Vissza a gyerekszobába a Közös(s)Éggel

2010. február 11., címkék: közösség magazin, bogárdi szabó istván, Hírek, miklya luzsányi mónika

  Övék a jövő- szoktuk mondani. A gyermekeké. De ha a szülők munkaidejét, vagy az iskolák hozzáállását tekintjük, nem látjuk, hogy tényleg kiemelten fontos helyet szánnánk nekik a felnőttek által alakított világban.

Egyház – Zene – Egyházzene

2010. február 11., címkék: pápai teológia, Hírek

Beszélgetés-sorozat indul a Pápai Református Teológiai Akadémián. Az első alkalom február 17-én, szerdán délután öt órakor kezdődik. A vendég Varnus Xavér orgonaművész lesz.

„Vándorfecske hazatalál?” – A Lévay vendégei a szerbiai magyarok

2010. február 11., címkék: Hírek

"Délvidéki napokat" rendez, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon "Szólj, ötágú síp"elnevezésű magyar kultúra- és kapcsolatmegőrző rendezvénysorozata keretében.

Elhunyt Ujfalussy József

2010. február 10., címkék: Hírek

Ujfalussy József, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és egykori alelnöke, a Debreceni Református Kollégium hajdani tanára életének 90. évében, január 22-én elhunyt. Halálával a magyar kultúra és zenetudomány kimagasló alakja távozott.

Kórushangverseny és kamarazenekar a Budapesti Történeti Múzeumban

2010. február 10., címkék: Hírek

Ismét kórushangverseny lesz a Budapesti Történeti Múzeumban. Ezúttal a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar lép fel február 14-én, vasárnap délután fél háromkor, vezényel Mikes Tibor kántor.

Tabulatúra – A Régizene Klub vendége Lovász Irén

2010. február 10., címkék: Hírek

„…az univerzum és magyar népköltészetünk rajta keresztül megnyilvánuló, összefonódó csodái ezek a hangok! Nagyon nagyra értékelem és hiánypótlónak tartom. A magyar kollektív tudattalan gyökereiből táplálkozó lélekgyógyítás zenei hangjait érzem kiáradni a lemezből. Ezek valódi gyógyító hangok"– vallja Dr. Konta Ildikó zeneterapeuta Lovász Irénről.

„Mercurius Veridicus” – szónokverseny középiskolásoknak

2010. február 09., címkék: Hírek

Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódva, történelmünk kiemelkedő alakjaira emlékezve „Mercurius Veridicus” címmel szónokversenyt hirdet a magyarországi és a határokon túli magyar középiskolák 10-11. évfolyamos tanulói számára a Református Pedagógiai Intézet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Képviselőtestülete és Elnöke, valamint Ónod Község Önkormányzata.

Egy újság a magyar reformátusoknak

2010. február 09., címkék: Hírek

Kárpát-medencei református újságírók tanácskoznak Debrecenben. A keddi találkozón beszélik meg az új egységes református lap létrehozását.

Interaktív színházi előadás a Vizsolyi Biblia keletkezéséről

2010. február 09., címkék: Hírek

Idén ünnepeljük az első teljes magyar nyelvre fordított Biblia – a Vizsolyi Biblia – kinyomtatásának 420. évfordulóját. Ennek tiszteletére Vizsolyban eredeti szépségében visszaépítik az ország első, 16. századi nyomtatóműhelyét. A nyomdát március 15-ikén nyitják meg a nagyközönség számára.

Egymillió forint a balsorsú freskó megóvására

2010. február 08., címkék: Hírek

Megmenthető lesz az abaújvári református templom több száz éves freskójának egy része. A templom számára a Balsorsú Műemlékek Bálján egymillió forint gyűlt össze, melyből nyolc négyzetméternyi falfestményt tudnak restaurálni. A freskórészlet Bertalan apostol vértanúságát ábrázolja.

Pályázaton nyert a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona

2010. február 08., címkék: Hírek

Megvalósul a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Ápoló Gondozó Otthona Támogató Szolgálat súlyosan sérülteket gondozó épületének akadálymentesítése. A szolgálat ugyanis a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által meghirdetett pályázaton pozitív elbírálásban részesült, így a Norvég Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő közel tizennégy millió forintos támogatásban részesül.

A "szabadító" és a protestáns gályarabok emlékezete

2010. február 08., címkék: Hírek

A protestáns gályarabok kiszabadításának emléknapján hálaadó alkalmat tart a Budapest-Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség február 11-ikén, csütörtökön délután három órától. Az eseményen Michiel Adriaenszoon de Ruyter admirális és a protestáns gályarabok emlékezete címmel előadást tart Millisits Máté művészettörténész, új- és legújabb kori történeti muzeológus.

