A világon először az Erdélyi Fejedelemség területén hirdették ki a lelkiismereti- és vallásszabadságot, az erről szóló határozat négy felekezet teljes egyenlőségét mondta ki. Míg Európa legnagyobb részén a hatalmi egyensúly alapján döntöttek a kérdésről, Erdélyben a Biblia igazságára építve hoztak törvényt: a hit Isten ajándéka (Ef 2,8). De mit kezdhetünk ezzel a gondolattal 450 évvel később? Erre a kérdésre is választ kerestek május 10-én a „Vallási tolerancia – igazságkeresés?” elnevezésű beszélgetés résztvevői a Hold utcai református templomban.

Az ember nem lesz istenné

„Nincs alapvetőbb és döntőbb megállapítás annál, hogy a hit Isten ajándéka” – fogalmazott Bogárdi Szabó István. Mint mondta, 1568-ra már véget ért a reformáció tanaira reagálva összehívott Tridenti Zsinat és elindult a katolikus megújulás is, így az apologetikus tónusú válaszok váltak fontossá: „addigra közel 70 éve azon vitatkoztak Európa szerte, mi a hit”.

A Zsinat lelkészi elnöke szerint két kifejezés segít annak megértésében, miért így döntöttek az erdélyi fejedelmek: a fides implicita, vagyis a kezdeti hit és a gratia praeveniens, a megelőző kegyelem fogalmai. „Bár a hit Isten ajándéka és üdvfeltétel, az a tapasztalat, hogy bárki képes elindulni a hit útján – de az csupán a kezdet. Ezután következik annak megértése, mi is a hit tartalma” – mondta Bogárdi Szabó István. Hangsúlyozta: a hit Pál apostolnál „nem az, amit mi a 19. és 20. század romantikus keresztyénsége nyomán gondolunk, hanem identitáskérdés. A kérdés valójában az: hogyan tudja az ember megmutatni, hogy csatlakozott az Úr Jézus seregéhez?” A püspök szerint a megelőző kegyelem fogalmán keresztül válik érthetővé, mi az, ami késszé tesz a vallásra: ha a hit Isten ajándéka, akkor az csak kegyelemből kapható meg.

„A 16. század végén még tudták az atyák, amit mi csak élvezünk: Krisztus kettős természetének jelentőségét – emlékeztetett a dunamelléki püspök. – A mennybemenetel ünnepén különösen fontos hangsúlyozni, mekkora különbség van Jézus isteni és emberi természete között. Ez az egész keresztyénség lényege: az ember soha sem lesz istenné.” Ezért volt népszerű, de nagyon veszélyes az arianizmus, melynek tanai szerint a megfelelő magatartás isteni rangra emel – ezzel szemben a keresztyénség szerint Isten hajolt az emberhez és vállalt vele sorsközösséget szenvedése, halála és feltámadása révén.

Mi lesz, ha fogyatkozik a hit?

Schanda Balázs jogtudós történelmi kontextusban értelmezte a tordai vallásbékét: nem a mai vallásszabadságot kell értenünk alatta, inkább négy felekezet tűzszüneti megállapodását, melyhez hozzájárult a külső fenyegetettség is – miközben a hitújításnak gátat szabtak. „Ugyanakkor nem szeretném relativizálni üzenetét és súlyát, ez egy olyan előremutató szabályozás, melynek örökségét nem lehet elegendő alkalommal aláhúzni” – tette hozzá.

Fontos kiindulási alap volt a törvénykezéshez keresztyén és nem keresztyén világ határa, ami akkoriban még valós, földrajzi határ volt, míg „manapság családok tagjai között és munkahelyeken” húzódik. Alapvető, életet és halált érintő kérdésekben a 16. századi törvényhozók között mély volt a konszenzus, sem magukat, sem a fejedelmet nem tekintették szuverén hatalomnak, hiszen Isten kegyelméből fakadtak jogaik. De mi maradt ebből mára? „Valóban gyümölcseit élvezzük e kornak, de ha az alapokat nem tudjuk megújítani, akkor csak konzerválni leszünk képesek ezeket a gyümölcsöket” – figyelmeztetett Schanda Balázs. „Ha egy jogrendszer a hit és a keresztyén kultúra alapjaira épül, képes-e megmaradni, ha fogyatkozik a hit?” – tette fel a kérdést.

