Két helyen is apró, de mégis lényegi változtatást hajtott végre a Zsinat a most lezajlott ülésszakon az MRE nyugdíjtörvényén. Az első a jogszabály 14. paragrafusának 3. bekezdését érintette. Ez a szakasz lehetővé tette, hogy a presbitérium kétharmados támogatásával kétszer egy évig meghosszabbítható a kötelező egyházi öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő lelkészek szolgálata. Az Elnökségi Tanács a tapasztalatok fényében javasolta a változtatást, mert a passzus több esetben is konfliktus forrása lett az idős lelkészek és a presbitériumok között.

A Zsinat tagjai egyetértettek a módosítással, azon volt vita, hogy mikor, milyen átmenettel helyezze hatályon kívül hosszabbítást lehetővé tévő bekezdést. A cél az volt, hogy a törvénymódosítás ne érintse azok státuszát, akik jelenleg ebben a helyzetben vannak. Végül július 1-i hatálybalépés mellett döntöttek a zsinati tagok, az addig meghozott határozatok érvényben maradnak.

A testület ülésének napirendjén szerepelt a nyugdíjtörvény 35. paragrafusának módosítása is. A változtatást előterjesztő Kocsis Márta zsinati jogtanácsos szerint de jure "csak" egy jogszabály módosításáról van szó, de valójában a sokat említett jövőkép egyik elemének, a szolidaritásnak a munkálása, erősítése a tét.

Az előterjesztésben elhangzott, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet gyakorlata szerint minden esztendő elején sor került a lelkészi nyugdíjak rendezésére. A nyugdíjrendezéssel kapcsolatosan a nyugdíjtörvény említett 35. §-a így rendelkezett: „a nyugdíj-kiegészítés összege a tárgy évet megelőző év lelkészi átlagfizetés növekedése arányában emelkedik”. Az elmúlt esztendők gyakorlatára visszatekintve megállapítható, hogy a nyugdíjemelés mértéke egyetlen egy esetben sem felelt meg a törvényben meghatározott mértéknek, de nincs kapcsolatban az adott éves infláció mértékével sem.

Felvetődött, a jövőben a gyakorlat térjen vissza a jogszabályban rögzített mértékhez. Az általános, mindenkire egyformán kiterjedő emelés azonban tovább erősítene bizonyos, a rendszerben már meglévő egyenetlenségeket, mégpedig azt, hogy igen nagy a különbség a legkisebb és a legnagyobb saját jogon szerzett lelkészi nyugdíj között. Ezért az a megoldási lehetőség került a Zsinat elé, hogy az egyenetlenségek csökkentése érdekében már a nyugdíjemelés megvalósításánál érvényesüljenek szolidaritási szempontok. Miközben minden nyugdíjas jogosult az őt megillető juttatásokra, aközben nyilvánvalóan jó és igazságos, hogy azon nyugdíjasoknál, akiknek rendkívül alacsony a nyugdíja, egy nyugdíjemelés valódi és érezhető segítséget jelent, miközben egy viszonylagosan magasabb nyugdíjjal rendelkező számára alacsonyabb mértékű emelés nem okozhat kezelhetetlen problémákat. Tehát lehetővé kellene tenni a differenciált emelést a lelkészi nyugdíjak esetében.

A kiegyenlítő szempontok érvényesíthetőségének feltétele az, hogy a törvénynek a jelenlegi, mindenkire egyformán kiterjedő emelést a 35.§-ban megfogalmazott rendelkezését eltöröljék. A Zsinati Tanácsnak pedig felhatalmazást kell kapnia arra, hogy a költségvetés elfogadásakor érvényesítse az itt meghatározott szempontokat:

• az ellátások emelésének előző évhez viszonyított mértékéről, fedezetéről és ennek felosztásáról a költségvetés elfogadásával egyidejűleg a Zsinati Tanács döntsön;
• a nyugdíjemelés megállapításánál sávos kategóriát vezessen be, amelyben a méltányosság, szolidaritás, egymás terhének hordozása elve érvényesüljön.

A Zsinat határozatával eltörölte az eddig lefektetett, de nem alkalmazott automatikus emelés előírását és lehetővé tette a differenciált emelés alkalmazását. A zsinati határozat átmeneti rendelkezésként kimondja, hogy 2014-re az indexálással kapcsolatos rendelkezéseket a törvény hatályba lépést követő első zsinati tanácsi ülésén kell alkalmazni.

Reformatus.hu