Egymás szolgálatában

Krisztus szorongató, azaz össze- és körülfogó szeretetéről szólt ünnepi igehirdetésében az ApCsel 17,29 és a 2Kor 5,14–15 alapján Kató Béla. Az erdélyi református püspök kifejtette, hogy Isten először önmagával fűz össze bennünket, amit a Heidelbergi Káté első kérdés-felelete úgy fejez ki, hogy az ő tulajdonai vagyunk. Mint elmondta, a mai ember minden kötődést igyekszik levetni magáról, önállóságra és a szabadság érzésére vágyik, de csak akkor döbben rá, hogy mégiscsak szüksége van a valakihez tartozásra, amikor e vágyát eléri. – Járhatjuk a magunk útját, de mindeközben tudnunk kell, hol a forrás – fogalmazott az igehirdető, hangsúlyozva, hogy otthonra szükségünk van, ahogy arra is, hogy legyünk valakiéi, hogy meglegyen a helyünk a népek között, mert máskülönben árvák leszünk. Ugyan az Úr szabadságot ad arra, hogy útra keljünk – és mi, magyarok élünk is ezzel a lehetőséggel –, de tudnunk kell, hogy ajtaja nyitva áll, és szüntelenül visszahív és hazavár minket. Kató Béla arra figyelmeztetett, bármerre éljünk is a föld kerekén, boldogok csak akkor lehetünk, ha ki tudjuk mondani, hogy Istené vagyunk és az ő népéhez tartozunk.

Az erdélyi püspök szerint Isten nemcsak önmagával fűz össze bennünket, hanem szeretete által összefogja egyéni életünket is. A mai világban sokan nem tudnak mit kezdeni az életükkel, nem találják helyüket a világban. Az Úr azonban azt mondja a célkereső embernek, hogy ne önmagának, hanem másokért éljen.

Isten szeretete tehát nemcsak önmagával és önmagunkkal, hanem másokkal is egybefűz minket. És bár fontos lehet a vérségi kapcsolat, a nyelvi, a kulturális és a történelmi közösség is, mégiscsak az Úr szeretete a közösséget összetartó igazi erő. – Krisztus szeretete összekapcsolja az én gyenge egyéni életemet egy másik gyenge emberi lény életével, így jöhet létre a házasság, a család, az egyház és a nemzet – mutatott rá az egyházi vezető, aki a magyar református egységet a vékony szálakból összefont vastag kötélhez hasonlította, hangot adva meggyőződésének, hogy a magyar reformátusok együtt bármilyen nehézséggel képesek megküzdeni.

Az igehirdető elmondta, hogy jó ehhez az erős közösséghez tartozni, amelynek tagjai nem önmagukat, hanem a másikat akarják szolgálni és segíteni. Hiszen tudják: ha ki akarunk törni Krisztus szorongató kötelékéből, boldogtalanná és otthontalanná, végső soron védtelenné válunk. – Krisztus újra és újra visszahív bennünket, együtt akar látni minket, és ebbe már nem szólhat bele sem politikai, sem gazdasági hatalom. Isten szeretete örökre összefűzött minket – tette hozzá Kató Béla, megjegyezve, hogy a reformáció ötszázadik évfordulója kapcsán a következő időszakban még számos lehetősége lesz a magyar reformátusoknak a találkozásra és az egység átélésére.

Evidencia: összetartozunk

– Lehet, hogy látszólag sok a vita, a megosztottság, a veszekedés, de néha ki kell mondani a maguktól értetődő dolgokat. A 2009-es debreceni egységzsinaton és azóta is minden évben ez történik, amikor kimondjuk a fontos evidenciát: a magyar reformátusok összetartoznak – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Az egyházi vezető ezen kívül még három evidenciára hívta fel a gyülekezet figyelmét. Az egyik szerint csak Krisztusra tekintve láthatjuk az üdvösségre vivő utat, ahogy a Balatonban álló fürdőző is csak a lenyugvó nap felé tekintve látja az aranyhidat. Ugyanakkor el kell hinnünk a mellettünk álló testvérünkről is, hogy előtte is nyitva áll a Krisztus kegyelmére vezető aranyhíd, még ha testvérünkre tekintve mi nem látjuk is azt.

