Április elején egy dunántúli nőszövetségi konferencián arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy idén húszéves az Országos Református Nőszövetség. Amikor több mint két éve Pásztor Jánosnéval, a nőszövetség elnökével beszélgettem, ő említette, hogy a rendszerváltás idején létrejött szervezet a korábbi, Zsindelyné-féle nőszövetség jogutódja.

A rendszerváltás után – mintha egy zsilipet húztak volna fel – az 1948 után beszüntetett különböző egyházi szervezeteket újra lehetett indítani. A lelkésznői konferenciákon merült fel annak az igénye, hogy nemcsak nekünk, lelkésznőknek, hanem a gyülekezetek női tagjainak is kellene olyan útmutatást adni, amelyből tanulhatnak és egymást segíthetik. Nem kellett felfedezni a spanyolviaszt, mert Zsindelyné Tüdős Kláráék és még korábban Pilder Máriáék már alapítottak nőszövetséget. Az általuk megfogalmazott alapelvekkel mi is a mai napig egyetértünk. 

Most is ugyanaz a feladatuk, mint az újrainduláskor?

Kezdenek átrendeződni a hangsúlyok. Akkor bibliaiskolákat szerveztek, de ez ma már nehezebben megvalósítható, főleg anyagi okok miatt. Túlnyomórészt ugyanazok vesznek rajta részt. Miért? Azért, mert ez egy nőszövetségi alkalom? Találkozási lehetőség? Vagy a tanulásért? Akkor már régen tanítónak kellene lenniük, amint az Ige is mondja. Olyan konferenciákat kell szervezni, hogy a téma érdekelje a nőket, segítséget adjon a gyülekezeti munkájukhoz. Ezeken a társadalmi kihívásokra is válaszokat kell adnunk.

Milyen alapokon működik a szervezet?

Az alapszabályban szerepel, hogy a református egyház részének tekintjük magunkat. A helyi nőszövetségeknek az a feladata, hogy segítsék a gyülekezet életét. Mi országos szervezetként új ötleteket tudunk adni a gyülekezeteknek, ráirányítjuk a figyelmüket évfordulókra és fontos személyiségekre. Például idén többet foglalkozunk Molnár Máriával az évforduló kapcsán. Nagyon jók a határokon átívelő nőszövetségi kapcsolataink. Részt veszünk egymás konferenciáin is. Egyetlen szomorúságunk, hogy a Vajdaságból is szerettünk volna megnyerni fiatal lelkésznőket, de eddig elzárkóztak a dologtól. Egyedül ők nem kapcsolódtak be aktívan, viszont elküldjük minden anyagunkat nekik, hogy tudjanak rólunk. Október 8-án Budapesten tervezünk egy nagyobb konferenciát egy olyan gyülekezetben, ahol most még hivatalosan nem működik nőszövetség, de Tüdős Kláráék értékes munkát végeztek itt korábban. Ezért a Zsindelyné Tüdős Klára-díjat is itt fogjuk átadni, kerületenként egy-egy arra érdemes személynek. 

Miért fontos, hogy legyen nőszövetség? Tudomásom szerint férfiszövetség például nincsen.

És a presbiteri szövetség?

Ott csak férfiak vannak?

Nem, de nagyobb számban, mint nők. Ahogy a női szerep a családban nagyon fontos, ugyanígy ez a gyülekezetben is speciális szerep. Vannak területek, amelyeket nők tudnak ellátni. Lehet, hogy a férfiaknak is van adottsága kismamákkal beszélgetni, de sokkal jobb, ha egy édesanya segít nekik keresztyén tanácsaival. A missziónak és a diakóniának is vannak olyan ágai, amelyeket nagyon jól ki lehet használni, ha szervezetten végzik a nők .

Zsindelyné és Pilder Mária korszakához képest miben változtak a női szerepek?

A hangsúly a korábbi korszakban sokkal inkább a bibliai tanításon volt: a nőnek a Bibliát kell megismerni és aszerint kell élni. A nőknek ma is szükségük van arra, hogy a Bibliát jobban megismerjék, de azt is látom, hogy az uniformizálódás miatt a nőiségüket sem tudják keresztyéni módon megélni. Sokan gondolják, hogy a keresztyénség kemény, merev, tiltó, a világ meg túl szabad, túl csábító. Egyiket sem akarják választani. A fiataloknál nagyon sok keveredés mutatkozik női mivoltukban, az idősek pedig úgy gondolják, hogy jól van az úgy, ahogy mindig is csinálták. Ma sokkal több a dolgozó nő, a gyermekét egyedül nevelő anya, az önmegvalósítási vágy és a lehetőségek korlátai között őrlődő értelmiségi. Többet ismernek a világból és nehezebben mondanak le a világ kínálta lehetőségekről.

Milyennek kellene lenni egy nőnek a gyülekezetben?

Egyrészt sok mindenre nyitottnak. Nem szabad beletörődni abba a gondolkodásmódba, hogy én csak egy gyülekezeti tag vagyok, aki vasárnaponként elmegyek imádkozni a templomba, aztán semmi további közöm nincs az egészhez. Közösségalkotóvá kell lenni. Azt látom, hogy a nők sokkal könnyebben tudják létrehozni a közösségeket, mint a férfiak. Természetesen még figyelmesnek, empatikusnak és a jó ízlés formálójának is kell lenniük. 

Tehát nagyon sok múlik a nőkön, még akkor is, ha az egyházvezetésben kevéssé jelennek meg.

Igen.

Az egyházi vezetés kíváncsi a nőszövetség véleményére? Megkeresik önöket?

