Második templomát avatta fel vasárnap a maroskeresztúri református gyülekezet. A 2000-ben elkezdett építkezést a hívek számának jelentős növekedése és a Maros megyei település terjeszkedése tette indokolttá. A valamikor mindössze a Maros partján meghúzódó Keresztúr a 60-as és 70-es évek iparosítási politikájának köszönhetően nőtte ki magát az E60-as nemzetközi műútig, majd onnan a közeli Marosvásárhelyig.

Míg a 19. századi templom befogadóképessége kétszáz fős, egy adott időben a reformátusok száma kétezer felé közeledett, azonban a közelben található megyeszékhelyi állami vállalatok 1989 után bekövetkezett sorozatos bukása a maroskeresztúri lakók hazaköltözését vonta maga után. „A falu lakossága főként a 60-as esztendők végén, a 70-es évek elején duzzadt fel, amikor a közelben sorra nyíltak meg a szocialista vállalatok, majd felépült a vegyipari kombinát is.

Miután Marosvásárhelyt a párt vezetősége úgynevezett zárt várossá nyilvánította, az ideköltözni kívánók közül sokan végül Keresztúrt választották lakhelyükül. A település olyannyira terjeszkedett, hogy a régi, 1863 és 1889 között épült református templom a főút mentén lakók számára már két és fél kilométeres távolságra volt. Ezért határoztunk úgy, hogy újabb hajlékot építünk” – idézi fel a tíz évvel ezelőtt hozott döntést Rácz Sándor lelkipásztor. Mint mondja, a maroskeresztúriak az elején kimondottan nem lelkesedtek az ötletért, de szerencsére nem is ellenezték.

Nehézkes indulás

A templomépítési munkálatokat 2000 tavaszán kezdték el – jóval inkább Isten segítőkészségében, mintsem a meglévő pénzforrásokban bízva. Tíz évvel ezelőtt, május első vasárnapján szabadtéri istentisztelet keretében kérték a Fennvaló segítségét, majd másnap megtörtént az első kapavágás is. Nyárára elkészült az alap, azonban mire a hívek is belelendültek az építkezés gondolatába, csődbe ment az építő, odaveszett az előre kifizetett pénz. A kezdeti derűlátást és lendületet csalódottság és keserűség váltotta fel. Egy év múlva újabb vállalkozó szegényítette le az eklézsiát.

Az első három évben dolgozó cégek a teljes költségvetés csaknem felét felemésztették, ennek ellenére az istenháza még nem állt. Ekkor a hívek úgy döntöttek, mesteremberekhez fordulnak és megpróbálnak önerőből, közmunkát vállalva építkezni. A munkálatok irányítását az egyik presbiter, Somorai Albert vállalta el. A gyülekezet tagjai nem csak a magukat komoly építőnek valló, majd hamarosan csődöt mondó vállalkozókban csalódtak. Az anyagiak hiányára hivatkozva a magyarországi alapítványok is évről évre elutasították támogatásigénylésüket. „Ennek ellenére gondja volt az Úrnak arra, hogy megkerüljön mindig a megfelelő ember a megfelelő helyre, és kirendelte mindig a munka folytatásához szükséges összeget” – meséli lapunknak a lelkipásztor.

Az utóbbi négy évben, miután a hatóságok cinkos támogatásával az ortodoxok építkezési engedély nélkül, valakinek a vissza nem szolgáltatott magántulajdonára illegálisan felhúzták főtéri templomukat, Ioan Sânpălean polgármester jobbnak látta a református gyülekezetet is segíteni. A községháza a román kormánnyal egyetemben a legjelentősebb támogatók soraiba lépett elő.

Az építkezés folytatódik

A Kali Elák marosvásárhelyi műépítész által tervezett háromszintes épület több, mint templom: gyűlésteremmel, konyhával és szálláshelyekkel ellátott multifunkcionális ingatlan. Alagsorában évek óta istentiszteletek, vallásórák és különböző összejövetelek zajlanak. Miután sikerült felhúzni az istenházát, a keresztúriak úgy vélik: az építkezés mégsem fejeződött be.

„Azért imádkozunk, hogy a maroskeresztúri reformátusok élő kövekként épüljenek be Krisztus földi testébe, hogy sajátjuknak tekintsék e hajlékot és töltsék be alkalmas és alkalmatlan időben” – hangsúlyozta az ünnepi istentiszteleten a gyülekezet lelkipásztora. Prédikációjában Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is az építkezés folytatásának fontosságát emelte ki. „A külső építkezés lehet, hogy véget ért. A belső építkezésnek viszont folytatódnia kell népünk, közösségünk érdekében” – mondta az egyházi elöljáró, majd Isten áldását kérte a nagyközség keresztény népére. A püspök a kőfaragóműhellyel hasonlította össze a hajlékot, azzal a műhellyel, ahol az élő köveket formázzák, hogy a folyamatosan épülő falba beépíthessék.

Rácz Sándor lelkész szerint a jelenlegi mintegy 1200 református egynegyede templomlátogató, adakozó ember, aki minden istentiszteleten jelen van. Számukra nem jelent gondot hol a régi, hol az új helyen imádkozni. Mindig ott fordulnak az Úrhoz, ahol az idejük megengedi, vagy az ünnepi alkalom felkínálja.

Szucher Ervin

forrás: kronika.ro