A másik evidencia arra figyelmeztetett, hogy bár nyugtalanító időket élünk, nekünk mégsem a bizonytalan holnappal kell foglalkoznunk, hanem itt és most, a mi korunkban kell Krisztus kegyelmét megragadnunk, arról bizonyságot tennünk és továbbadnunk. A püspök ezzel összefüggésben, Noé történetére utalva, azt a vélekedését is megosztotta, amely szerint földrészünkön a keresztyénség „bárkakeresztyénséggé” válik, amelyet összezár az egy hit, a Krisztusra tekintés, a szeretet közössége és az, hogy az Úr megmentő kegyelmében él, és ezt kínálja a körülötte élő világnak.

Harmadszor a püspök arra figyelmeztetett, hogy nekünk, nyakas magyar kálvinistáknak is le kell tudnunk térdelni Krisztus előtt, tudnunk kell Úrnak vallani őt, és el kell tudnunk fogadni tőle az áldást. Mert csak így állhatunk meg minden körülményben.

Örökségünk erőforrás a nemzet számára

A terebélyes fához hasonlította az anyaszentegyházat Adorjáni Dezső Zoltán. Az erdélyi evangélikus püspök a felekezeteket a fa ágaival azonosította, amelyeknek egy törzsük és egy gyökerük van, és ugyanaz a tápanyag áramlik bennük. A református egységünnepet családi találkozóhoz hasonlította, hangsúlyozva, hogy akkor igazán tartalmas egy ilyen esemény, ha a családfővel is találkoznak a résztvevők, akiről a keresztyének nagy nemzetsége is kapta a nevét.

Az egység kisebbségi létben nem lehetőség, hanem létkérdés, hangsúlyozta köszöntőjében Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere. A politikus arra figyelmeztetett, hogy tudni kell felülemelkedni a minket elválasztó dolgokon, és arra kell figyelni, ahhoz kell ragaszkodni, ami összeköt. Kiemelte: az értékválsággal küszködő mai társadalomban különösen fontos az egység, mert külön-külön sokkal sebezhetőbbek vagyunk.

A magyar kormányfő köszöntő sorait Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa olvasta fel. Orbán Viktor a reformáció közelgő ötszázadik jubileumára hivatkozva levelében rámutatott, hogy a vallási megújulás ügye, a magyar nyelv megőrzése és magyar mivoltunk megerősödése milyen szorosan összekapcsolódott az elmúlt évszázadokban. A miniszterelnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy ez a református örökség a jövőben is erőforrást jelenthet a magyar nemzet számára, és erőt, kitartást kívánt a református közösségnek ahhoz, hogy az ötszáz éves örökség szellemében szolgálhassák továbbra is a magyar hazát.

Kiss Sándor, fotó: Nagy Károly Zsolt

A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja 2016. május 29-i számában.

Az egységünnep nyilatkozata
Az istentisztelet végén felolvasták a kolozsvári egységünnep résztvevőinek nyilatkozatát. A dokumentum megfogalmazói hálát adnak azért, hogy a jövőre ötszáz éves protestantizmus és négyszázötven éves Magyar Református Egyház tagjai lehetnek, leszögezik továbbá, hogy örömmel vállalják azokat a feladatokat, amelyek ebben a közösségben várnak rájuk. 

Kijelentik többek között, hogy építeni kívánják a keresztyén egységet, oltalmazni a társadalmi békét, valamint megvédeni Európában és a világban a keresztyén értékeket. Leszögezik azt is, hogy egyéni és közösségi életünk erkölcsi megújulására csak Isten kegyelmének és evangéliumának az elfogadása által van lehetőség. A keresztyén Európa és a magyar nemzet jövője kapcsán a dokumentum kifejti, hogy mindkettő Isten kezében van, majd így fogalmaz: „Nem félünk és nem kételkedünk, ellenben hiszünk és bízunk abban, hogy az az Isten, aki annyi vészes helyzetből szabadított ki, szép és boldog jövendőt ad a keresztyénségnek, az európai embernek és magyar református egyházunknak."