Mik 6,6–8: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr!"
Zsolt 25,1–5: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem."
1Jn 4,19–21: „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket."
Mt 16,24–26: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt."

Jézus Krisztus halála és feltámadása révén megszabadultunk attól, hogy kizárólag a saját értelmünk és erőnk által cselekedjünk. Ehelyett Krisztus életadó erejével élünk, aki élt, meghalt és feltámadt értünk. Amikor életünket elveszítjük érte, éppen akkor nyerjük el. A próféták folyamatosan szembenéztek azzal a kérdéssel, hogy miként éljenek helyesen Isten előtt. Mikeás próféta nagyon világos választ talált erre: „Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." A 25. zsoltár szerzője tudta, hogy ezt magunktól nem tudjuk megcselekedni, ezért Istenhez kiáltott útmutatásért (Zsolt 25,4). Az elmúlt években Németországban fontos téma lett a társadalmi elszigetelődés és a növekvő elmagányosodás, ahogyan ez sok ország társadalmában jelentkezik. A keresztyének küldetése az, hogy olyan új közösségi életet építsenek, amelyben meg tudják osztani erőforrásaikat másokkal, így a különböző nemzedékek is tudják egymást támogatni. Az evangéliumi hívás, hogy ne önmaguknak, hanem Krisztusnak éljünk, arra is vonatkozik, hogy másokat is elérjünk, ledöntsük az elzárkózás korlátait.

1. Mivel kísért a kultúránk, hogy csak önmagunknak, ne pedig másoknak is éljünk?
2. Miként tudunk másokért élni hétköznapjainkban?
3. Milyen következményekkel jár az ökumené szempontjából az a hívás, hogy többé ne önmagunknak éljünk?

Mennyei Atyánk! Jézus Krisztusban felszabadítottál minket arra az életre, amely túlmutat önmagunkon. Kérünk, vezess minket Lelked által. Segíts, hogy testvérekként éljük életünket Krisztusban, aki élt, szenvedett, meghalt és feltámadt értünk, aki él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.