Arany János a jelen tükrében

2017. június 07., címkék: arany jános, évforduló, imre lászló

Arany János és a 21. század címmel tartott előadást Imre László a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szenior Akadémiája márciusi alkalmán. Az egyetemi tanár Arany életműnek ma is aktuális mozzanatait emelte ki: megvizsgálta, mennyire mának szóló mindaz, amit Arany költeményeiben, figuráiban, hatásában érzékelni lehet.

Hőstett 1944-ből

2017. június 04., címkék: évforduló, nemzeti összetartozás napja

A trianoni Magyarország területe 1944-ben tovább csonkulhatott volna még 26 faluval és néhány ezer négyzetkilométerrel. Május végén Milotán arra az emberre emlékeztek, aki hősi tettével ezt megakadályozta.

Huszonöt éve gyógyító közösségben

2017. május 24., címkék: évforduló, Bethesda Gyermekkórház, bethesda gyermekkórház

„»Kezdetben volt az Ige.« Azaz a termékenyítő gondolat, a logos, amely világot, történelmet, vagy kisebb léptékben és a mi esetünkben Bethesda-kórházat teremtett 151 éve. Aztán ismét jött a teremtő szó 25 éve – Legyen Bethesda megint! –és az addig Apáthy István Gyermekkórházként működő intézmény Bethesda lett megint" – kezdi a református intézmény újraindulásának 25. évfordulójáról szóló beszámolóját a kórház két munkatársa, Rideg Gyula és Bese Nóra.

Nincs talán még elfeledve a dal

2017. május 24., címkék: tompa mihály, évforduló

Korábban nem látott kézirattári anyagok bemutatásával emlékezik meg a 200 éve született Tompa Mihályról az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).

Kőbe vésett hitvallás

2017. április 19., címkék: oláh miklós, 56-os forradalom, 1956, évforduló, tirek

Leleplezték Oláh Miklós 1956-os mártír szobrát Miskolcon, a Kossuth utcai református templom előtt. A huszonegy évesen kivégzett fiatal férfi hazájáért és a szabadságért halt meg: koholt vádak alapján letartóztatták és halálra ítélték. A szobrot ünnepi istentisztelettel egybekötött megemlékezésen avatták fel április 12-én.

Raoul Wallenberg segítőinek állítottak emléktáblát Budapesten

2017. április 18., címkék: évforduló

A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg segítőinek állítottak emléktáblát Budapesten vasárnap a holokauszt emléknapon.

Arany János a változó időkben

2017. április 09., címkék: arany jános, évforduló

„Nem csökken mondandójának súlya, hanem ma is azt látjuk mindnyájan, akik beleolvasunk verseibe, hogy hallatlan mélységeket tár fel, szinte felfoghatatlan dimenziókat mutat meg" – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Arany Jánosról, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett konferencián.

Lant és Biblia

2017. március 29., címkék: évforduló, tompa mihály

Koszorúzással, előadásokkal és ünnepi műsorral vette kezdetét a Tompa Mihály emlékév Sárospatakon. A 19. századi magyar líra kiemelkedő alakja születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett egész éves programsorozatot a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület más intézményekkel összefogásban szervezi azzal a céllal, hogy népszerűsítse a költő feledésbe merült életművét.

A református Arany János

2017. március 22., címkék: évforduló, arany jános

Arany János a reformáció háromszázadik évfordulójának évében született, emellett az egyik legkiemelkedőbb református költőnkként tartjuk számon. De mitől tekinthető Arany János munkássága reformátusnak? Erre a kérdésre keresték a választ a Református Pedagógiai Intézet „A református Arany János" című konferenciáján.

„Nemzetemnek vagyok katonája”

2017. március 14., címkék: arany jános, évforduló, arany-emlékév, március 15.

A nemzeti ünnep alkalmából a kétszáz éve született Arany János forradalmi és szabadságharcos tevékenységének jártunk utána a korszak és a költő avatott kutatói, Hermann Róbert történész és Nyilasy Balázs irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárai segítségével. A tőlük kapott információkat érdekes családtörténeti adalékokkal egészítette ki a Nagyszalonta közelében fekvő Árpád egykori református lelkipásztorának dédunokája, Böszörményi Ede.

