Dobos Károly 1902. decemberében született Szolnokon. Teológiai tanulmányait Budapesten kezdte el, majd az Egyesült Államokban folytatta 1923-tól 1927-ig. Engedve a Keresztény Ifjúsági Egyesületben (KIE) tevékenykedő Töltéssy Zoltán hívó szavának, 1927-ben a hazajövetel mellett döntött és az ifjúsági egyesület utazótitkára lett. Ez idő alatt a lelkipásztorokkal együttműködve sok esetben az igehirdetéseken keresztül előbb a szülőket szólította meg, akik aztán a perselyezés mellett a fiaikat is odaszánták az Istennek. Elkezdődtek az ifjúsági evangelizációk, évről évre a nyári konferenciák, egy-két hetes nyári és négy-öt napos téli ifjúsági táborok, és a tanyakonferenciák megtartása. A fiatal KIE-titkár számára az egyik ilyen ifjúsági találkozón tűnt ki a többiek közül Ágoston Ilona, Ágoston Sándor (1882-1960) délvidéki püspök lányának személye, akit 1929. november 19-én el is vett feleségül. Dobos Károly KIE utazótitkári munkáját 1937. decemberéig végezte. A következő évtől a Budapest-Fasori (akkori nevén Vilma királynő úti) Református Egyházközség lelkipásztora lett.

Ő az alábbi szavakkal emlékezett vissza ezekre az évekre:„Tíz évig végeztem az ifjúsági lelkészi munkát a KIE-ben 1928-tól 1938. január 1-ig. Akkor úgy éreztem, hogy már a koromnál fogva is kezdek távolabb kerülni a fiataloktól, gyermekeim voltak már, három fiú gyermekünk, és valóban a feleségem nevelte őket, mert én nagyon sokat távol voltam. 1938 januárjában engem választottak a fasori gyülekezetbe Szabó Imre esperes úr mellé másodlelkésznek. Akkor hoztak egy új egyházi törvényt, hogy minden 5000 lélek után kell választani egy lelkipásztort. Az esperes úr főleg az egész egyházmegye ügyeit intézte, az új templomok, iskolák építését, én szabad kezet kaptam megszervezni a tízezer lelkes gyülekezetet. Szabó Imre nagyon mély szociális érzékű ember volt, kevés szószékről hangzott el annyi felelősségteljes igehirdetés, mint ott a fasori egyházban, úgyhogy nagyon pezsgő élet volt a gyülekezet minden rétege között."

A II. világháború legtöbb megpróbáltatást jelentő idején, 1944-1945 telén Dobos Károly, a Bajza utcai szolgálati lakása alatti pincében bújtatott több zsidót, katonaszökevényt és politikai üldözöttet. A segítségre szoruló emberek között volt Veres Péter (1897-1970) író, az „osztályharc és a forradalom híve". A fővárosban, így a fasori templomban is a világháború utáni években intenzív evangelizációs tevékenység folyt, amelynek a következtében számos szívbéli megtéréssel járó lelki ébredés történt Budapesten.

A szavaló kislány mellett áll Dobos Károly

A kommunista diktatúra kiépülésével a 1940-es évek végére megszűnt az olyan missziós alkalmak lehetősége, amelyekre nyilvános helyen kihelyezett plakátokon, vagy szórólapokon hívogatták az embereket. Ám a fasori gyülekezet „hitéletének lángját", ekkor még nem tudták lelohasztani, hiszen a templom valóban az Imádság Háza volt. Koholt vádak alapján előbb, Szabó Imre esperes-lelkipásztort, majd ő utána nem sokkal Dobos Károlyt kényszeríttették a fasori gyülekezetben végzett lelkipásztori szolgálat abbahagyására. Mindkét lelkész hivatását a magyar fővárostól távoli, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető egyházközségekben folytathatta tovább.

Dobos Károly Szank, Móricgát, Kiskunmajsa, Jászszentlászló, és a Kömpöci településeken végzett több mint egy évtizeden át lelkipásztori tevékenységet. A bugaci tanyák szórványban élő híveit kerékpárral bejáró lelkész jó pár helyen családoknál tartotta meg az istentiszteleti alkalmait. Egy gyülekezeti épület felépítésének lehetőségét Móricgát nevű községben megvalósíthatónak látta. Sok áldozatkész testvér adománya, a gyülekezeti tagok kétkezi munkája által az alapkőletételt követően rövid időn belül, 1957-re épülhetett fel ezen a helyen egy kis templom.

Dobos Károly tizenkét évi szanki szolgálat után, a Budapest-Pesthidegkúti Református Egyházközség egyhangú meghívását elfogadva, 1964-ben visszatérhetett a fővárosba. Még ebben az évben beindította a „Kirándulók Ökumenikus istentiszteleti alkalmait", amely lehetőséget biztosított a gyülekezethez nem tartozó testvérek számára is, hogy egymással találkozzanak és hitmélyítő közösséget alkossanak. Pesthidegkúti lelkészként a Nagykovácsiban élő reformátusok lelkigondozását is ellátta.

Az aktív lelkészi szolgálata 1978-ig tartott, de már 1973-ban elindította Magyarországon a Lepramisszió tevékenységét, amelyet élete végéig folytatott a szolgálat vezetőjeként. Dobos Károly 101. életévét betöltve 2004. január 16-án hunyt el Budapesten. Hamvait a fasori templom urnatemetőjébe helyezték örök nyugalomba. A Magyarországi Református Egyház Zsinata emlékét őrizve Dobos Károly Lelkészi-díjat alapított, amelyet minden év novemberében adnak át, a gyülekezetben hűséggel szolgáló, a közösséget építő lelkipásztorok számára. Nagykovácsiban 2013-ban a település református temploma előtti teret Dobos Károlyról nevezték el, tisztelegve ez által is volt lelkipásztoruk áldásokban gazdag élete és szolgálata előtt.

Millisits Máté