A szerzőnek nem titkolt célja volt, hogy a meggyőződéses keresztyén humanistát, aki a maga korában rendkívüli teljesítményt hajtott végre élő hitével, a mai olvasók, vagy éppen a Vöröskeresztben dolgozók elé állítsa példaként. A könyv kiinduló eseménye a solferinoi ütközet, amire a francia és az osztrák csapatok között 1859 júniusában került sor. Az akkor korai harmincas éveiben járó Dunant szemtanúja és részese volt a véres ütközetnek. A következmények megdöbbentik: „Miközben a sebészek a san luigi kaszárnyában folyamatosan operálnak, a Chiesa Maggioreban, a templomban több, mint 500 sebesült szalmazsákokon kínlódik a padlón, további 200 súlyos sebesült a templomtéren lepedőkkel letakarva, amivel a forró reggeli napsütéssel szemben próbálják kicsit védeni őket”. Ez és a háborús szenvedésnek sok más képe mélyen megmaradt Dunant szívében, s ezek segítették ahhoz, hogy felismerje élete rendeltetését. Segíteni kell, s mindegy, hogy a barikád vagy a futóárok melyik oldalán áll a szenvedő ember. Giampiccoli életrajzi regénye nem hallgatja el a politikai felelősök ellenállását, sem Dunant személyes életének a válságait sem. Nehéz volt elérni célját, de volt célja, s addig nem nyugodott meg, amíg azt valóra nem váltotta…(jesus.de – 2009-12-19/20 – dr. békefy – www.reformatus.hu)