Egyházi jövőkép: A párbeszéd folytatódik

2015. december 03., címkék: egyházi jövőkép bizottság (ejb), ejb

Az Elnökség kezdeményezésére december 2-án találkozott az Elnökségi Tanács az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) korábbi tagjaival. Az előző ciklusban az EJB által indított, az egyház több szintjén megvalósuló párbeszéd lehetséges folytatásának kérdéséről egyeztettek a találkozón.

Párbeszédben a jövővel

2014. szeptember 18., címkék: egyházi jövőkép bizottság (ejb), ejb

Célegyenesbe ért az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) munkája. Az EJB tagjai a Missziói Bizottsággal közösen indított szakmai műhelymunka eredményei alapján szeptemberben már a novemberi előterjesztés szövegét véglegesítik.

Ima az egyházfinanszírozásért

2014. szeptember 04., címkék: ima, ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) az elmúlt hónapokban minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívta imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követték. Utolsó alkalommal az egyházfinanszírozás alternatív módjáért emeli fel szavát az EJB egyik tagja.

Ima az értékelvű kapcsolattartásért

2014. augusztus 28., címkék: ejb, ima, prayer

Értékelvű kapcsolattartás az állammal. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik.

Ima a jó gyakorlatért

2014. augusztus 15., címkék: prayer, ejb, ima

Ima az elmúlt húsz év sikeres és zsákutcába jutott gyakorlatának összegyűjtéseért és kiértékeléséért. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik.

Ima az intézmények és a fenntartó együttműködéséért

2014. augusztus 12., címkék: prayer, ejb, ima

Az intézmények és a fenntartó együttműködési irányelveinek kidolgozása, kapcsolata. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik.

Mi lesz a konfirmandusokkal?

2014. augusztus 08., címkék: ejb, reformátusok lapja, konfirmáció, Konfirmáció

A szünidő alatt is dolgoznak azok a munkacsoportok, akiknek feladata hátteret biztosítani a missziói törvény stratégiai újragondolásához, összefogásban az Egyházi Jövőkép Bizottsággal. Végükhöz közelednek olyan empirikus kutatások, amelyeknek az eredményei részben elkészülnek az őszi zsinatra, és jó cselekvési alapot szolgáltathatnak a januárban összeülő új Zsinat számára.

Ima az intézményeinkért

2014. augusztus 07., címkék: ima, ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott témaköröket követik. Ezen a héten az alábbiakért imádkozunk: az intézmények missziói kötelezettségeinek megfogalmazása egységes koncepcióban, és az intézmények alkalmazottaival kapcsolatos hitéleti és képzési tervek kidolgozása.

Ima az egységes kommunikációs stratégiáért

2014. július 30., címkék: ima, ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott témaköröket követik. Az EJB most az egységes kommunikációs stratégia kidolgozásáért - a nyilvánosság a hitelesség szolgálatában - emeli fel szavát.

Ima az egységesebb egyházi „nyilvános” tanításért

2014. július 24., címkék: ejb, ima, prayer

Belső egyházi párbeszéd és vitakultúra kialakítása. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik.

Ima az egyházfegyelemért és tanfegyelemért

2014. július 16., címkék: prayer, ejb

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük az egyházi vezetés és a fokozatos testületek számon kérhetőségéért (lelkészek kötelességei, elmozdíthatósága), a lelkészi és nem lelkészi tisztségviselők felelősségének azonos érvényesüléséért emeli fel szavát.

A francia protestánsok új hitvallással ünnepelnek

2014. július 09., címkék: ejb, reformáció, franciaország

2017-ben lesz 500 éve, hogy Luther Márton kifüggesztette 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ennek az évfordulónak az alkalmából a Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház arra ösztönzi híveit, hogy közösen fogalmazzák meg, mit jelent számukra az evangélium ma.

Ima az adminisztrációért

2014. július 09., címkék: prayer, ejb, ima

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük az egységes, átlátható és használható adminisztrációért, számviteli és vizitációs rendszerért emeli fel a szavát.

Ima az egyházszervezet jobbításáért

2014. július 02., címkék: egyházi jövőkép bizottság (ejb), ejb, ima, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a valós és nyilvános párbeszéden alapuló döntéshozatal megerősítéséért, a megkövült, tekintélyelvű egyházkormányzati rendszer lebontásáért, az egyházi szervezeti hierarchia csökkentéséért emeli fel a szavát.

Az "igenek" zsinata

2014. július 02., címkék: balla péter, ejb, pc usa

Június 14-21 között került sor az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) kettőszázhuszonegyedik zsinati ülésére Detroitban. Az eseményen a 172 egyházmegye delegáltja mellett nyolc, a PC USA partneregyházaiból érkező ökumenikus tanácsadó is részt vett. Egyházunkat Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora képviselte.

Ima az egyháztagság kérdéseinek tisztázásáért

2014. június 25., címkék: ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük az egyháztagság kérdésének jogi és teológiai tisztázásáért emeli fel a szavát.

Ima a lelkészi egzisztencia kérdéseiről

2014. június 18., címkék: ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a lelkészek egzisztenciájához fűződő kérdések megválaszolásáért emeli fel a szavát.

Ima a parókiális rendszer újragondolásáért

2014. június 11., címkék: prayer, ejb

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a parókiális rendszer újragondolásáért emeli fel a szavát.  

„A hitünk felülír minden kulturális különbséget”

2014. június 22., címkék: ejb, cigánymisszió, dani eszter, skót egyház, skót zsinat

„Arra láttam példákat, hogy az egyház hogyan tud segíteni a gyülekezeteknek abban, hogy missziói küldetésüket jobban meg tudják élni, hogy erősek, életképesek legyenek" – mondja Dani Eszter, aki nemrég tért vissza a Skót Zsinatról. A Zsinati Missziói Iroda vezetőjével az egymásra hatás és egymástól tanulás lehetőségeiről beszélgettünk.

Ima munkatárs- és presbiterképzésért

2014. június 05., címkék: ejb, prayer

Az Egyházi Jövőkép Bizottság szep­temberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik. A rovatot a testület tagjai gondozzák, most egyikük a munkatárs- és presbiterképzés rendszerének missziói szemléletű átgondolásáért, megszervezéséért emeli fel a szavát.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.