Újra – újat

Lukács 5:1-11

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Az evangéliumi elbeszélés rendjében a felolvasott történet Jézus szolgálatának kezdetére esik, azokra a döntő napokra, amikor Jézus elkezdte Isten országát hirdetni, s kezdte tanítványait egybegyűjteni. Márk evangélista egyenesen ezt a mondatot írja az evangéliuma elejére: Jézus Krisztus, az Isten fia evangéliumának kezdete. S ugyanezt mondja János evangélista is, amikor Krisztus eljöveteléről beszél: kezdetben...

S lám, máris halljuk prédikálni Keresztelő Jánost, máris látjuk, amint megkereszteli Jézust, s máris látjuk magát Jézust, amint legyőzi a kísértéseket, s lám, máris itt vagyunk a tóparton, ahol elhívja tanítványait, akik akkor még halászok voltak. Így kezdte Jézus...

Mégis, testvérek, úgy látom, hogy ebben a történetben inkább Péter és András, Jakab és János, ezek a halászemberek, a későbbi tanítványok és apostolok, nos ők azok, akik itt elkezdenek valamit. S ezt ezért is mondhatjuk, mert most olyanok találkoznak itt Jézussal, Péter és halásztársai, akik voltaképpen nem tudnak mit kezdeni…. Nem tudnak mit kezdeni mostani helyzetükkel, és nem tudnak mit kezdeni magukkal sem. De Jézussal újrakezdhettek – sőt, Jézussal újat is – valami mást – valóban újat kezdhettek. Azt hirdetem nektek, hogy ez az ő örömük a miénk is lehet.

Először azt látjuk, hogy ezek a halászemberek nem tudnak mit kezdeni a helyzetükkel. Csak egy szomorú tényt tudnak megállapítani, amit Péter mond ki a nevükben: egész éjjel fáradoztunk, de fogtunk semmit. S ezzel a helyzettel nem lehet mit kezdeni. Magyarázni sem érdemes. Nincs mit hozzátenni. Mert ez a semmi nem a filozófusok bölcsessége, miszerint: a semmiből nem lesz semmi, - ezen jókat lehetne vitatkozgatni. De nem is közgazdasági adat, statisztikai tény - azt lehetne manipulálgatni. Amit Péter mond, ezeknél rettentőbb, - mégis köznapi tapasztalat, sőt olykor éppen ez a mindennapos tapasztalat: a fáradtságból nem lett semmi, a munka hiábavaló és értelmetlen volt, a mélység – vagyis a kockáztatás, ahonnan visszatértek - nem hozott számunkra semmit. Nem találkozott az emberi akarat és a gondviselés áldása, - egyszóval tehát: nem fogtunk semmit. S mintha ez a mondat nem csak erre a fáradtságos, de eredménytelen halászatra, erre az egyszeri kudarcra vonatkozna. Péter konklúziója kiterjeszthető! Tegnap sem fogtunk semmit, egész héten nem fogtunk semmit, egész évben nem fogtunk semmit! Bár verítékezve fáradoztunk, törtük magunkat, semmink sincs, csak egy üres csónakunk. Reményt vittünk, kudarcot hoztunk. És ezt ma sokaktól halljuk: munkásoktól, akik munkanélküliek lettek, - s mondják: semmink sincs már. Betegektől, akik minden pénzüket orvosokra költötték, és állapotuk semmit sem javult. Szülőktől, akik egész életüket gyermekeiknek áldozták, de azok hátat fordítottak nekik, semmivé lett megannyi áldozat. Egy küszködő ország polgáraitól, kik adósságokban fuldokolnak, és azt látják, hazájukban semmi sem az övék: egész éjjel, egész héten, egész évben, egész életemben fáradoztam, de semmit sem fogtam. Sőt, imádkozóktól is hallom: egész életemet végigimádkoztam, és semmit sem kaptam.

Az viszont kevésbé nyilvánvaló, hogy Péterék magukkal sem tudnak mit kezdeni. Erről most többet kell szólni. Péter ugyan ezt is tényként állapítja meg, ám ebben a kérdésben már nem olyan éles a mi figyelmünk, mint sikerek világában. Jobb korokban, ha ez embert kudarc érte, normálisan előbb-utóbb magába szállt, s kérdezte magát is, vajon nem ő maga-e az oka a kudarcának? – hogy például, nem tanult meg rendesen halászni? - nem tudta magát a munkaerőpiacon eladni? -, nem is akart igazán meggyógyulni? - eleve rossz szülő volt? -, elvétette a dolgot, amikor azt hitte, hogy normális országban él? -, pedig csak öt-tíz kapitalista csinál itt valami utó-szocializmust mint valamiféle utó-szezont - millióknak milliárdos hitelekből. Nem hisznek benne – de hitegetnek vele. Vagy nem jól imádkozott talán?