Megnyitották az Arany-emlékévet

2017. március 04., címkék: évforduló, arany jános, arany emlékév

„Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker" – Áder János köztársasági elnök Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg március 2-án, a költő születésének 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát.

Nagyszalonta nevezetes város

2017. március 01., címkék: évforduló, arany jános

Nagyszalontának számos neves szülöttje van. A legnagyobb közülük a magyar nemzet költőóriása, Arany János, akinek március 2-án lesz a kétszázadik születési évfordulója. Az emlékév megnyitója előtti napokban a bihari hajdútelepülésen jártunk, amely jó ideje nemcsak a poéta által megénekelt háromszáz egykori vitézéről, hanem nagy fiáról is nevezetes.

A megfigyelt egyház

2016. december 18., címkék: évforduló, gulág-emlékév

A Károli Gáspár Református Egyetemen az egyházak kádárkori szorongatóiról rendezett kerekasztal-beszélgetésen a kutatók nem mindenben értettek egyet, de abban egészen biztosan, hogy az adatok nem mindig mondanak el mindent. Egy személy megítélésekor mindig egy teljes életutat kell vizsgálni, motivációkat kell tisztázni, de ha van felelősség, akkor azt ki kell mondani.

A belmisszió atyja

2016. december 15., címkék: évforduló

Százötvennégy éve született idősebb Szabó Aladár, a belmisszió atyja, a Bethesda-kórház ügyének kiemelt támogatója.

A 20. század hajnalának neves egyháztörténésze

2016. december 07., címkék: évforduló

Százötven éve született Pokoly József, a 20. század hajnalának neves egyháztörténésze.

A biblianyomtatást támogató Rákóczi

2016. december 06., címkék: évforduló

Négyszáznyolc éve hunyt el Rákóczi Zsigmond, a Vizsolyi Biblia nyomtatásának elkötelezett támogatója.

Az elhurcoltak emlékezete

2016. november 24., címkék: gulág-emlékév, reformátusok lapja, évforduló

Százezrekre, köztük megannyi református testvérünkre és lelkipásztorunkra emlékezünk a szovjet lágerrendszer áldozatainak tavaly januártól jövő februárig tartó emlékévében, a szomorú események hetvenedik évfordulóján. A német megszállás alóli felemás szovjet felszabadítás hazánkban százezreknek a szovjet munkatáborokba való deportálást, az ország egészének pedig néhány éven belül a kommunista diktatúra kiépítését hozta. A korszakban Bognár Zalán történész, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója kalauzolt minket.

Megpróbáltatások az egyházellenes diktatúrákban

2016. november 24., címkék: gulág-emlékév, évforduló

„Az igazság szabadokká tesz titeket" – ezzel a címmel rendeztek gulág emlékkonferenciát Sárospatakon, a Református Teológiai Akadémia imatermében, november 18-án. A rendezvény előadói elsősorban a volt pataki diákok, lelkészek megpróbáltatásait idézték fel az egyházellenes kommunista diktatúrákban, amely kárpát-medencei kitekintéssel egészült ki.

Vértanúk nyomában

2016. október 06., címkék: évforduló, október 6., reformátusok lapja

Általában a tizenhárom aradi tábornokra és a Pesten agyonlőtt első magyar miniszterelnökre emlékezünk október 6-án, de nem árt tudnunk ilyenkor, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak rajtuk kívül legalább százhuszonnyolc mártírja volt, százakat zártak börtönbe, ezreket hurcoltak meg és több tízezer honvédet soroztak be büntetésként a birodalmi hadseregbe. Rövid összeállításunkban a református vértanúkra emlékezünk.

Kocsmából szeretetház

2016. október 04., címkék: jubileum, budapest-pestszentimre, évforduló

Egész hónapos programsorozattal ünnepel a száz éves a pestszentimrei gyülekezet.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.