A hétköznapi életben a helyi lakosság arabul beszél, de a szír keresztények liturgikus nyelve még mindig az arámi, amelyet a szerzetesek büszkén használnak. Nem titkolják, hogy kiváltságosnak érzik magukat. Nagy megelégedéssel tölti el őket, hogy a világon egyedül ők ismétlik Jézus szavait a kenyér és a bor átváltoztatásakor. Tur Abdin, ahol a kereszténység leginkább jelen van, annyit jelent ősi szír nyelven, hogy „Isten szolgáinak hegye”. Ezt a területet ugyanis valamikor templomok borították. A hagyomány szerint pünkösd után Tádé apostol Edesszába érkezett. Később itt egyetem is született, ahol Szent Efrém tanított és ahol nyolcszáz növendék lefordította a Bibliát arámi nyelvről a helyi nyelvjárásra, amelyet még ma is beszélnek. Tur Abdin környékén néhány keresztény település található, amelyek túlélték a történelmi viszontagságokat és azokat az emberi gonoszságokat, amelyek következtében sajnos sok család kényszerült elvándorlásra.  „Nincs saját területünk – mondják –, szétszóródva élünk a világon, de nagyon egységesek vagyunk nyelvi, társadalmi és kulturális identitásunknak köszönhetően. Ahogyan azt a történelem is bizonyítja, a vallás mindig is uralkodó szerepet töltött be a civilizációban. A mi népünk nagyon vallásos és büszkék vagyunk arra, hogy Jézus nyelvét beszéljük.” Tur Abdinban, és környékén 1970-ig a kolostorok száma negyven körül volt, mára mindössze ötre csökkent. Ezek közül a leghíresebb a Mardintól 120 kilométerre fekvő Mar Gabriel elnevezésű kolostor, amelyet 397-ben alapítottak és azóta mindig lakott épület volt. Ma Tur Abdin metropolitája, Mor Timotheus Samuel Aktas lakik falai között, három szerzetessel, tizennégy szerzetesnővel és harmincöt diákkal. Még ma is a vallás és kultúra központja minden szír-ortodox számára, akik őrzik az antik arámi nyelvet, Jézus nyelvét. Ezen a vidéken úgy tűnik, hogy a keresztények egyetlen szenvedélye éppen az, hogy megőrizzék a kereszténység legősibb nyelvét, amelynek írott változatát Atatürk központosított hatalma csaknem egy évszázadon át tiltott minden formájában. A kérdés ma már csak az, hogy meg akarunk-e menteni egy ezerhatszáz éves antik kultúrát, vagy el akarjuk törölni egy nem muzulmán hagyomány utolsó maradványait? Veszélyben forog a török nemzet multikulturális öröksége, amely pedig mindig is jellemezte az Ottomán Birodalom fennállásától kezdve – olvassuk az Osservatore Romano kulturális rovatában. (RV.de – hu – 2010-02-22 – dr. békefy – www.reformatus.hu)