Ez fordítva történik, mi keressük őket. Kapunk azonban elismeréseket. A református nőszövetség a december 5-i népszavazásra válaszolva imanapot kezdeményezett. A Generális Konvent egyik ülésén a Zsinat elnöke hivatkozott a mi kezdeményezésünkre, miszerint a nőszövetség megelőzte őket. Elismerik a munkánkat, és ez látszik a kerületekben is.

Mit tart a legfontosabb feladatának a nőszövetségben?

A szívem csücske az ifjúsági munka és a lelkigondozás. De a nőszövetségben a legfontosabb a nyitás a fiatalok felé.

Megmaradnak a fiatalok a nőszövetség körül?

Találni kell nekik feladatot, és akkor érzik, hogy itt a helyük. Szorgalmaztam, hogy a Csillagponton legyünk ott. Egy fiatal lelkésznő tart majd bemutatkozást a tatai találkozón.

A Bibliában hangsúlyosan jelennek meg a nők. A húsvéti történetben is asszonyok találkoznak először a feltámadott Krisztussal. 

A női diakónia is megjelenik, hiszen azért mennek, hogy megkenjék Krisztust olajjal. Természetesen a misszió is ott van, hiszen az evangéliumot, a feltámadás örömhírét ők adják tovább először.

Tudják ezt a nők? Érzékenyek ezekre a gondolatokra?

Amikor konferenciákat rendezünk, és lehetőségünk van tanításra, akkor igen. Szeretnénk úgy segíteni, hogy ne essünk át a ló másik oldalára. Fontos, hogy ne tartsuk magunkat többnek, mint ami a feladatunk, és amihez az áldást kapjuk. Nem gondolom, hogy családfői szerepkört kellene átvennünk, és a presbiterválasztásnál sem kell nagyobb számban lennünk. Ha egy gyülekezetben egy nő jobb példakép hitben, cselekedetben, akkor őt kell javasolni presbiternek. A tradicionális gyülekezetekben felvetődik, hogy mindig férfiak voltak a presbiterek. Ott nem ellent kell mondani, hanem képviselni kell azt az ügyet, amelyet Jézus Krisztus ránk bízott.

Megfogalmaznak valamilyen ajánlást az idei presbiterválasztásra?

Inkább csak a tanítás szintjén. A nőszövetségben most terjesztjük azt a kérdőívet, amellyel az eddigi presbiterek értékelhetik saját és a gyülekezetük munkáját. A törvény leírja, hogy ki lehet presbiter, de az nehezen jut el a gyülekezeti tagokhoz. Így nem tudják, mit kérhetnek vagy várhatnak el tőlük. Ezért az idei konferenciákon kézbe adtuk az elvárásokat. 

Milyen a jó női presbiter?

Élő hitű ember. Nem csinál magából mártírt, hogy valamit neki kellett elvégezni, hanem tudja, hogy az Úrért munkálkodik, és azért a másik emberért, akiért szintén meghalt Jézus Krisztus. Nagyon szeretném, ha a női presbiterek el tudnák mondani, hogy miben hisznek. Fontos, hogy ne a régi, tradicionális szokások legyenek meghatározóak a gyülekezetben. A presbiter merjen felállni, és szóljon, ha valami a Biblia alapján nem áll meg. A gyülekezetekben kevés a bizonyságtevés, és az sokszor csak a „hál’ Istennek” szinten jelenik meg. Persze előjön a kérdés, hogyan lesz élő a gyülekezet, ha nem élő hitűek a tagjai.

Saját gyülekezeteiben és a szentesi tanyavilágban milyen nehézségekkel találkozik?

Bentről, az irodából sokszor nem tudjuk, hogy mit és mennyit harcolnak emberek a mindennapok során. A mi vidékünkön nagyon sok olyan családdal találkozom, ahol a szülők azért, hogy a gyermekeiknek ennivalót adjanak, maguktól vonnak meg dolgokat. Van olyan idős ember, aki egész télen nem fűtött, amíg nem adtunk neki fát. Házi segítő szolgálatunkon keresztül nagyon sok elhagyatott emberrel találkozunk. Van olyan édesanya, aki éjszakai műszakban dolgozik folyamatosan, hogy felnevelhesse gyermekét. Mi, lelkészek is először azzal tudunk segíteni, hogy ételt adunk nekik. Amíg éhesek, addig nem tudnak figyelni az evangéliumra. Azt látom, hogy amikor megtérnek az emberek, elkezdik megosztani másokkal azt a keveset is, amijük van. 

A nagyhét és a húsvét üzenete kétezer éve ugyanaz. De idén mire figyeljünk oda különösen?

Most kimondottan a nehéz helyzetbe került emberek jöttek elém. A közelmúltban előadást tartottam egy vasutas klubban, ahol még sohasem fordult meg lelkész. Ott jelent meg a beszélgetésben, hogy miért három kereszttel ábrázoljuk a Golgotát. Így polarizálódik a világ is: az egyik csúfolja Jézust, a másikban pedig megfogalmazódik az a gondolat, hogy „emlékezzél meg rólam”. Azt látom, hogy egyre többen vannak azon az oldalon, akik csúfolódnak, egyre kevesebben azok, akik azt mondják, hogy méltán bocsánatra szoruló emberek vagyunk. Nem azt mondom, hogy marcangoljuk magunkat bűnösségünk miatt, hanem, hogy rakjuk le ezt a terhet. A húsvét nekem most azt üzeni, hogy Jézus mind a kettőért meghalt. Akik mi itt élünk, nekünk még van választási lehetőségünk. Legyünk olyanok, mint Mária, akiről Jézus azt mondta, hogy ő a jobbik részt választotta.

T. Németh László