A budapesti teológia oktatójának egyik szakterülete a gyülekezetépítés, vagyis azt vizsgálja, hogyan lehet például a munkahelyhiány miatt szociológiailag átrendeződő, elöregedő népegyházi gyülekezetek életét felfrissíteni. Egyházunkban az elmúlt két évtizedben egyre inkább előtérbe került a gyülekezetplántálás, vagyis az alakuló gyülekezetek felkarolása.

A gyülekezetépítési modellek az olyan kilátástalannak tűnő helyzetekre nézve is adhatnak ötleteket, mint amilyenekkel itthon az elnéptelenedő, gazdaságilag is lecsúszó falvakban küzdenek. „Ilyenkor a gyülekezetépítés nem mást jelent, mint a meglévő, gyakran elkorrodálódott elemek letisztítását, a meglévő vagy megmaradt értékek megbecsülését. A célunk, hogy megőrizzük és továbbadhassuk ezeket" – magyarázta Kocsev Miklós. „A múlt kötelez bennünket, mert esetenként többet is kihozhatnánk az örökségünkből. Vagy éppen arra ösztönöz, hogy használjuk, amink még megvan."

Ha a református gyülekezetek jelen kívánnak lenni a mai világban, akkor a maguk módján rendezett állapotot kell hogy mutassanak – hangsúlyozta az interjúban Kocsev Miklós:

„Ahhoz, hogy só és kovász lehessünk mint gyülekezet is e világban, először önmagunkon kell kipróbálnunk, mit tesz velünk ez az isteni só és kovász. Azaz, tegyük rendbe önmagunkat először, mielőtt másokat szeretnénk rendbe tenni. A vágyunk az, hogy az emberek megváltozzanak Isten Igéjének a hatására, de azért a közvetítők sem lényegtelenek. Az út, amit egyénileg vagy közösségként bejárunk, maga az üzenet. Az őskeresztyénség is ezért volt vonzó a környezete számára."

A teljes interjút a Parókia portálon olvashatják.

Fotó: Füle Tamás, forrás: parokia.hu