Beszéljünk nyíltan

2013. február 13., címkék: házasság hete, interjú

A Házasság hete megálmodói nem akarnak semmilyen kötelező programot előírnia résztvevő közösségnek. Ők csak annyit szeretnének elérni, ha világszerte minél többen népszerűsítenék a házasságot. A magyarországi megnyitó sajtótájékoztatójára ellátogató Richard Kane-al, a mozgalom megalapítójával beszélgettünk.

Egymásra hangolva

2013. február 07., címkék: házasság hete

„Házasságban élni olyan, mintha valaki leírás, minta nélkül építene lego házat"- mondta bevezetőjében Novotny Zoltán, sportújságíró, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke február 7-én a Házasság hetét beharangozó sajtótájékoztatón, melyet a program témaköréhez igazán jól illeszkedő helyszínen, a budapesti I. számú házasságkötő teremben tartottak.

Összecsiszolódás

2013. február 07., címkék: interjú, házasság hete

„Levetítődik az életünk a művészetünkre is. Míg össze nem csiszolódunk, addig nem lesz egésszé a koncertműsorunk" – mondják a Házasság hete idei arcai, Farkas Zsolt és Várnagy Andrea zongoraművészek, akik már több mint tíz éve négykezes fellépéseikkel járják a világot. A pár már az interjú előtt azt kérte, tegeződjünk, a házasságról így sokkal közvetlenebbül, őszintébben lehet beszélgetni.

Mentsük meg a házasságot!

2012. február 10., címkék: ökumene, ökumenikus tanács (meöt), Ökumené, házasság hete, ökumené

Ötödik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság Hetét, amely arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, a család intézményének népszerűsítésére, valamint segítséget adjon párkapcsolati, esetleg gyereknevelési nehézségekkel küzdőknek. 

"Vágyni arra, ami a miénk"

2012. február 09., címkék: Ökumené, házasság hete, ökumene, ökumené, lackfi jános, interjú

Két fiatal kötéltáncos indult neki egykor a magasságnak. Már  huszonegyedik éve házasok, öt gyermekük van. Vallanak különbözőségeikről, a kor jelenségeiről, és a házasságban való krízisek leküzdéséről is a Házasság hetének idei arcai, Lackfi János költő és felesége, Bárdos Júlia a velük készített interjúban.

A házasság ma is érték - Csendesnap Székesfehérváron

2012. február 09., címkék: székesfehérvár, házasság hete

A házasság hete kezdeményezéshez a székesfehérvári reformátusok is csatlakoztak. Az érdeklődőket szombaton, február 11-én várják, akik többek között a házasságban kialakuló konfliktusok kezeléséről, annak is gyakorlati megközelítéséről hallhatnak. 

Az elköteleződés ünnepe

2012. január 31., címkék: ökumene, házasság hete, Ökumené, ökumené

Lackfi János és Bárdos Júlia a 2012-es Házasság hete arcai. Az ökumenikus programsorozatot idén február 11. és 19. között rendezik meg több városban. A kampánnyal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az egészséges házasság milyen fontos, és egyben milyen előnyös is az egész társadalom számára.

Házasság Hete – Debreceni programok

2012. január 27., címkék: házasság hete, debrecen

A „Házasság Hete” országos megnyitója „Vágyni arra, ami a miénk” címmel 2012-ben Debrecenben, a Nagyerdei Református Gyülekezetben lesz, igét hirdet Bölcskei Gusztáv püspök.

Pozitív reklámot a házasságnak!

2011. február 15., címkék: házasság hete, interjú

"Amikor megkaptuk a felkérést, arra gondoltunk, hogy eddig híres emberek voltak, miért mi követjük őket" – véli a négy gyermeket nevelő Szabó Endre és felesége Szabóné Nemesy Krisztina, az idei Házasság Hete két arca.

Veled vagyok egész

2011. február 11., címkék: házasság hete, 2011

A házasság ajándék felülről, és hatalmas feladat, tele van buktatókkal, de ha működik, az egy kegyelmi állapot – mondta Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a Házasság Hete megnyitóján.

Magzatvédelem egyházunkban

2011. február 04., címkék: házasság hete, szarka miklós

Házasság Hetéhez közeledve érdemes olyan kérdésekről is beszélni, amelyek egyedülálló, élettársi vagy éppen házastársi kapcsolatban élő nők és párok tízezreit érintik évente, sőt súlyos társadalmi kérdések is.

"Veled vagyok egész”

2011. február 01., címkék: házasság hete

Ez a mottója az idei Házasság Hetének, amelyenek célja, hogy minél több ember figyelmét felhívják a házasságban rejlő értékekre, szépségre.

Íme, egy vonzó nem boldog házasság

2010. július 01., címkék: házasság hete, Háttér

Levente Péter és Döbrentei Ildikó már tudják, miről beszélnek. A házaspár állítja: nem boldog házasságban élnek, de van sok boldog pillanatuk, sok küzdelem, csalódás, kitartás és még mi minden – a szerelem, a házasság színes és mindent felölel, akár maga az élet.

A Deák téri evangélikus templomban zárult a Házasság Hete 2010 rendezvénysorozat

2010. február 18., címkék: házasság hete, Háttér, süveges gergő, deák téri evangélikus templom

Isten áldását kérhették házasságukra azok a párok, akik elmentek a  Deák téri evangélikus templomba – ezzel zárult ugyanis az idei Házasság Hete rendezvénysorozat. A "hét házaspárja"  Süveges Gergő és neje, Rudan Margit is az oltár elé álltak. Magyarországon harmadik alkalommal rendezték meg a Házasság Hetét.

"Ezt a döntést megtartjuk, és ez a döntés megtart minket!" – Házasság Hete 2010

2010. február 05., címkék: házasság hete, 2010, Hírek

A "kapcsolat-elköteleződés" témáját járja körül a hétfőn kezdődő Házasság Hete, amelyet Magyarországon harmadik alkalommal szerveznek meg.Tizenkét évvel ezelőtt Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg.

Elköteleződés és hűség

2010. január 26., címkék: dányi zoltán, házasság- és családsegítő szolgálat, házasság hete, interjú, Háttér

A Bálint-nap előtti napokban, február 8. és 14. között ez lesz a témája a Házasság Hete elnevezésű programsorozatnak, amelynek szervezői a református közösségek bekapcsolódását is várják a közös szolgálatba. Dányi Zoltán lelkipásztorral, a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat lelkigondozójával beszélgettünk, aki második éve vesz részt a szervezőmunkában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.