Segítsük azokat, akik csak érintve látnak

2010. november 10., címkék: vakmisszió, missziói központ (rmk)

Magyarországon évente mintegy ötezer ember veszíti el a látását. Az RMK „Érintve láss” programjának célja a vakok és a látók összefogása a református közösségekben.

Orosz ortodox pásztori segítség Konstantinápolynak

2010. november 10., címkék: törökország, Ökumené, orosz ortodox egyház, ökumené

Az Orosz Ortodox Egyház kész segítséget nyújtani a Konstantinápolyi Patriarchátusnak a Törökországban élő orosz ortodox hívők lelkipásztori ellátásában.

Ünnepi megemlékezést tartottak a Pesti Teológián

2010. november 10., címkék: pákozdy lászló márton, budapesti teológia

Pákozdy László Mártonra és Czeglédy Istvánra a Budapesti Református Teológiai Akadémia egykori professzoraira emlékeztek a Ráday utcában.

Lapozza végig a Kálvincsillagot!

2010. november 10., címkék: kálvincsillag

Októberben jelent meg a Magyar Református Egyház lapjának, a Kálvincsillagnak a próbaszáma, ezért lapozható változatban is közzétesszük a kiadványt.

Játszva Krisztushoz! – Élménypedagógiai műhely

2010. november 09., címkék: kárpát-medence, alternatív egyházi alkalmak, szlovákiai reformátusok (szrke)

Az elmúlt héten a hét felvidéki magyar egyházmegye tizenhat lelkipásztora és egy katechétája új ismeretekkel és eszközökkel gazdagíthatta szakmai eszköztárát.

Nem lehetünk önmagunkban keresztyének

2010. november 09., címkék: kálvin emlékév, kálvin jános, matthias freudenberg, reformáció, rajnai református egyház

Mi, reformátusok sem értettük pontosan, mit is bírunk Kálvinnal, noha ma is nagyon üdítőleg hat református keresztyénségünkre – állítja Matthias Freudenberg német lelkész-professzor annak kapcsán, hogy az elmúlt években megkísérelték a genfi reformátorról kialakult, Németországban jobbára negatív képet átformálni. A Rajnai Egyház lelkipásztora nemrég egy küldöttséggel töltött el egy hetet Magyarországon, ennek kapcsán beszélt a német reformátusokról és Kálvin életművéről is.

Nyílt nap a Kölcsey református főiskolán

2010. november 09., címkék: kölcsey, tanítóképző

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola november 16-án, kedden 9 órára, nyílt napra várja az érdeklődő középiskolásokat.

Folyamatban van a Nagytemplom felújítása

2010. november 09., címkék: templomfelújítás, debreceni nagytemplom

Speciális állványok segítségével végzik a felújítást a Debreceni Nagytemplomban, már 8000 négyzetméteren eltávolították a festéket valamint az ablakokat is cserélik.

Kányádi Sándor és a Kaláka a Debreceni Nagykönyvtárban

2010. november 08., címkék: kányádi sándor, debreceni református kollégium

November 10-én Kányádi Sándor és a Kaláka lesz a vendég a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának családi programján.

Bethlen Gábor emléktábláját avatják Gyulafehérváron

2010. november 08., címkék: generális konvent, Bethlen-megemlékezés 2010, reformáció, bethlen gábor

A Kárpát-medencei magyar református egyházak vezetőit tömörítő testület, a Generális Konvent kezdeményezésére Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emléktábláját avatják fel november 16-án, 11 órakor a Gyulafehérvári Székesegyházban.

Jézusról és rólad! – Evangelizációs Bibliai sorozat

2010. november 08., címkék: Gyülekezeti hírek, evangelizáció, evangélizáció

A Budapest-Rákosfalvai Református Egyházközség evangelizációs Bibliai sorozatot indít János Evangéliuma 4. része alapján Végh Tamás lelkipásztor szolgálatával.

Megfelelő erkölcsi értékrenddel felruházni egyházunk híveit - interjú Varga Attila királyhágómelléki főgondnokkal

2010. november 08., címkék: varga attila, Határon túl, királyhágómelléki egyházkerület

Beszélgetés Varga Attilával, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemrég megválasztott, új főgondnokával.

Honlap a szatmári reformátusoknak

2010. november 08., címkék: (mre), szatmári, egyházmegye

A www.refszatmar.eu internetes címen hivatalos honlapot indított a Szatmári Református Egyházmegye.

A Harangszó novemberi első számából

2010. november 08., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, reformátusok lapja

Batizi András, az „elfeledett reformátor” emlékének felelevenítéséről és az erdélyi protestáns lelkészképzésről is ír a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

Kultúrákat összekötő, rasszizmus ellenes kalendárium 2011-re

2010. november 07., címkék: németország

Németországban már kapható az a 2011-es kalendárium, aminek tartalmát faji megkülönböztetés elleni képek, szövegek, versek, bibliai igék alkotják.

NATO-védelem a koszovói szerb egyházi örökség fölött

2010. november 07., címkék: ökumené, szerb ortodox egyház, Ökumené

Teodosije lipljani püspök a visoki Decani monostorban fogadta Samuel J. Locklear amerikai admirálist, és Erchard Biler német vezérőrnagyot.

Zinzendorf gróf az újkori teológia ihletője

2010. november 07., címkék: zinzendorf, Ökumené, ökumené

Christoph Levin a lemgoi református templomban méltatta a herrnhuti testvérközösség alapítója, Nikolaus Ludwig von Zinzendorf gróf életművét.

Miről ír az angol reformátusok Reform-ja?

2010. november 06., címkék: angol reformátusok, Nagyvilág, teológia és tudomány

Az angol reformátusok havilapja, a Reform mindig tartalmaz érdekes meglepetéseket. A novemberi számba lapozunk most bele!

Békét a Szentföldön! – vatikáni felszólalás az ENSZ-ben

2010. november 06., címkék: vatikán, palesztína, Vatikán, Ökumené, ökumené, Háttér

A szentföldi béke a nemzetközi közösség jóakaratán és segítségén múlik – hangsúlyozta Francis Chullikat érsek, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője.

„Vagyok, mert a másik van” – a jelenlét missziója kritikus helyzetekben

2010. november 06., címkék: misszió, ódor balázs, társadalmi igazságosság, nyelvtörvény, Határon túl, Nagyvilág, globális egyházi szolgálatok

Megtartotta éves ülését a Globális Egyházi Szolgálatok elnevezésű szervezet, melynek feladata, hogy a Krisztus Egyesült Egyháza és a Krisztus tanítványai Egyház közös külmissziós szolgálatát koordinálja.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió