"Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, hogy összeírják jegyesével Máriával együtt ,aki áldott állapotban volt. Luk. 1,4-5

"Mindenkinek megvan a képessége arra, hogy a saját életével kreatív legyen. Ebben az értelemben mindannyian arra hívattunk, hogy művészek legyünk és formáljuk életünket, mint egy elveszett világban valami valóban szépet." Francis Schaeffer

Első olvasatra olyan hihetetlenül ellentmondásosnak tűnik a két előző idézet. Szeretném kibontani és ha lehet valahogyan feloldani a bennük feszülő kiszolgáltatottság-kreativitás életelemet, miközben gondolatban Máriával mi is megjárjuk Betlehemet.

Az elmúlt héten Budapest egyik új plázájában voltam egy barátommal, aki rendkívül ideges lett ott és kifejtette mennyire nem szereti az ilyen helyeket. Jelenleg munkanélküli és első babájukat várják. Később nekem kellett valakire várakoznom ugyanazon helyen és én is kezdtem rosszul érezni magam, ugyanis nem volt pénzem. Valahol teljesen kívülállónak, kirekesztettnek éreztem magamat és az ünnepi választékot és díszítést is feleslegesen hivalkodónak szinte elnyomónak láttam, kimentem az utcai hidegbe várakozni.

Advent idején számtalan okunk van arra, hogy a hidegben várakozzunk és bizonyos fokú kiszolgáltatottságot éljünk át. Had említsek néhány példát: idő előtt hazautazott az IMF-küldöttség, folyamatosan mérsékelik a jövő évi növekedési számokat a gazdasági szakemberek, az eurózóna válságának megoldása bizonytalan. Amerika adósbesorolását leminősítették, pénzügyi elemzők szerint olyan mélypontra jut az USA 2012-ben, mint a II. Világháború után volt. Ha Görögország után komoly bajba kerülhet Spanyolország és Olaszország, akkor mi magyarok, mit várhatunk?

Mária egy elnyomott kicsiny nép tagjaként, fiatal eljegyzett leányként, ki volt szolgáltatva Augusztusz császár rendeletének, József kötelezettségének, saját várandós állapotából fakadó gyengeségének, később a Betlehemi szálláslehetőségek szűkösségének a fogadós jóindulatának. Mégsem szomorú az Ő története, bár a legnehezebb és legfájdalmasabb még hátra van. Olyan fiatal, olyan sebezhető, milyen művészi életalakító kreativitás lenne elvárható tőle?

Valójában személyes története megjeleníti Isten egész vándor népének történetét, kiszolgáltatottan és gyengén, menni, vitetni, valami igen nagyfokú bizonytalanságba, miközben a legcsodálatosabb ígéretet hordozza. Személyes története visszhangzik generációkon át, egyszerre beteljesít és új csodát előlegez.

Őt, akit nem fogadott vendégnek hívtak Betlehemben kegyelembe fogadottnak nevezi Gábriel angyal. Akinek számára nem volt hely, saját testében adott helyett a megígért gyermeknek, aki felnövekedve így szólt: "Aki énhozzám jön azt semmiképpen ki nem vetem".

Összefoglalva megfogalmazhatjuk így is: Mária történetét egyre jobban, művészi kreativitással alakítja a megszületendő Fiú. A jel, akinek sokan ellene mondanak és aki miatt éles tőr járja majd át anyai szívét.

Talán nem túlzás arra biztatnom az olvasót, hogy kiszolgáltatottságával, bizonytalanságaival, nyugodtan kísérje el lélekben Máriát Betlehemig és tovább, mert mi is csodálatos ígéret hitben-hordozói vagyunk. Ne féljünk karácsonykor gyengének lenni, elismerni kiszolgáltatottságunkat és felolvasni, megvallani, elénekelni, elimádkozni mit jelent számunkra Krisztus.

Mária élete a hagyomány egyik ága szerint Efézusban ért véget. A több mint félezred éve Artemisz istennőnek hódoló városban a betlehemi gyermek édesanyja vette át a központi szerepet. 431-ben több, mint 200 püspök részvételével zsinat mondta ki, hogy Ő nem csupán Krisztus szülő, hanem Theotokosz, Istenszülő. Alexandriai Kürillosz magasztos megfogalmazásában: "Üdvözlégy Mária, Istennek anyja, magasztos, drága, közös kincse a világnak......." Ezt a megfogalmazást sem magának köszönheti, hanem Krisztus Istenségét vallotta meg az egyház ebben a formában.

Beteljesült tehát a názáreti leányban, hogy Ő rövid kiszolgáltatottságban és gyengeségben hordozta a Fiút, de Jézus hordozta Őt a kereszten és az Atya dicsőségében egyaránt. Ez nekünk hidegben várakozóknak csodálatos reménysugár.

Bacskai Bálint