Felnőttként talán mosolygunk, vagy éppen megdöbbenünk ezen a történeten, de ha őszintén magunkba nézünk, kiderül, hogy mennyi mindentől félünk mi magunk is. Vajon mi riaszt fel álmunkban? Mi gyötör a gondolatainkban? Mivel akarjuk bebiztosítani magunkat? Érezzük kiszolgáltatottságunkat, hogyne félnénk, hiszen tapasztaljuk töredékes, esendő, sokszor gyenge, halandó voltunkat!

Éppen ezért is csodálatos számomra, hogy a húsvéti, és ugyanígy a karácsonyi bibliai történetek, beszélgetések is mind azzal kezdődnek, hogy „Ne féljetek!" Ezt mondja Zakariásnak, Józsefnek, Máriának, a pásztoroknak az angyal. Húsvétkor pedig ezzel köszönti az asszonyokat, és a tanítványokat. A feltámadás felismerőiről szóló történeteket olvasva kiderül, hogy senki sem olyan erős, hogy ne kelljen a félelmeivel küzdenie. Nagyon szemléletesen írja le az Ige, ahogy a katonák rettegtek, „szinte holtra váltak". Pedig őket erős harcosoknak képezték ki, akik a Római Birodalom elsöprő erejét képviselték. Mégis elsápadva remegnek, mikor meglátják az angyali jelenést! „Ne féljetek!" – ez a megnyugtatás a húsvéti történetben a tanítványokhoz szól. A katonákhoz nem! „Ti ne féljetek!" – írja egyértelmű hangsúllyal a Máté írása szerinti evangélium tudósítása. Ti, akik a megfeszített Krisztust keresitek, akik szerettétek őt, és most is vele vagytok. Akik befogadtátok az Ő igéit. Akik a keresztjénél is ott voltatok, és a bűneiteket bánjátok. Rátok különös gondja van az Úrnak. Tud rólatok, figyel rátok. Részesülhettek a feltámadott diadalában, győzelmében, királyi uralmában. Tinektek nemcsak megnyílt a szemetek, a fületek, hanem békességben és védelemben vagytok. Lehet, hogy asszonyok vagytok, akikre legyintenek a férfiak is, vagy a még sok mindent nem értő tanítványok, mégis nektek, nekünk szól a mennyei bíztatás, és nem azoknak a katonáknak, akik fegyverekkel is bebiztosították magukat. Ők ott remegnek a földön kuporogva...

Ha mindezt megértjük, megértettük már, akkor nincs más dolgunk, mint hogy váltsuk mindennapi tapasztalatokra! Két gyülekezeti tagunk jut eszembe, akik ezt megtették. Először az a házaspár, akinek legnagyobb gyermeke korházba került a hetekben. Nem vették észre azonban ott sem, hogy 3 napja perforált vakbele van. A kisfiú egy sportoló edzettségével tűrte a fájdalmat. Mikor végül megműtötték, már életveszélyben volt. Hetekig az intenzív osztályon küzdöttek érte, mert leállt mindkét veséje, és nem indult a bélműködése. Szülei azonban hívő emberként a húsvéti felszólítás talaján álltak. Sokat imádkoztak, és hitték, hogy Jézus feltámasztja a kisfiukat. Azért nem roppantak össze, nem lázadtak, vagy pereltek, mert aprópénzre váltották az igét: Ti ne féljetek! Vagy mély hatással volt rám gyülekezetünk 100 éves tagjánál tett látogatás. 65 éve társbérletben él. 70 évesen volt végbélrákja, 94 évesen combnyaktörése. Nem érzi magát gyengének, elesettnek. Minden napját az Úr Jézussal kezdi, és a kezét fogva folytatja. Felgyógyult a rákból, és felerősödött a combnyaktörésből. A társbérletet pedig nem cserélné el, mert szelídséget, és türelmet tanult általa. Rátámaszkodott a mindennapokban a húsvéti felszólításra.
Jézus Krisztus ma is ugyanaz a győzelmes Úr, aki diadalt vett halálon, a bűn és a sátán hatalmán. Mi pedig higgyünk Neki, építsünk szavára, hogy a feltámadás ereje átjárhassa életünket! Aki megjárta a poklok mélységeit, és fenn ül a mennyei trónon, Ő mondja, direkt nekünk, hogy „Ne félj!".

Somogyiné Ficsor Krisztina (Fasori Református Egyházközség - intézeti lelkész)