Menekültügy: összehangolt és ambiciózus cselekvést!

2016. március 19., címkék: menekültügy, egyházak világtanácsa (evt)

Az Európai Tanács soron következő ülését megelőzően öt európai ökumenikus szervezet írásban fordult az Európai Unió (EU) politikai vezetőihez, mielőbbi intézkedést sürgetve a menekült- és migránsválság ügyében.

Adj egy pihenőórát a Földnek!

2016. március 18., címkék: ökogyülekezet, föld órája

A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma idén is csatlakozik a WWF által meghirdetett Föld Órája akcióhoz, amelynek célja felhívni a figyelmet a túlzott és fölösleges energiahasználatra. Március 19-én szombaton 20:30-tól egy órára kapcsoljuk ki az elektromos berendezéseket, például világítást, televíziót, számítógépet! – kérik a kezdeményezés szervezői.

Bibliaismereti verseny középiskolásoknak

2016. március 18., címkék: bibliatársulat, Pályázat, pályázat, ifi

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet középiskolásoknak.

Őrök a vártán Szatmárban

2016. március 18., címkék: szatmári egyházmegye (mre), hirdesd az igét!, reformátusok lapja, tiszántúli egyházkerület

Háromszáznál is több szatmári presbiter és lelkipásztor gyűlt össze március 6-án Fehérgyarmaton, a helyi református általános iskola falai között, hogy útmutatást és bátorítást keressen szolgálatához. A Szatmári Egyházmegye tavaszi felnőtt- és presbiterképző programjaival – e konferencia mellett a férfiak és a nők csendesnapjával, valamint az egyházmegyei evangelizációval – az egyházkerület Hirdesd az Igét! programjához csatlakozik.

Teológia és klímaváltozás ökumenikus távlatban

2016. március 18., címkék: evt, klimaváltozás

Ökoteológia, környezeti igazságosság és élelmiszerbiztonság volt a fő témája a Vóloszi Teológiai Akadémia és az Egyházak Világtanácsa (EVT) közös szervezésében – március 10. és 13. között – zajló konzultációnak.

Családban élni természetes állapot

2016. március 18., címkék: novák katalin, interjú, reformátusok lapja

Legyen a gyermek valódi ajándék és örömforrás – mondta Novák Katalin család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár, akivel a református egyházzal való együttműködéséről, a családi otthonteremtési támogatás kibővítésének apropóján a kormány családokat érintő intézkedéseiről is beszélgettünk.

Kort formálunk vele

2016. március 17., címkék: leányfalu, reformáció 500, steinbach józsef

Határon túli és anyaországi reformátusok találkoztak az elmúlt hétvégén a leányfalui református gyülekezetben tartott reformációi emlékkonferencián. Arról gondolkodtak, ami valamennyi református magyar hívő embert összeköt. Szó esett többek között az Ige olvasásáról és hirdetéséről, a keresztyén ember hivatásáról, a fentről értelmet nyert életútról és az újrakezdés lehetőségéről is.

Az EVT támogatja a humanitárius folyosó kialakítását Szíriában

2016. március 17., címkék: menekültügy, Olav Fykse Tveit, olav fykse tveit, szíria

Az Egyházak Világtanácsa támogatja a Norvég Menekülttanács és az UNICEF által kezdeményezett, száznál is több segélyszervezet által elfogadott, közös felhívást humanitárius segítségnyújtás lehetővé tételére Szíriában.

Elhunyt Papp Vilmos

2016. március 17., címkék: in memoriam, In memoriam

A református lelkipásztor 84 éves volt. Búcsúztatására március 30-án a bajánsenyei központi temetőben kerül sor.

Isteni utak, emberi kanyarok

2016. március 17., címkék: ifi, egyetemi gyülekezetek, kárpát-medence

Közel háromszázan vettek részt a Kolozsváron megszervezett XVII. Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozóján, amely az Isteni utak, emberi kanyarok címet viselte. A március 11-13. között zajló rendezvényen arra a kérdésre keresték a fiatalok a választ, hogy mi az Isten akarata az életünkben, hogyan ismerhetjük meg azt a magunk és a gyülekezet életében.

