Ünnepség a 220 éves szabadhídvégi templomban

2010. szeptember 21., kedd

Hálaadó istentiszteletet és a faluból elszámazottak találkozóját tartják szeptember 25-én a mezőföldi gyülekezetben. Steinbach József püspök hirdet igét.

Nagy eseményre készül a több évszázados múltra visszatekintő szabadhídvégi gyülekezet. 2010. szeptember 25-én, szombaton ünnepli temploma fennállásának kétszázhuszadik évfordulóját a Fejér megyében, a Mezőföldi Református Egyházkerületben található település.

De nemcsak hálaadásra gyűlnek össze a szabadhídvégi reformátusok, hanem ez az ünnepség egyben egy találkozó is lesz. Találkozó azoknak a szabadhídvégieknek, akik már elköltöztek más településekre és azoknak, akik a faluban maradtak.

Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik a szabadhídvégi református templomban, ahol igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen több kórusszám, zenemű is felhangzik, valamint felidézik a gyülekezet történetének főbb eseményeit.

A hálaadó istentisztelet után a szervező egyházközség szeretetvendégséget tart, amelyen lehetőségük lesz kötetlenül is együtt lenni a Szabadhídvégről elszármazottaknak és helyben élőknek. Szeretettel hívnak és várnak mindenkit erre az ünnepi találkozóra.

Szűcs Gábor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.