„A 16. századra eljött az a kor, amikor a vallásokkal kapcsolatban semmi sem volt többé magától értetődő, a filozófia is ekkor kezdett a kételyekkel foglalkozni” – tette hozzá Lánczi András. Niccolò Machiavelli például már nem gondolta úgy, hogy bárki Isten kegyelméből uralkodna, még ha formálisan így is volt.  Pierre Bayle a következő században kimondta, hogy a vallástalan ember is lehet erkölcsös, René Descartes és Blaise Pascal munkássága pedig úgy értelmezhető, mint a teremtett világunkban mozgó ember új énképének kialakítása. „A modern ember világképében már nem Isten és a hit áll a középpontban, hanem az észfelfogás és az intellektus kérdése” – fogalmazott a filozófus.

A keresztyén örökség

Bár a beszélgetés alapjául szolgáló törvény 450 éves, a válaszokból kiderült, ma is aktuális kérdéseket vet fel – fogalmazott Balog Zoltán. Mint mondta, Magyarországon a protestantizmus kapcsolta össze a nemzeti életérzést és a szabadságvágyat, de „hiába van ez a történelmi örökség, ha közben úgy tűnik, »jól elvan« az ember vallás nélkül is.” Amikor hasonló fenyegetés gyengíti a keresztyénséget, mint a 16. században, akkor hol vannak a gondolkodó, hívő emberek? – tette fel a következő kérdést az eseménynek otthont adó németajkú gyülekezet lelkipásztora.

„Nincs olyan, hogy valaki »elvan« vallás nélkül, legfeljebb egyház nélkül – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István. – Az ember alapvetően vallásos, ha az egyház keretei nem megfelelőek számára, csinál magának új kereteket.” Hozzátette: a modern alkotmányok úgy biztosítják a vallásszabadságot, hogy azzal ne legyen kikényszeríthető a vallásosság, ami olykor különös gondolatokhoz vezet – például az olyan kijelentésekhez, hogy „mindegy miben hisz az ember, csak higgyen valamiben”.

„Amikor arról beszélek, hogy egy örökség csúcsán vagyunk, arra gondolok, hogy egyedül a keresztyénség tud komoly szerepet vállalni az állam és az egyház tudatos szétválasztásában” – hangsúlyozta a Zsinat lelkészi elnöke, majd hozzátette, ennek teológiai gyökerei Krisztus már említett kettős természetéig nyúlnak, ez az, ami nem engedi, hogy bármilyen emberit felemeljünk az isteni rangra. „A 20. század Gulagon történt eseményei jól példázzák, mit tesz az az ember, aki Isten helyébe helyezi magát” – emlékeztetett.

Schanda Balázs szerint nem zárható ki, hogy állam és egyház elválasztásának rendszerébe más vallások is beilleszthetők lennének, de tény, hogy ez a rendszer a keresztyén, nyugati világ sajátossága. „Vigyáznunk kell, hogy ne egy félreértelmezett »ökumené« alakuljon ki, ahol nem identitásunkat éljük meg, hanem inkább félresöpörjük a zavaró dolgokat. Az ilyen úton haladva könnyen dönthetünk úgy, ha nem tudunk megegyezni, hogyan imádkozzunk étkezés előtt, hogy inkább ne is imádkozunk” – hozott példát az alkotmányjogász.

Milyen kultúrában élünk?

„Zsákutcába jutottunk. Az Európát fenyegető legnagyobb veszély nem az orosz kalandorság és nem is a muzulmán bevándorlás. Az igazi Európa azért van veszélyben, mert tév-Európa fojtogató ölelésben tartja képzeletünket” – idézte Balog Zoltán a tavaly ősszel tizenkét európai konzervatív gondolkodó által deklarált párizsi nyilatkozatot, amit Lánczi András is aláírt.

„Sokszor megkérdeztem a hallgatóimat, miért Európa gyarmatosított és nem más. Az volt a tapasztalatom, hogy nem látnak bele annak mélységébe, milyen típusú kultúrában is élünk, ami sok problémát felvet” – magyarázta a filozófus. Mint mondta, ennek az agresszív kultúrának vált riválisává az iszlám civilizáció, így pedig a kérdés, mit lehet kezdeni azokkal a globalizációs erőkkel, melyek átívelnek kultúrákon és vallásokon is – ennek megválaszolása motiválta a nyilatkozat megszületését.

Van-e értelme a keresztyén örökség alapján közjogi következményekben gondolkozni? „Fontos, hogy az Alaptörvénynek is része lehet Isten neve, mégpedig úgy, hogy az egy nemzeti konszenzuson alapul: »Isten, áldd meg a magyart!« – ez mindenkinek jelent valamit” – válaszolta Schanda Balázs a párizsi nyilatkozat 9. pontja alapján feltett kérdésre. Mint mondta, olykor érdemes emlékeztetni a nemzetet a közös pontokra, ezeket meg kell próbálnunk arra a szintre hozni, ahol együtt élünk – de ez csak akkor működhet, ha a konszenzust minden nemzedék megújítja és sajátjának fogadja el. Példaként a házasság intézményét említette, melynek alapjai jelenleg formálódnak, nem azt jelenti már, mint az előző nemzedékek számára. „Önmagában azzal nem védhetők az értékeink, hogy közjogi szintre emelkednek, ezért sokszor fontosabb, mi zajlik a tantermekben, mint a parlamentben, mivel ott dől el, mi lesz a következő nemzedék számára az evidencia” – hangsúlyozta.

„A keresztyén kultúránk részei az időszámításunk, a nyelvhasználatunk és a szokásaink is” – tette hozzá Lánczi András. A filozófus szerint elsősorban nem a történelem, hanem a múlttudat fontosságát érdemes hangsúlyozni, a legfontosabb kérdés az, hogyan éljünk? Erre pedig a nevelés és az oktatás terén sűrűsödnek össze a válaszok. Balog Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta: büszke rá, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá lehetett, így az ünnep spirituális és kulturális üzenete újra esélyt kap, hogy az élet részévé váljon.

Tolerancia helyett gyávaság

 „A református hagyománynak nem része a kereszt, de a keresztyénségnek olyan fontos szimbóluma, hogy elgondolkoztam azon, mozgalmat indítok, hogy a reformátusok is vegyék fel – a vállukra, nem a nyakukba” – reagált Bogárdi Szabó István is. Hangsúlyozta: ezt nem a Zsinat lelkészi elnökeként, hanem református lelkipásztorként fogalmazta meg, de ha mégoly humorosnak hat is ez a válasz, a keresztről beszélni elengedhetetlen. Azt is elmesélte, áprilisban Jordániában járt, ahol olyan iraki keresztyénekkel is találkozott, akik a tengerentúlon szeretnének menekültjogi státuszt nyerni. „Nem Európában, mert az iszlám keresztyénüldözés elől menekültek el országukból és a mi kontinensünket már nem tartják elég biztonságosnak.”

Mint mondta, egyre többször megfigyelhető a tendencia, hogy a tolerancia jegyében a keresztyén vallási vezetők leveszik keresztjeiket egy-egy találkozón, hogy azzal ne sértsenek más vallási vezetőket. „A tolerancia azt jelenti, szilárdak vagyunk a meggyőződésünben, így mások meggyőződését nem különböző törvényekkel védelmezzük, hanem megtűrjük, mert ismerjük a fides implicita és a gratia praeveniens jelentőségét – zárta gondolatait Bogárdi Szabó István. – Akkor leszünk hitelesek, ha valóban felvesszük a keresztet, mert elrejteni nem tolerancia, hanem gyávaság.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz