Párhuzamosból kereszt

2013. augusztus 12., címkék: sdg, nemzetközi vasutas misszió, találkozó

Míg hazánkban alig két évtizede indult újra a keresztyén vasutas szervezet, addig van olyan ország, ahol több mint száz éve alakultak biblia- és imacsoportok a vasúti dolgozók számára, ezzel is bátorítva őket arra, hogy Istenbe vetett hitüket a hétköznapokban, kollégáik között is megéljék és vállalják. A különböző országok egyesületeit összekötő Nemzetközi Vasutas Misszió háromévente konferenciát szervez, hogy tagjai megismerjék egymást és a helyi szervezetek tevékenységét is. Tíz európai országból, valamint idén először Indiából és Új-Zélandról is érkeztek a találkozóra, melyet Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Református Családi Hotel és Konferenciaközpontban rendeztek meg augusztus első hetében.

Útkeresés az SDG-ben

2013. augusztus 12., címkék: migeneráció, sdg, katona viktor

Vajon a megváltozott világban ugyanaz az a küldetése a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalomnak (SDG), mint hetven évvel ezelőtt volt? Többek között ezen gondolkodott Katona Viktor, a szervezet mostani elnöke, akit az általuk rendezett MIGeneRÁCIó konferencián kérdeztük.

Álláslehetőségek a Szeretetszolgálatnál

2013. augusztus 12., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Pályázat, pályázat, diakónia

Családgondozókat keres Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Te mennél vagy maradnál?

2013. augusztus 12., címkék: balatonszárszó, sdg, migeneráció

Augusztus kilencedike, az év egyik legforróbb napja. Mégis mintegy százan döntöttek úgy, hogy részt vesznek a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom által szervezett MIGeneRÁCIÓ konferencia második napján Balatonszárszón. Úgy tűnik, mégsem volt annyira merész vállalkozás a negyven fokos kánikulában a kivándorlás témakörében gondolkodásra hívni másokat.

Amerika és töltött káposzta

2013. augusztus 10., címkék: köntös lászló, migeneráció, sdg, szárszó

Kötelességünk az itthon maradás, mert nem véletlen, hogy ideszülettünk. Mégsem lesz rongyemberré az, aki külföldre megy – vélekedett Köntös László. A dunántúli egyházkerület főjegyzője A migráció, mint missziói kihívás címmel tartott előadást Balatonszárszón, az SDG Konferencia Központban a MIGeneRÁCIÓ konferencián.

Jönni és menni

2013. augusztus 09., címkék: sdg, sdg központ, migeneráció

A kétezres évekig hazánkban a szociológiai kutatások elsősorban azt vizsgálták, hogy kik érkeznek hazánkba. Mára az vált érdekesebbé, ki megy el és miért. Sik Endre a MIGenRÁCIÓ konferencia első főelőadásában, augusztus 9-én délelőtt bemutatta a Magyarországra irányuló és az innen kifelé vezető migrációs mozgásokat és azok főbb jellemvonásait, hiszen mindkét jelenség a mai napig létezik. Csak éppen időközben súlyuk változott meg.

Szárszói hagyatékok

2013. augusztus 09., címkék: migeneráció, soli deo gloria diákmozgalom

„Teológiailag indítom el a konferenciát" – mondta nyitó áhítatában Steinbach József püspök, a MIGeneRÁCIÓ konferencia fővédnöke augusztus 8-án Balatonszárszón, az SDG konferenciaközpontban.

„Még többen lennénk, ha dolgozni kellene”

2013. augusztus 09., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), árvíz 2013, pál sándor, elismerés

A júniusi árvízi védekezésben négyszázhatvanhét önkéntes segített a Magyar Református Szeretetszolgálaton (MRSZ) keresztül. Sokan nem csak néhány órára, hanem több napra kapcsolódtak be a védelmi munkálatokba. A lelkes segítők munkáját augusztus 8-án oklevéllel és ünnepséggel köszönte meg a Szeretetszolgálat.

