"A lelkiség megújulására számítok"- interjú Christian Weyer esperessel

2010. január 15., címkék: Háttér, német protestáns egyház (ekd), rajnai protestáns egyház

Az egyház önértelmezése. Ez az egyik fő témája a napokban ülésező Rajnai Egyház zsinatának. A teológiai bizottság éjszakába nyúló ülésein tárgyalta a 2006-ban felállított munkacsoport által előkészített alapdokumentumot, amelyet testvéregyházunk zsinata várhatóan a héten elfogad. A húszoldalas vitaanyag vezérgondolata a „missziói népegyház” képe. Erről beszélgettünk a munkacsoport vezetőjével, Christian Weyer esperessel Bad-Neuenahr-ban.

Káosz, sebesültek, fosztogatók - útnak indult a katasztrófa sújtotta Haitibe a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata

2010. január 15., címkék: haiti, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz), természeti katasztrófák

Elmondhatatlan és leírhatatlan állapotok fogadják majd a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapatát Haitiben – mondta indulásuk előtt néhány perccel Tóth Judit orvos. Az MRSZ ötfős csapata pénteken hajnali két órakor indult útnak a katasztrófa sújtott térségbe. A keddi földrengés következtében több százezer ember meghalt, vagy hajléktalanná vált Haiti fővárosában. Bátorság, megszállottság kell ahhoz, hogy valaki a hír hallatán azonnal maga mögött hagyjon mindent és segítsen a több ezer kilométerre lévő ismeretlen embereken. A félelem mindenkiben ott van – állítják a mentőcsapat tagjai, mégis vállalkoztak az embert próbáló feladatra. A magyar orvosok és ápolók felkészültek arra, hogy mostoha körülmények között teljesítik küldetésüket, s akár napokig nem ehetnek, nem mosakodhatnak. Érzéseikről, várakozásaikról és félelmeikről is beszéltek péntek hajnalban elutazásuk előtt stábunknak.

Albániában drámaian áradnak a folyók - egyházi támogatás oda is!

2010. január 14., címkék: természeti katasztrófák, caritas, Nagyvilág, albánia

A haiti dráma érthetően teljesen leköti a világ közvéleményének figyelmét. Ami a közeli szomszédságunkban történik, arról pedig alig tudunk valamit. Albániában a drasztikus áradások több mint százezer embert érintenek. Egyházi segélyszervezetek segítenek ott is.

Himnusz Haitiért - az RVSZ mindenkinek ajánlja

2010. január 14., címkék: Nagyvilág, természeti katasztrófák, amerikai presbiteriánusok (pcusa), haiti

Az amerikai presbiteriánus lelkész-költőnő, Carolyn Winfrey Gillette „Haitiban félelem van” címmel megírta egyházi énekét, himnuszát a földrengés áldozataiért, s a megpróbáltatást szenvedő országért. Az RVSZ minden tagegyházának ajánlja.

Amerikai reformátusok lelki és anyagi gyorssegélye

2010. január 14., címkék: Nagyvilág, amerikai reformátusok (rca), természeti katasztrófák, haiti

Ima, adakozás, gyorssegély, internetes adományozás – mindez lehetőség arra, hogy az Egyesült Államok református egyháza világszolgálatán keresztül a segítségüket Haitinak, illetve a károsultaknak az adakozók, együttérzők eljuttassák.

Skót reformátusok 100 000 font gyorssegélye és "gyorsimája"

2010. január 14., címkék: Nagyvilág, természet, skót egyház, haiti

                                



     A Skót Egyház azonnali segélyakciót indított a földrengés károsultjainak támogatására. Ennek két formája: a pénzbeli segély, és a lelki gyorssegély, az ima.

Az Üzenet január 15-i számából

2010. január 14., címkék: üzenet, Határon túl, vélemény

A teológiák manapság inkább hivatalnokokat képeznek, mint pásztorokat.  A mai lelkipásztorok többsége, ha egyáltalán nem az autójával, magán-gazdaságával a felesége, vagy fia nevén működő használtruha-kereskedéssel törődik, akkor mit is tesz? Többnyire számítógép előtt ül, internetezik, helyi és távolsági beszélgetéseket folytat a maroktelefonján. Alig lehet olyat találni köztük, aki íróasztalhoz írás végett ülne – írja többek között Bustya Dezső a lelkipásztorok és a laikusok képzéséről szóló írásában az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának legfrissebb számában.

Összefoglaló a Generális Konvent Elnökségi üléséről

2010. január 14., címkék: dunamelléki egyházkerület, csűry istván, magyar református egyház, generális konvent elnöksége, Háttér

Véget ért a Generális Konvent Elnökségének tanácskozása Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában. A Magyar Református Egyház közös képviseleti testülete két napig ülésezett.

A Don-kanyarnál elesett magyar katonákra emlékeznek

2010. január 14., címkék: veszprém, don-kanyar, második világháború, Ökumené, ökumené, dunántúli egyházkerület, steinbach józsef

Ökumenikus megemlékezést tartanak Veszprémben a II. világháborúban a Don-kanyarnál elesett magyar katonák emlékére.

Nem csak a diákoknak, a tanároknak is példakép - Csorba Zoltánra emlékeznek a lévaysok

2010. január 14., címkék: lévay józsef református gimnázium miskolc, csorba zoltán, Háttér, református oktatás

105 éve született Dr. Csorba Zoltán, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon egykori tanára. A gimnázium, a család, és az egykori tanítványok január 15-én, délután három órakor a Lévay dísztermében emlékünnepséget szerveznek, ezután megkoszorúzzák Csorba Zoltán emléktábláját, majd megnyitják az életéről és munkásságáról készült kiállítást.

Közös Kárpát-medencei kassza

2010. január 14., címkék: magyar református egyház, generális konvent elnöksége, Hírek, bölcskei gusztáv, dunamelléki egyházkerület

A közös teherviselés kérdéséről is tanácskozott a Generális Konvent Elnöksége Budapesten. A Magyarországi Református Egyház költségvetésében már elkülönített 30 millió forintot, melyet a közös Kárpát-medencei büdzsébe szán – mondta Bölcskei Gusztáv püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke. A részegyházak később döntenek arról, hogy mennyi pénzt fizetnek be a közös kasszába.

Közös magyar református média határon innen-és határon túl

2010. január 14., címkék: reformátusok lapja, Hírek, generális konvent elnöksége, magyar református egyház, huszár pál, egyházi sajtó

Közös Kárpát-medencei református hírhálózat kialakításáról határozott a Generális Konvent Elnöksége január 13-i ülésén. Az egységes Magyar Református Egyház vezetői kibővítenék a Reformátusok Lapját is, amely a határon túli magyar hívők életével az eddiginél nagyobb terjedelemben foglalkozna.

Kárpát-medencei ifjúsági referensek találkoztak Budapesten

2010. január 14., címkék: magyar református egyház, generális konvent elnöksége, ifjúság, Hírek

Egyidőben tanácskoztak a Generális Konvent Elnökségével a Kárpát-medencei ifjúsági referensek. A Dunamelléki Egyházkerület székházában az ifjúsági munkások a kétnapos találkozón a határokon átívelő együttműködés lehetőségeiről beszélgettek egymással.

Péntek délután érkezik Haitira a Református Szeretetszolgálat csoportja

2010. január 14., címkék: haiti, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Pénteken hajnalban elutazik a Magyar Református Szeretetszolgálat Haitira. A segélyszervezet már csütörtökön indult volna a földrengés sújtotta területre, de lezárták a légi közlekedést ezért egyetlen segélyszervezetet sem engednek be a szigetországba. A repülőtér lezárása után, új útvonalat keresve a szeretetszolgálat tizenhárom fős csoportja péntek hajnalban utazik a földrengés sújtotta területre.

Imádság Haitiért

2010. január 13., címkék: természeti katasztrófák, Nagyvilág, amerikai presbiteriánusok (pcusa), haiti

"Haiti needs to pray. We all need to pray together. = Haitinak imádkoznia kell. Mindnyájunknak együtt kell imádkoznunk!" (Dr. Louis-Gerard Gilles, korábbi  szenátor)  Az egyik legnagyobb amerikai „református” egyház, a Presbiteriánus Egyház honlapján szinte azonnal, amint megérkezett a hírközlő szerveken át a tragikus hír a Haitit leromboló földrengésről, felhívást tettek közzé honlapjukon: imádságért és adakozásért. Most azt az imát adjuk közre, amit Amerika-szerte presbiteriánus, református, protestáns testvéreink a Allianz Imahét mostani alkalmain, rendkívüli istentiszteleteiken, majd vasárnaptól a keresztyén egység imahetén ismételten mondani fognak.

Egyre nagyobb a nemzetközi összefogás - a katolikus érsek is áldozatul esett a katasztrófának

2010. január 13., címkék: egyházak világtanácsa (wcc), Nagyvilág, természeti katasztrófák, haiti

Szinte óránként jelentik be különféle nemzetközi egyházi szervezetek a segélynyújtás különféle formáit. Személyek és eszközök indultak a szigetországba. Az áldozatok között van a főváros katolikus érseke is. A pápa imádkozik Haiti népéért.

A református szeretetszolgálat is segít Haitin - 200 éve nem látott erősségű földrengés rázta meg a szigetet

2010. január 13., címkék: természeti katasztrófák, haiti, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Mintegy 3 millió ember sérülhetett meg a Haitin kedden végigsöprő, 7-es erősségű földrengés következtében.  A Magyar Református Szeretetszolgálat a tervek szerint a helyszínre utazik, hogy segítsen.

Budapesten tanácskozik a Kárpát-medencei református egyház ügyvivői testülete

2010. január 13., címkék: dunamelléki egyházkerület, magyar református egyház, generális konvent elnöksége, Hírek

A Magyar Református Egyház költségvetésének elvi kereteiről is tárgyalt a Generális Konvent Elnöksége Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában január 13-án, kedden. A Kárpát-medencei magyar református egyházi vezetők közös büdzsét fogadnak el, melyből az egységes Magyar Református Egyház működését finanszírozzák. Az már eldőlt, hogy a Magyarországi Református Egyház mennyi pénzt fordít a közös munkára.

Nemzetközi egyházi összefogás: a német Kindernothilfe és a svájci HEKS azonnali gyorssegélye

2010. január 13., címkék: Nagyvilág, természeti katasztrófák, svájci protestáns segélyszervezet (heks), haiti

Nemzetközi egyházi összefogás: a német Kindernothilfe és a svájci HEKS azonnali gyorssegélye A Haiti szigetén bekövetkezett súlyos földrengés áldozatainak megsegítésére a német Kindernothilfe segélyszervezet 50 000 euro azonnali támogatást nyújtott. A svájci protestáns HEKS félmillió frankot juttat a károsultaknak. A 7-es erősségű földrengés letarolta a szigetet, a század földrengésének nevezik a történteket.

Fabiny Tamás: nem szabad elkendőzni a problémákat

2010. január 13., címkék: újév, Keresztény Zsidó Társaság, Ökumené, Újév, ökumené, Fabiny Tamás

Nem szabad elkendőzni a felmerülő társadalmi problémákat, azokról beszélni kell, ellenkező esetben a baj még növekedhet is - mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Keresztény-Zsidó Társaság Hangfogó nélkül című újévi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió