A fiatalokkal, a fiatalokkal való egyházi munkával foglalkozott az idén harmdszor megszervezett Konfi+ konferencia augusztus végén. A Zsinati Ifjúsági Iroda által szervezett tanácskozásnak a balatonszárszói SDG Konferenciaközpont adott otthont, és a találkozón ifivezetők, gyülekezeti és egyetemi lelkészek, lelkigondozók, ifjúsági szakemberek találkoztak a Kárpát-medence számos pontjáról. A konferenciáról szóló összefoglaló írást itt olvashatják, alább az esemény harmadik napjába nyújtunk részletes betekintést.

Az egyházi ifjúsági munkában a lelkész, vezető, a szolgálattevő szerepét járta körül Püski Dániel debreceni egyetemi lelkész előadása, amely a napot indította. Mint mondta, az ifjúsági munkában hárman vesznek részt: Isten, a fiatalokkal foglalkozó szolgáló (legyen az lelkész vagy ifit vezető fiatalember) és maga a fiatal. Isten mindig ott van, mindig jelen van, a másik két résztvevő a gyenge láncszem. A debreceni lelkész ezúttal a vezető szerepével és a korosztály jellemzőivel akart foglalkozni és sok derültséget okozó előadása nagyban épített saját tapasztalataira és a saját lelki fejlődésére. „Nem tudom a receptet arra, hogyan lesz valakiből jó vezető, a saját, debreceni tapasztalataimat tudom megosztani veletek" – indította történetét Püski Dániel, aki kezdésként, fiatalon, egy debreceni ifit vezetett, amely eleinte tele volt az egyházban szocializálódott, az egyházat jól ismerő, de onnan sajnálatosan kivágyó fiatalokkal. Püski Dániel önironikusan megjegyezte, hogy bár sok terve volt, az évek alatt szépen elfogyott az ifis társaság.

A teológia után visszatért Debrecenbe és a kezdő lelkész az egyetemi gyülekezet élére került. Az első istentiszteleten tele volt a templom – a püspök prédikált. A következő alkalmon csak harminc-negyvenen jöttek el.

„Látásom, leírt és jól kimunkált vízióm volt, módszerem és konkrét terveim mégsem voltak. Hiába tudtam, mit akarok elérni, azt nem tudtam megmondani, hogy a következő és az azutáni napon mit csináljunk. Alkalmatlan meg voltam, ráadásul introvertált. De erre a szerepre mindenki alkalmatlan alapból."

Akkor mégis min múlik, hogy jó vezető lesz-e valakiből? Püski Dániel szerint egyszerű a válasz: a te személyeden. Elsősorban az önreflexió az alapja a vezetővé válásnak. Nem a képességeken múlik, hanem önmagunk ismeretén. Azon, hogy valljuk be, hogy mire vagyunk képesek és mire nem. Meg kell találnunk a saját értékeinket és dolgoznunk kell, fejlesztenünk a kevésbé erős oldalainkon. Nem azon múlik, képesek vagyunk-e ráhangolódni érzelmileg másokra vagy azon, hogy tudunk-e stratégiát alkotni. Azon múlik, hogy felismerjük, mire kell megtalálnunk a megfelelő embert a környezetünkben és azt találjuk is meg. Püski Dániel ezt nevezte „gyere, próbáljuk meg együtt" vezetési stílusnak. Azonban egy fontos tanulságot is megosztott hallgatóságával: addig tudjuk vezetni a ránk bízottakat, amíg magunk is eljutunk.

A vezetői szerepről mondottak után a debreceni lelkész a fiatalokról, a szóban forgó korosztályról szólt. Azzal kezdte, hogy az ifi korosztályt a 18 éves korral minden esetben lezártnak kellene tekinteni, mert ha később is ifinek tekintjük azt a fiatalt, akkor nem is lesz felnőtt. Tehát tizennyolctól tekintsük a fiatalokat fiatal felnőttnek. Püski Dániel ennek kapcsán megjegyezte, nagy fájdalma, hogy a református egyházban nincs valamifajta beavatási szertartás, amellyel felnőttként üdvözölnék a fiatalokat az egyházban. A 13-14 éves korban bekövetkező konfirmációt ugyanis biztosan nem tekinthetjük ennek.

Mondhatnánk, harmincéves korig tart ez a fiatal felnőtt korszak, de valójában addig húzódik, amíg meg nem születik az első gyerekünk. Püski Dániel többször kihangsúlyozta, az egyetemi gyülekezet sokszínű társaság. „Itt vannak azok is, akiket 'hosszúszoknyás kézműves református'-nak szoktunk nevezni, de megtaláljuk azokat, akikre a környezetük azt mondja, kockák, vannak egyháziasan felülműveltek és introvertáltak egyaránt." A kihívás az, hogy integrálni kell őket, és bizony karácsonykor lehet, hogy az lesz a dilemma, hogy „karácsonydíszt készítünk vagy éppen mobilapplikációt fejlesztünk?" A fiatalokat azonban mozgatni kell, aktivizálni, mert tőlük jön a megújulás, szögezte le Püski Dániel.

Ezután részletesebben beszélt a saját gyülekezetéről. Mint mondta, a debreceni egyetemi közösség jelenleg egy sikertörténet, de ha őszintébben közelít, akkor csak látszólag. A korábbi húsz-harminc fős gyülekezet mostanra kétszázötven fősre duzzadt. A fejlődés látványos, azonban a merítés tizenhétezer embert jelent, ehhez képest a kétszázötven megszólított elenyésző arányt jelent.

Püski Dániel elmondta, a nagyerdei egyházközségnél szolgáló édesapja által is alkalmazott gyülekezeti modellt kívánta átemelni. Vagyis a gyülekezet koncentrikus körökként épül fel. A három kör közül a legbelsőt a mag, az Úr és az ő legközelebbi, legaktívabb hívei jelentik; ők azok, akik például előbb érkeznek minden alakalomra és részt vesznek a szervezésben is. A következő körbe tartoznak a tagok, az istentiszteleteken és más alkalmakon rendszeresen résztvevők, akik mindig jelen vannak, de nem aktívak. A harmadik koncentrikus körben pedig az úgynevezett látogatók vannak: azok az emberek, akik egy félévben legfeljebb egyszer-kétszer jelennek meg, és akiket név szerint kevesen is ismernek. Ezeken a körökön kívül pedig ott van a teljes (kül)világ.

A cél Debrecenben is az, hogy minél több fiatalt vezessenek minél közelebb és minél mélyebben Jézushoz. Az alkalmakat is ennek szellemében és a fentebb bemutatott gyülekezeti modell mentén szervezik: kinek, mi szól, kinek mire van igénye, teológiailag, hitbelileg. Általában ugyanis lépcsőzetes a belépés a közösségbe. Az istentiszteleteknek mindenkihez szólniuk kell, de természetesen vannak csoportoknak szóló alkalmak, annak elősegítésére, hogy a látogatókból tagok legyenek. Püski Dániel hozzátette, nem ez a legnehezebb, hanem az, hogy a külvilágból látogatók érkezzenek – minden gyülekezet ezzel küzd, vagyis rábírni az embereket arra, hogy átlépjék a templom küszöbét.

A Konfi+ napjai úgy épültek fel, hogy a főelőadás után kiscsoportokban beszélték meg a hallottakat résztvevők. Püski Dániel előadása után az egyik ilyen kiscsoportban elhangzott, a debreceni lelkész által említett hívogató alkalmak, amelyeken a látogatókból tagok lesznek, sokszor túlsúlyba kerülnek. Sőt, vannak olyan gyülekezetek, ahol csak hívogatás van, de nem látszik, hová is hívogatnak. Elhangzott, az ifi alkalmak, a fiatalság aktivizálása nem mindig simulnak bele a gyülekezet életébe. Pontosabban, nem látszik, hogyan is illeszkedjenek bele a fiatalok a nagy közösségbe, a nekik szánt alkalmak kicsit úgy funkcionálnak, hogy ezzel távol tartják őket attól, hogy a gyülekezet életét gyökeresen átalakítsák.

A kiscsoportok után műhelyek következtek, ahol szintén fontos volt a bevonódás. Az egyik ilyen műhelyt Szikszai Szabolcs kecskeméti beosztott lelkész, a pécsi egyetemi gyülekezet korábbi lelkipásztora tartotta. Illeszkedve a főelőadáshoz arról beszélt, hogyan lehet a szóban forgó korosztályt pontosan körülhatárolni. Nem feltétlenül célravezető az életkori lehatárolás. Azt mondta, a főáramú pszichológia individualista megközelítésével szemben, amely az önállóvá válásra helyezi a hangsúlyt, keresztyénként egy másik szempontot is érdemes behozni. Meghatározása szerint a fiatal felnőtt azt az életszakaszt értjük, amely onnantól tart, hogy rólunk gondoskodunk addig a pontig, amikor képesek vagyunk másokról gondoskodni. Szikszai Szabolcs kihangsúlyozta, ezt a gyülekezeti lét szempontjából is átfogalmazhatjuk: gyerekként minket szolgálnak, felnőttként már képesek vagyunk mi is szolgálni. A műhelymunka során a húszfős csoport tagjai feladatot is kaptak egy lelkészről szóló történet megvitatása formájában.

A délután az élőkönyvtár elnevezésű foglalkozásoké és a szemináriumoké volt. Előbbi keretében Bölcsföldi András, a budapesti teológia spirituálisa beszélt az intézmény életéről, az ott végzett munkájáról, és élénk párbeszéd is kialakult a hallgatósággal. A szemináriumok között pedig szintén Szikszai Szabolcs foglalkozását lestük meg: a kecskeméti lelkész keresztyénség és közélet cím alatt arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy képzeljék bele magukat olyan helyzetekbe, amikor nem vallásos, vagy éppen kifejezetten ellenséges emberek kérdéseire, érveire kell felelniük. A csoportból egy fiatal ült ki középre, csak ő képviselhette a keresztyén álláspontot és a többiek - a Szikszai Szabolcstól kapott idézetekben megfogalmazott szkeptikus gondolatok mentén - meglehetősen kritikusan közelítettek a vallásosság alapkérdéseihez.

Reformatus.hu