Egyházkerületi közgyűlés Kárpátalján

2016. március 17., címkék: komjáthy benedek-sajtódíj, kárpátaljai egyházkerület, egyházkerületi közgyűlés

Lelkészszentelés, díjátadás és évértékelés is szerepelt a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) elmúlt szombaton megtartott soros közgyűlésének napirendjén.

Helyreállított hagyomány

2016. március 16., címkék: szerbiai reformátusok (szrke), magyarittabé, március 15.

Új Kossuth-szobor körül ünnepeltek idén március 15-én Magyarittabé lakói. Kárpát-medencei összefogással sikerült pótolni a sokat látott, tavaly ellopott délvidéki emlékművet.

A Pécsi Református Kollégium jubileumi pályázatai

2016. március 16., címkék: ifi, Pályázat, pályázat

A Pécsi Református Kollégium idén ünnepli alapításának 100 éves jubileumát.

Elindult a jelentkezés a REND-re

2016. március 16., címkék: dunántúli egyházi napok (rend)

A gyülekezetekbe már eljutottak azok a dokumentumok, amelyek segítségével jelentkezni lehet a június 24-26. közötti balatonfüredi Református Egyházi Napok Dunántúl fesztiválra.

Református kitüntetettek

2016. március 16., címkék: kitüntetés, március 15

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából állami kitüntetéssel díjazottak között elismerésben részesültek református személyiségek, valamint református intézményeink több munkatársa is.

Forradalmi tabló

2016. március 15., címkék: március 15.

Hős felvidéki honvédek leszármazottai, pápai és debreceni forradalmi emlékek, Kossuth és Gábor Áron portréja, a református egyház viszonya a szabadságharchoz – az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve a korábbi évek március 15-i anyagaiból válogattunk.

Fogyatkozik Kossuth regimentje

2016. március 13., címkék: március 15, kolozsvár

Az 1848-as forradalom és szabadságharc egyedülálló esemény a magyar történelemben: napok alatt elterjedt az egész országban, így Erdélyben is, hatása pedig több mint százhatvan év után sem szűnt meg. Kolozsváron sem.

Kárpátalján ülésezett a Karitatív Tanács

2016. március 12., címkék: karitatív tanács, Kárpátalja, kárpátalja

Beregszászon tartotta első kihelyezett ülését a Karitatív Tanács, jelezve ezzel a kárpátaljai magyarságnak és az ukrán embereknek, hogy Magyarország nem feledkezett meg róluk, és továbbra is számíthatnak a magyar emberek támogatásra.

Böjt ötödik vasárnapjára

2016. március 11., címkék: fekete ágnes, böjt

„Adja az Úr, hogy megtaláljuk életünk igazi forrását. Ne műmegváltókhoz folyamodjunk, hanem a Forráshoz, ahová érdemes hátralépni, mert magát az életet találjuk meg nála" – Fekete Ágnes áhítata.

Több felelősséget, kevesebb érzületet

2016. március 11., címkék: menekültügy

Ulrich Körtner, bécsi református etika professzor a Zeitzeichen hasábjain megjelent elemzésében arra figyelmeztetett, hogy az egyházak fontos kérdésekkel nem néznek szembe a menekültügy kapcsán. Körtner problémásnak tartja, hogy az egyházak támogatják Angela Merkel kancellár asszony menekültpolitikáját. A Bécsi Egyetem protestáns teológiai karán tanító, Németországból származó rendszeres teológiai professzor azt szorgalmazza, hogy a protestáns egyház érvelésében helyezzen nagyobb hangsúlyt a „két birodalom" elméletre, gyakorlatában pedig kövesse a felelősségetika szempontjait.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió