Valódi kérdések – valódi válaszok

2018. február 27., kedd

A fiatalok érdektelenek, nem kíváncsiak az egyházra – hangzik az ismerős állítás, melyet azonban minden alkalommal megcáfol a Károli Egyetemi Lelkészség és a Pesti Református Egyetemi Misszió egyetemistáknak szóló beszélgetéssorozata. A Tiszta vizet a pohárba! elnevezésű programról Márkus Tamás András egyetemi lelkészt kérdeztük.

„Tudom, hogy nem könnyű témákat dolgozunk fel, de ezekről beszélni kell. Ezekben keresnek útmutatást a fiatalok, az egyháznak pedig pont ez az útmutatás a feladata” – fogalmaz Márkus Tamás András. A sorozat megálmodója 2014 óta a Károli Gáspár Református Egyetem lelkésze, de még teológiai tanulmányai alatt kezdett etikai és teológiai kérdésekkel kapcsolatos beszélgetéseket szervezni. Az akkori komoly érdeklődésre való tekintettel lelkészként is folytatta a munkát – amiben megerősítette, hogy már a legelső beszélgetésre is közel száz érdeklődő érkezett.

Nehéz témák

Házasság, válás, nemiség, teremtettség, eszkatológia és teremtésvédelem – csak néhány téma azok közül, melyekről havonta egyszer moderált keretek között beszélgetnek lelkipásztorok és szakértők. A hitépítő, missziós estekre egyaránt várnak egyetemistákat és idősebbeket, keresztyéneket és nem keresztyéneket. Általában a belvárosi Adna Cafe ad otthont a programoknak, a nagyobb érdeklődésre számot tartó alkalmakat pedig a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházba szervezik – ott már ötszáz résztvevős beszélgetésre is sor került.

A „Tiszta vizet a pohárba” sorozatban sok mindent érintettek már, de a szervezők szerint mindig van új téma – illetve olykor érdemes újra elővenni egy-egy korábban már érintett kérdést. „Az a célom, hogy a beszélgetéseink missziós szemléletűek és apologetikus hangvételűek legyenek. Amíg egyedül szerveztem az alkalmakat, minden beszélgetésre én választottam témát, azonban mióta Győrffy Eszterrel együtt dolgozunk, egyensúlyba kerültek az elméleti teológiai kérdések, valamint a gyakorlati és hétköznapi témák” – teszi hozzá Márkus Tamás.

Egyszerűen, tisztán

Győrffy Eszter, a Pesti Református Egyetemi Misszió (PRoMISSZ) lelkipásztora két évvel ezelőtt kapcsolódott be a programsorozat szervezésébe, segítségével a misszión túl a közösségépítésre és a lelkigondozói szemléletre is komolyabb hangsúlyt fektetnek. „Eszter javasolta a címet is, ami egyszerűen tökéletes, hiszen a beszélgetéseken valós, érzékeny kérdésekre próbálunk valódi válaszokat adni – a Biblia alapján” – fogalmaz a lelkipásztor.

Erre figyelve készülnek az idei beszélgetésekre is, melyeken többek között az egyház és Izrael kapcsolatáról, a gyereknevelésről és a családi élet aspektusairól, illetve a Szentlélek vezetéséről lesz szó. A gyermeknevelés témakörében például a tavalyi évben nagy port kavart James Dobson könyve, melyben a testi fenyítésről is ír: „Fontos erről is beszélni, mert bár én magam idegenkedem a testi fenyítés minden formájától, de a könyvnek vannak hasznos részei a konzervatív keresztyén nevelésről. Az ilyen kérdésben érdemes tiszta vizet öntenünk a pohárba.”

Válaszokat adni

„Nagyon sok etikai és teológiai kérdés merül fel a fiatalokban, melyekkel kapcsolatban iránymutatást keresnek” – teszi hozzá Márkus Tamás. Mint mondja, a beszélgetések célja, hogy az érdeklődők találkozzanak a keresztyénséggel, a hívő résztvevők pedig találják meg a kereteket a válaszokban.

Az egyháznak vannak válaszai
„Egységes álláspontot szeretnék látni a keresztyénségen belül. Az nem vonzó, ahol mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehet gondolni" – mondja Márkus András Tamás, akit kapcsolódó anyagunkban az egyházi szerepvállalásról is faggattunk.

A lelkipásztor azt is elmondja, hogy a beszélgetések olykor heves indulatokat váltanak ki, de a felek tisztelik egymást és igyekeznek minél megalapozottabb válaszokat adni. „A vélemények moderált formában jelennek meg, de közben alakítjuk is egymást. A résztvevők közül van, aki szilárd meggyőződéssel érkezik, és van, aki kíváncsi minden oldal álláspontjára, de kérdéseik mindig vannak – mi pedig szeretnénk azokat megválaszolni” – mutat rá Márkus Tamás.

A Károli lelkésze szerint az emberek – akár a fiatalok, akár az idősebbek –, könnyebben fordulnak a különböző szekták felé, ha úgy érzik, ott válaszokat kapnak és közösségbe tartozhatnak. „Sok a kényes téma, de az a misszió útja, ha felvállaljuk azt is, milyen válaszokat tudunk adni ezekben az igére támaszkodva” – zárja gondolatait Márkus Tamás.

A sorozat következő beszélgetésére Egyház és Izrael címmel, 2018. február 27-én az Adna Cafe-ban kerül sor.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz, Füle Tamás/parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.