az igét.

Harangszó-évfordulós ünnepség a Varadinum nyitónapján

2010. április 09., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, varadium fesztivál

A Harangszó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja, a Varadinum Fesztivál nyitónapján, április 25-én 17 órai kezdettel ünnepli megjelenésének huszadik évfordulóját Nagyváradon, az Egyházkerületi Székház Bartók termében.

20 ÉV: Harangszó-történelem – Kiért szól a harang?

2010. március 29., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, csűry istván

A Harangszó főszerkesztőjének 1999-ben megjelent interjúja ifj. Csűry István lelkipásztorral – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspökével –, a gyülekezeti lap egykori főszerkesztőjével.

Összehangolt egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás – együttműködés az erdélyi magyar egyházak között

2010. március 15., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, erdélyi egyházkerület, Határon túl, erdélyi unitárius egyház, romániai evangélikus egyház, múltfeltárás, protestáns

Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részvételével pénteken Kolozsváron megalakult az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási munkacsoportjainak Szakmai Egyeztetõ Fóruma.

Lázári: imahét és alapkőletétel

2010. március 10., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, lázár, imahét, csűry istván

Vasárnap, március 14-én helyezik el a Lázári Református Egyházközség leendő gyülekezeti központjának alapkövét – az esemény az idei imahét záró istentisztelete is egyben.

Előzetes a Harangszó márciusi második számából

2010. március 08., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl

Miért járjak templomba? – teszi fel a kérdést a lap idei hatodik számának címoldalán Csiha Kálmán, majd így folytatja: „Földi életünk egyik legnagyobb ajándéka a család, az otthon. Van egy közös nagy családunk is, az Anyaszentegyház, a gyülekezet, és ide is jó hazaérkezni”.

Egyházi kórházakat hozna létre a KREK

2010. március 05., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, református egészségügy

Egyházi kórházakat hozna létre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). A kórházak a terv szerint a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban működnének. Bár a megvalósítás még távoli, az ügy nap mint nap halad egy-egy lépést előre – nyilatkozta a Krónika című kolozsvári napilapnak Csűry István püspök, aki a többi egyház segítségére is számít.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.