Nyári gyerekhetekre felkészítő konferenciák a Titus Hitéleti Alapítvány szervezésében

2010. február 08., címkék: Hírek

A hittanoktatás és gyermekistentisztelet mellett kiváló alkalmak az evangélium gyermekekkel való megismertetésre a gyülekezetek által szervezett napköziotthonos gyermekhetek, táborok. Ilyenkor a gyermekek bibliai történeteken keresztül ismerkedhetnek meg a keresztyén hit dolgaival és játékos formában mélyíthetik el a hallottakat. A Titus Hitéleti Alapítvány ebben a nagy felelősséget és komoly felkészülést igénylő szolgálatban igyekszik segítséget nyújtani.

Hazatért a magyar reformátusok második mentőcsapata is Haitiről – kilenc napig segítettek

2010. február 05., címkék: osgyán dániel, szeretetszolgálat, Hírek, haiti

Péntek délután megérkezett Ferihegyre második haiti útjáról a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsoportja. Az orvosok és segítők nyugodtabb körülményeket tapasztaltak, s az élelmiszerosztásnak köszönhetően javult a közbiztonság is – mondta a reformatus.hu-nak Osgyán Dániel, a csoport vezetője.

Református anyaotthon épült Zsadányban

2010. február 05., címkék: istentisztelet, családok átmeneti otthona, zsadány, Hírek, bölcskei gusztáv

Átadják vasárnap a Zsadányi Református Egyházközség fenntartásában működő Családok Átmeneti Otthonát. Február 7-én délután három órától az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.

"Ezt a döntést megtartjuk, és ez a döntés megtart minket!" – Házasság Hete 2010

2010. február 05., címkék: házasság hete, 2010, Hírek

A "kapcsolat-elköteleződés" témáját járja körül a hétfőn kezdődő Házasság Hete, amelyet Magyarországon harmadik alkalommal szerveznek meg.Tizenkét évvel ezelőtt Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg.

„Összefogással imádkozni és cselekedni sohasem hiábavaló” – Református Jótékonysági Bál Debrecenben

2010. február 04., címkék: református jótékonysági bál, 2010, debrecen, Hírek

    A pesti gyorssal érkezett Móricz Zsigmond az első református bálra Sztánára, száz esztendővel ezelőtt. A krónika szerint egész este jegyzetelt, majd megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét. 1914-ben a kalotaszegi település – azóta már rombadőlt – iskolaépületében báloztak. A báloknak több emberöltő alatt sem múlt el a varázsa. 2010. február 19-én Debrecenben harmadik alkalommal rendeznek jótékonysági bált, iskolák megsegítésére.

Szolgálati lehetőség Közép-Ázsiában

2010. február 04., címkék: misszió, közép-ázsia, pályázat, Pályázat, Hírek

Angoltanárokat keres az INTERSERVE nemzetközi missziói szervezet Közép-Ázsia egyik országába. A szolgálat időtartama egy év, mely kölcsönös megegyezéssel meghosszabbítható. A feltételek: imádkozó gyülekezeti háttér és anyanyelvi szintű angol nyelvtudás.

Hilf mir bitte, eine deutsch sprachige Bibel-Camp zu Organisieren!

2010. február 04., címkék: szentírás szövetség, pályázat, németország, Pályázat, Hírek

Partnergyülekezeteket keres német nyelvű bibliatáborok szervezésére általános vagy középiskolásoknak a Szentírás Szövetség. A táborokat magyar és német anyanyelvű hívő fiatalok segítségével rendeznék meg a helyi gyülekezet közreműködésével.

Képes a szabadságra, annak minden kockázatával együtt – Csoóri Sándort köszöntötték 80. születésnapján

2010. február 03., címkék: csoóri sándor, bogárdi szabó istván, születésnap, Hírek

„Ez a köszöntés inkább köszönet és hála, amiért a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja folyamatosan tanít minket vállalni a sorsot, megélni a történelmet, bölcsességben edzeni a gondolatokat” – mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Csoóri Sándor 80. születésnapján. Február 3-án este a Kossuth-, és Radnóti-díjas magyar írót az MTA dísztermében köszöntötték. Csoóri élete maga egy mű, amelyben a felelősséget, a nemzeti összetartozást és az ezért való tenni akarást együtt jeleníti meg egy igényes művészettel. A sok szenvedés, amin a magyar nép a 20. században átment, műveiben kultúrává lett – tette hozzá ünnepi beszédében Pálinkás József.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.