Járay Márton 

A Károli Gáspár Református Egyetemen végzett lelkész-teológus szakon, egyetemi évei alatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsész bibliakörének tagja volt. A gyakorlati évét követően egy évig munkatársként, majd kilenc évig főtitkárként dolgozott a MEKDSZ-ben.

Évtizedes tapasztalattal a hátad mögött milyennek látod az egyetemi missziót?

Nagyon dinamikusan változik, ahogy az egyetemek is, mert a politika gyakran újradefiniálja az oktatás szerepét. Emellett a felsőoktatásba belépő új generációk is változást hoznak. Az elődeim idejében a diákok hihetetlenül szomjazták a tudást, a mi generációnk számára fontosabb volt a kapcsolatiság, a mostani egyetemisták pedig sokkal pragmatikusabban állnak mindenhez. Ez a terület dinamikusabban változik, mint más missziói ágak, ugyanakkor az egyház számára elengedhetetlen gazdagság, kreativitás van ebben a korosztályban és rétegben. Az egyetemi misszió egyfajta indikátor. Ha itt jól működik valami, az utána jó eséllyel az egyházakban is meg tud jelenni.

Hogy látod ebben a MEKDSZ helyét?

Sok egyetemi missziós kezdeményezés létezik, s mégtöbbre van szükség. A MEKDSZ erőssége – a felekezetköziség mellett –, hogy nagyon nagy bizalmat vet a diákokba: bátorítja őket, hogy tanulmányaik közben fogalmazzák meg s osszák meg hitüket társaikkal. Számomra ez a gondolat nagyon közel áll az egyetemes papság elvéhez: mindannyian aktív résztvevői vagyunk az Isten országának, s meg kell találnunk a helyünket az „egy testben".

Miért fontos neked a felekezetköziség?

Tágítja az Istenről alkotott képet. Arra emlékeztet, hogy Isten mindig nagyobb, mint amit látok belőle, s ez Isten országára is igaz. Látok belőle valamennyit a saját gyülekezetemben, egyházamban, de ez a kép gazdagodhat egy felekezetközi, s méginkább egy nemzetközi közegben.

Miért döntöttél úgy, hogy abbahagyod ezt a szolgálatot?

Nagyon szeretem a MEKDSZ-t, s bár az elején nagyon keveset tudtam arról, hogy mit jelent főtikárnak lenni, úgy látom, sikerült „belenőnöm" a feladatba. Annyira, hogy sokak fejében egyre inkább összenő a diákszövetség az én nevemmel. Viszont ahhoz, hogy a szervezet tovább fejlődhessen, új vezetőre, új lendületre van szükség. Ehhez én anno bizalmat kaptam, s most szeretném ezt megadni az újaknak. Mert közben megjelent az új generáció, nemcsak a diákok, hanem a friss szeniorok és (leendő) munkatársak szintjén.

Egy mondatban: mit kaptál a MEKDSZ-től?

Azt a szemléletet, hogy sokkal fontosabb Isten jelenléte, mint hogy az ember mit akar és mennyit erőlködik.

*

Bayer Áron

Baptista, lelkészcsaládba született, fiatalon megtért, már az egyetem előtt elköteleződött a misszió iránt. A nemzetközi kapcsolatok szakértője, diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte, ahol a piliscsabai keresztény diákkört vezette. 2012-től a MEKDSZ munkatársa.

Hogy vonódtál be a MEKDSZ-be?

Egy ismerősömön keresztül, aki az egyetemre való beiratkozáskor bemutatott az akkori diákkörvezetőnek. Egy évig voltam MEKDSZ-vezetőségi tag, több hazai tábor szervezésében segítettem és nemzetközi missziós konferencián is jártam. Az egyetem vége felé Márton megkérdezte, nem gondoltam-e arra, hogy az egyetemi misszióban dolgozzak. Ahogy ezen elgondolkodtunk a feleségemmel, egyértelműnek tűnt, hogy Isten ezt az irányt készítette lő nekem a következő évekre.

Miért fontos neked a felekezetköziség?

Azt hiszem, az egyetemi éveimben Isten azokat a más felekezetű barátaimat használta leginkább a vele való kapcsolatom építésében, akiket a MEKDSZ-ben ismertem meg. Ezeken a kapcsolatokon és beszélgetéseken keresztül színesítette és sok ponton helyre tette a róla és az egyházról alkotott képemet.

Hogyan látod az egyetemi missziót s benne a MEKDSZ helyét?

A diákszövetségben egyszerre van jelen az evangéliumi meggyőződés és az igényes gondolkodás. Az egyetemisták igénylik a másodikat, de szükségük van az elsőre is. Miközben az egyetemi világban évtizedek óta terjed a tolerancia diktatúrája, vagyis mindenki azt gondolhat – sőt, azt kell gondolnia –, amit akar, a diákok elvesztették a talajt a lábuk alól. Szükségük van olyan hangokra, amik stabilan állítanak valamit a világról, de akkor lesznek ezekre nyitottak, ha a gondolatok igényesen vannak megfogalmazva. Másrészt, a felekezetközi misszió ritkán működik jól. A MEKDSZ ilyen szempontból is pozitív példa a világnak, de az egyházaknak is.

Milyen prioritásaid vannak vezetőként?

2020-ig a MEKDSZ néhány éve kidolgozott stratégiáját szeretnénk megvalósítani, megtartva a szervezet alapértékeit (bibliatanulmányozás, közösség, imádság).

Milyennek képzeled el a szervezetet tíz év múlva?

Úgy látom, a MEKDSZ egy jó növekedési pályán van. Az az álmom, hogy tíz év múlva minden egyetemi városban legyen evangéliumi diákkör, és általában a diákkörök nagyobbak legyenek. A jelenlegi öt helyett nyolc vagy tíz munkatárs segítse a szervezet működését és a MEKDSZ legyen nagyobb hatással az egyetemi életre. Azt is remélem, hogy tíz év múlva méginkább missziós elkötelezettségű lesz a diákszövetség.

Szöveg: Feke György, képek: Capras Viktor
Megjelent a Reformátusok Lapja 2015. február 22-i számában