Ám hogy Péterék valóban nem tudtak magukkal sem mit kezdeni, azt mindennél jobban mutatja Péter második vallomása. Az első ez volt: semmit sem fogtunk. A második ez: bűnös ember vagyok én. Igen, a csoda után, amikor nemcsak Péter csónakja telt meg halakkal, hanem a bőség miatt a másikat is segítségre kellett hívni, akkor ott Pétert és társait rettentő félelem fogta el, - és Péter ezt mondja Jézusnak: eredj el éntőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok én! Mert ez is tény.

Nem fogtam semmit - ez tény. És tény az is, hogy bűnös ember vagyok. Sem a helyzettel, de magammal sem tudok mit kezdeni.

Jézus kezd. Jézus kezd – és mert ő kezd, - kezd a helyzettel és kezd velem is! Ezért lehet nekem is kezdeni: kezdeni újra, és kezdeni újat – valami mást. Újra és újat! Ezt hirdetem ma nektek, testvérek, nagy örömmel!

Pedig Jézus látszólag nem törődik az életünket meghatározó nagy tényekkel, látszólag nem törődik a helyzetünkkel sem, sőt, látszólag velünk sem törődik. Még csak egy jó szót sem mond a hálójukat tisztogató halászoknak, akik nem fogtak semmit, pedig egész éjjel küszködtek, s most reggelen csak az iszapot és a hínárt mossák a hálóikból. Jézus nem kommentálja, de még csak nem is konstatálja a szomorú tényt, nem nyilvánít részvétet, és nem is buzdít, mondván: sebaj, majd legközelebb! Úgy tűnik, nem érdekli az életcsőd, nem érdekli ország-világ sorsa, hanem amúgy pietista módra csak prédikálni akar. Isten országáról, mely közel jött, boldogságról, mely éheseké, szenvedőké, üldözötteké, és megtérésről, amit mindenkinek felajánl!

Felháborító! S mindehhez még kölcsönveszi a csónakot is, de nem ígér érte semmit – vagyis lefoglalja. Pétert többletmunkára kéri, de neki sem ígér érte semmit – vagyis kihasználja: s csak mondja neki, evezzen már egy kicsit beljebb a parttól, hogy a sokaság jobban hallhassa őt. Persze, mondhatnánk, mire másra jó már ez a csónak, ha halat már nem lehet rajta fogni, s mire jó még Péter?! Hát legalább az álmuldozók kicsit jobban láthatják, kicsit jobban hallhatják Jézust! (De, testvérek, ki az itt, aki sokkal jobban láthatja őt, sokkal jobban hallhatja őt, ki az itt, aki rendelkezésre bocsátva a maga csónakját, lapátját, erejét, éppen nem távolabb, hanem közelebb került a Megváltóhoz?)

De mégiscsak felháborító, - csattan az ellenérv, hogy ez a Jézus, csak így, nemtörődöm módon igénybe vesz ezt-azt az életünkből! Hát miért nem tanít meg inkább halászni? (vagy nem is ért hozzá?), - miért nem indít inkább mozgalmat (talán fél a lelkem?), - miért nem védi környezetünket? - miért nem csap fel ö-kommunistának, hogy mindig legyen hal a tavainkban? -, miért nem szervez pártot, miért nem hirdet igazságossági programot (talán nincs mit mondania?), miért nem alapítja meg a szegények bankját? -, miért nem indul a választásokon? – csak beleül itt az életembe és prédikál! Igen, igen, testvérek! Jézus így szokta kezdeni velünk. Beül a csónakunkba!

??De hogy csak prédikálna? Lásd, elkér egy csónakot, mely egymagában aztán nem is lesz elég az áldott halfogáshoz. Máskor igényt tart éjszakai szállásra meg vacsorára – mondjuk Zákeusnál, a fináncnál –, csodálatos megtérés lesz belőle. Inni kér egy korty vizet másnak a vödréből – és akitől kérte, - újra kezdheti életét egy szerencsétlen prostituált. Egy kisgyermek tarisznyájából elkéri az egy napra való elemózsiát – és abból ötezer ember eszik. Elhozat egy szamarat a tanítványaival – és az hordozza az üdvösség királyát. Lefoglal egy asztalt valami ismerősénél – s azon szerzi az új szövetséget Isten és ember között. Van amit nem kér el tőled, a kardra, amit Péter szerzett, nem tart igényt, a császár pénzét is visszaadja. De ő a te Krisztusod, akinek bölcsőhelye sem volt, és jászolba fektették, de a keresztedet elkérte, s magára vette – hogy helyetted halja a bűnök halálát, s holtan pedig másvalaki üres sírhelyébe fektették, hogy onnét jöjjön elő feltámadásra. Igen, Krisztus így kezdi a dolgaiddal. Elkéri a csónakot, az elemózsiát, a hajlékot, az asztal – elkéri az egész emberi létet, hogy megválthassa.

Csakhogy, testvérek, még nem válaszoltunk egy korábbi kérdésre. Mikor Krisztus Péter csónakját igénybe vette, hogy arról prédikáljon a tömegnek, megkérdeztük: mégis ki az, aki itt sokkal jobban láthatja és hallhatja őt, ki az, aki rendelkezésre bocsátva a maga csónakját, lapátját és erejét, nemhogy távolabb, hanem közelebb került hozzá? Péter az, testvérek, Péter áll itt a legközelebb Krisztushoz. Mert aki Jézus rendelkezésére bocsát valamit az életéből, egy csónakot, egy asztalt, egy szamarat, egy korty vizet, egy tarisznya elemózsiát, egy hajlékot, hálás áldozatot – igen, az ott áll mellette, ott van vele, ahogy itt Péter a part közelében, és ajándékul kapja Tőle, hogy újra kezdhet.

Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat fogásra – mondja Krisztus Péternek, miután befejezte a tanítást. A régi szövegmagyarázók szerint Krisztus így készül visszaadni a kölcsönt. Micsoda nagylelkű gesztus ez tőle, hogy miután igénybe vette a csónakot, gazdag halászattal fizeti meg az árát. Én azonban azokkal értek egyet, akik ezt fordítva gondolják. Ha valaki, úgy inkább Péter tartozhatott Jézusnak, hiszen nemrégiben gyógyította meg az anyósát. Ebben a szóban: evezz a mélyre! – nemcsak a sikeres halászat kezdetét láthatjuk, hanem egy nagy-nagy fordulatot is. Evezz a mélyre: nemcsak újrakezdjük (itt: a halászatot, amott: az elrontott életet, vagy itt minálunk: az egész világot), hanem újat kezdünk. Óh, igen, tudom. újra is kell kezdenünk mindig, hogy ne lehessen igaz a keserű mondat: nem fogtunk semmi! Igen, újra kezdjük mindig, hiszen ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges! Igen, újra és újra kezdjük, mert kezdeni kell valamit a kezdhetetlen helyzetekkel is. És mégis, ez a krisztusi szó - evezz a mélyre! -, azt is jelenti: újat kezdünk, valami mást kezdünk!

Testvérek, hogy Péterék számára a csodálatos halfogás nem a sikertelen halászat sikeres megismétlése volt, hogy tehát ez nem csak újrakezdés volt, hanem, újat kezdés is, azt mi leginkább két vonatkozásból láthatjuk meg.

János evangélista jegyzi fel, hogy Krisztus feltámadása után, a hitetlenkedő, kételkedő, zavarodott tanítványok újra-kezdték: bizony, újra a régit. Pedig Krisztus már felhatalmazta őket, Lelke áldását közölte velük, már bepillanthattak az örökkévaló ablakán, már járhattak Isten csodálatos mélységei fölött, mégis a Krisztusát megtagadó Péter ezt mondta a többieknek: elmegyek halászni. És mentek vele a többiek. Hol volt már a régi csónak? Kerítettek egyet. Hol volt már a régi háló? Szereztek! Ügyes az, aki újrakezd. De hol volt – kérdezzük csak - a csodás halfogás? Mert ott, Húsvét után, ez az újrakezdett halászat éppen ugyanolyan kudarc lett, mint az, amelyik megelőzte az elhívásukat. Most sem fogtak semmit. Mert a Krisztus nélkül bármid van, semmivé lesz, - minden erőfeszítésed hiábavaló fáradtság lesz, - Krisztus nélkül az élet a halál martaléka. De Krisztussal minden a tiéd, mégha mindent el is veszítesz értette. Ha ugyanis szeretet nincsen énbennem (mondja Pál, aki Krisztusért mindent veszni hagyott), lehetek ékesszóló: semmi vagyok, lehetek áldozatos életű: semmi vagyok, megszerezhetek mindent: semmi sem fogtam - semmi vagyok. Krisztus nélkül ez az újra-kezdés – csak a régi ismételgetése. Mókuskerék, kudarc-hinta: amelyen a fáradtságból a semmibe lendülünk, a semmiből pedig a fáradtságba hullunk.

De Krisztus itt is újat kezdett! Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldala felől, és találtok – kiáltott a partról nekik. Ők így tettek és a hálójuk majd szétszakadt a halak bőségétől. Mi ebben az új? Ez már megtörtént. Ám itt már a Feltámadott különös kegyelme is mutatkozott, a győzedelmes Krisztus szent humora, - mire ugyanis a tanítványok partra értek, már eledel várta őket, parázson sült hal és kenyér. Ajándék! Nem az újra-kezdésben volt tehát a csoda, mintha valami titkos esély nyílott volna meg, hogy ha tizedjére nem, hát huszadjára mégis sikerült. Ó, nem. Nem ebben volt a csoda. A parton már ott várta őket a sült hal és a kenyér. A csoda Krisztus szeretetében és hűségében volt. A csoda Krisztusban van. Most már érthették a tanítványok, hogy egykor, amikor Krisztus elhívta őket, akkor sem az újra-kezdés volt a tét. Az újat kezdés volt a tét. Jézus szüntelen ismétlődő szava a lényeg: kövess engem, új ember lesz belőled! Aki Krisztusban van új teremtés az, mondja Pál apostol.

S éppen ezt fejezi ki Péter szava is még az első halfogáskor. A csodát látva félelem tölti el, s így kiált: eredj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok! (Pedig talán minősíthette volna magát így: szerencsés ember vagyok, okos vagyok, mert engedtem Krisztus szavának, vagy szerényen: jó helyen álltam) De nem mond ilyeneket, mert számára nyilvánvaló, hogy a Megváltó újat kezd itt, s éppen vele, rajta kezdi az újat! S ezt a felismerését csak ezzel tudja kifejezni: eredj el éntőlem, bűnös ember vagyok én. Vagyis: én nem tudok újat kezdeni – én nem tudok újjá lenni, én már nem ismerhetem meg Isten nagyszerű és szentséges világát, én csak a régit tudom ismételgetni, és kisebb-nagyobb szerencsével forgatni önmagam körül. Értjük már testvérek, miért olyan kemény és mégis tiszta a jézusi szó: aki magát meg nem tagadja, nem lehet az én tanítványom, - aki magát régi-volta félelmes világába kötözi, nem nyerhet örök életet.

De te ne félj, mondja Péternek a Megváltó, mostantól embereket halászol majd. Evezz a mélyre, kezd el az újat. A csónakot, mely korábban hiábavaló verítéket és kudarcot hozott a partra, íme, Jézus evangélium katedrájává tette, aztán csodája eszközévé. Minden életet azzá tehet, és Szentlelke által azzá is tesz. Halld hát az ő szavát: evezz a mélyre. Kövess engem! Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk! Zavarodott világból kiáltunk Hozzád. Mi zavartuk össze ezt a világot. Olyannyira, hogy mikor szentséged érint minket, akkor is csak azt tudjuk mondani: eredj el tőlünk, mert bűnösök vagyunk! De most így kiáltunk: jöjj hozzánk, ó, jöjj hozzánk, mert bűnösök vagyunk! Az életünk tele van semmivel. Fáradozással és kudarccal, betegségekkel és halállal, nagy-nagy nekiszánásokkal és elveszéssel. Óh, jöjj hozzánk, s kezdd velünk az újat, az új teremtést, az új életet! Csak te tudsz kezdeni velünk valamit – s te újat tudsz kezdeni velünk! Könyörgünk minden betegért – gyógyító kegyelmed áraszd rájuk. Könyörgünk a semmibe zuhantakért, munka nélkül, fedél nélkül, élet-lehetőség nélkül valókért – bőséged ne vond meg tőlük! Könyörgünk a világ népeiért – leginkább azokért a fiatalokért, akiket vezetőik harcba küldenek, ölni tanítanak, óh, jöjj hozzánk, s adj békességet a mi időnkben, Urunk! Könyörgünk a népek uraiért, elöljáróiért, hajlíts szívüket bölcsességre és alázatra, mert te az alázatost felmagasztalod, de a kevélyeknek ellen állsz. Magyar népünkért is könyörgünk – egész éjszaka fáradoztunk, de nem fogtunk semmit: adj már békességet, adj nekünk egyességet, egyre néző szívet, méltóságot a határokon túl élőknek, vedd el nyakunkból az igát, adj boldog jövendőt, temetők helyett életet! S egyházadért is könyörgünk, áldd meg a Krisztus-követőket szerte e világon. Áldd meg anyaszentegyházad kis hajóját, mely Krisztusod szószéke, csodák csónakja, menekvés bárkája: hadd szóljon rajtunk keresztül is hívó szavad, újat kezdő akaratod: evezz a mélyre. Itt vagyok Uram: parancsodra levetem a hálót! Ámen.


2010. január 3.