MIGeneRÁCIÓ

2013. augusztus 09., címkék: konferencia, migeneráció, sdg, szárszó, steinbach józsef

A szójáték a migráció és generáció szó összetételéből alakult, jelképezve azt az égető problémát, hogy ma számosan vándorolnak ki hazánkból a fiatal generáció tagjai. Az ezzel a témával foglakozó konferenciát a Soli Deo Glória Református Diákmozgalom szervezte meg a híressé vált 1943-as találkozó szellemében. Augusztus nyolcadikán, a hivatalos megnyitó előtt pár órával, a balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban sajtótájékoztató keretében lehetett előzetes képet kapni a MIGeneRÁCIÓ programjáról, filozófiájáról.

Nem különbözünk egymástól

2013. augusztus 08., címkék: csillagpont 2013, cigánymisszió

Cigány fiatalok segítségével mutatkozott be a református cigánymissziós szolgálat az idei Csillagponton. Beszélgetések, interaktív programok, művészet és bizonyságtételek is szerepeltek a mezőtúri programban. Az egyik résztvevő beszámolója.

Óvodapedagógusi állás Gyulán

2013. augusztus 07., címkék: református oktatás, Pályázat, pályázat, gyula

A gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda keresztyén életvitelű óvodapedagógust keres.

Százöt éve született Bodoky (Biberauer) Richárd

2013. augusztus 07., címkék: évforduló, bodoky richárd, évfordulók

Egy lelkész, akinek egész élete a Bethesda-kórházhoz és a diakonisszák szolgálatához kötődött. Bodoky Richárd családja, a Biberauer család elkötelezetten szolgálta Krisztust és mások javát, több lelkész mellett az első diakonisszát adta a magyar protestantizmusnak.

Embermentőket ismertek el

2013. augusztus 05., címkék: bodoky richárd, joó sándor, zsidómentő, elismerés

A II. világháború, a vészkorszak idején zsidók életét megmentő tizenegy embert ismertek el „Helytállásért" oklevéllel a humánum napján, augusztus 4-én a budapesti, Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Az elismertek között volt Dr. Bodoky Richard, a Bethesda egykori igazgatója és Joó Sándor református lelkész is.

A botanikus esperes

2013. augusztus 04., címkék: évfordulók, évforduló

Kétszáz éve hunyt el Diószegi (Diószeghy) Sámuel, református esperes.

Talált tárgyak

2013. augusztus 02., címkék: ifi

Elhagytál valamit a Csillagponton? Hiányzik a telefontöltőd, a sapkád vagy a polifoamod?

Részvétnyilvánítás a spanyolországi vonattragédia miatt

2013. augusztus 01., címkék: katasztrófa, guy liagre, olav fykse tveit, Olav Fykse Tveit

Július 24-én a spanyolországi Santiago del Compostela közelében kisiklott egy személyvonat. A szerencsétlenségben hetvennyolcan hunytak el.  Az Egyházak Világtanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája vezetői részvétüket fejezték ki.

Világ világossága

2013. augusztus 01., címkék: tiszántúli egyházkerület, cigánymisszió, debrecen

„Világ világossága" elnevezéssel tanoda programot indít a debreceni Nagysándor-telepen a tiszántúli egyházkerület és az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány, amely 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik esélyegyenlőségét.

Csillagpont

2013. július 31., címkék:

„Ki vagyok én Istennek?" Háromezer fiatal, többszáz program, rengeteg élmény – ez volt az idei Csillagpont.

Megszentelt hely Tahiban

2013. július 31., címkék: reformátusok lapja, fónagy miklós, riport, tahitótfalu

Néhány hete, a dunai árvíz idején többször is szerepelt a híradásokban Tahitótfalu. A nyár azonban más miatt is aktuálissá teszi a Duna által kettészelt falut. A Budapesttől alig több mint harminc kilométerre, a jobb parton fekvő Tahi településrész immár hatvanöt éve református lelkészüdülőjéről is ismert.

Tíz éve a Balaton partján

2013. július 31., címkék: bellai zoltán, reformátusok lapja, balatonfenyves, riport, tábor

KISZ-táborból lett református üdülő Balatonfenyvesen. A nyári szezonban ma már háromszáz embert tudnak itt komfortosan elhelyezni, de télen is üzemképes a tábor egy része. Az üdülő vezetői fejlesztésen is gondolkoznak. A titok talán a balatoni árak mellőzésében rejlik.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió