A két évvel ezelőtti hamburgi Kirchentagon csak a hatalmas Krisztus-puzzle fért el a magyar standon, de Stuttgartba már szinte a teljes anyagát elvitte a Vagyok, aki vagyok című kiállításnak a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet tizennégy fős csapata. A 2013-as mezőtúri Csillagpontra készült képmeditáció-labirintus, amelyet a Kárpát-medencei egyetemi gyülekezetek lelkészei és gyülekezeti tagjai készítettek elő, először lépett ki a Kárpát-medencéből.

Központi kérdése az életnek az önismeret, amelyben jó, ha valaki útra indít, mert könnyű eltévedni önmagunkban – erre jöhettek rá azok a látogatók, akik segítségkérés nélkül próbáltak utat találni a felállított paravánok és a földön tekergő színes szalagok között. A kiállítás már a bejáratnál párbeszédre késztette a legtöbb nézőt: előbb a debreceni egyetemi gyülekezet tagjaival, aztán a képek és szövegek által saját magukkal. Kilenc különböző téma mentén haladhattak az érdeklődők befelé önmagukba, megvizsgálva identitásuk határait, csoportbeli szerepeiket, múltjukhoz való viszonyukat, vagy akár azt, mit gondolnak a tökéletességről, a maguk tökéletességéről.

Volt, aki akadálypályaként iramodott neki a kiállításnak, és csalódottan távozott: itt nem volt rejtvény, nem volt feladat, nem volt győztes. Csak képek és szövegek voltak, kacskaringós ösvények a paravánok között, vezetve egyre mélyebb kérdésekhez, majd végül a stilizált kápolnába, ahol leülhetett a résztvevő, vele együtt mindaz, ami felkavarodott benne. Voltak, akik mind a kilenc felállított útvonalat végigjárták, hosszan elidőzve egy-egy kép előtt. – A tökéletességről szóló ösvényt választottam. Mostanában ez foglalkoztat, bár sosem mondtam ki magamnak ezt ennyire pontosan. Köszönöm, egészen mélyen megérintett – mondta egy fiatal huszonéves, szőke fiú. – Elsőre azt hittem, különböző pszichológiai típusokat jelölnek az ösvények, és menet közben jöttem rá, hogy másról van szó. Nagyon sokrétegű ez a kiállítás, semmi máshoz nem hasonlítható – úgy krisztusi, hogy egy szót sem ejt a keresztyénségről – jegyezte meg egy berlini teológa.

A tárlat eredetileg fiataloknak készült, Stuttgartban azonban számos gyakorló vagy nyugdíjas lelkipásztor, gyülekezeti ifjúsági munkás is meglátogatta. – Többen is voltak, akik megkérdezték, használhatnák-e ők is a kiállítást – azt gondolom, ennek nincs akadálya. Nagyon büszke vagyok arra, hogy tizennégy évvel az első kirchentagos részvételem után programot hozhattam a találkozóra – mondta Arany Barbara egyetemi lelkész, a kiállítás egyik ötletgazdája. Hozzátette: sokan dicsérték a képek, szövegek kreativitását, amely „teljesen új hangon szólalt meg ebben a műfajban". Max Strecker duisburg-esseni evangélikus egyetemi lelkész a Vagyok, aki vagyok nagy erényeként a sokoldalúságot, a rend és szabadság keveredésének szépségét hangsúlyozta: a kijelölt, tematikus ösvényeket követve új és új felismeréseket, lehetséges áthallásokat nyitnak meg a képek és szövegek, a különféle játékok, rávilágítva, hogyan is gondolunk önmagunkra. A legnagyobb ajándék, amikor az ösvényen sétáló látogató megsejti, hogyan gondol rá a teremtő és gondviselő Isten.

Bagdán Zsuzanna, fotó: Körösvölgyi Zoltán

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. június 14-i számában.