Sajtóközpont a visszakapott épületben

2014. január 10., péntek

Kilencévi pereskedés után hétfőn birtokba vett egy Kolozsvár belvárosában álló ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerület.

Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta, az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium szomszédságában álló, a 20. század elején épült kétszintes épületben eredetileg bérházak működtek. Az államosítás után azonban a rendőrség és a kommunista politikai rendőrség, a Sigurata (a Securitate elődje) vette birtokba. Az 1970-es évektől egy állami cég húsfeldolgozó kisüzemet működtetett benne.

Az 1990-es években - mielőtt visszaszolgáltathatták volna eredeti tulajdonosának - a kolozsvári polgármesteri hivatal eladta az ingatlant egy turisztikai cégnek, amely megannyi kisebb vállalkozásnak adta bérbe az épület termeit. Az ingatlan azt követően kerülhetett vissza az egyház tulajdonába, hogy 2013-ban a bíróság jogerősen érvénytelenítette a város és a turisztikai cég közötti adásvételi szerződést.

A gazdasági tanácsos szerint az egyházkerület igazgatótanácsa 100 ezer eurónak (30 millió forintnak) megfelelő összeget különített el az épület belső felújítására, és arról határozott, hogy erdélyi református sajtóközpontot alakít ki az épületben. Itt biztosítanak helyet a nyomtatott, az audio-vizuális és digitális egyházi sajtónak, és a Missztótfalusi Kiss Miklós nyomdának.

Kató Béla, Erdély 2013-ben beiktatott püspöke, tavaly februárban ismertette az egyház új médiastratégiáját, amely szerint az egyháznak meg kell próbálnia elérni a templomba nem járó híveit is. Ehhez pedig a modern kommunikációs csatornákat kell használnia. A kommunikációs stratégia részeként jelentette be, hogy egész napossá szeretné tenni a Kolozsvár körzetében hallgatható Agnus rádió adását. Az egyházi rádió jelenleg a hajnali három és reggel nyolc óra, valamint a dél és 15 óra közötti idősávokban sugároz műsort. Az egész napos műsorhoz egyelőre nem sikerült frekvenciát szerezni.

Gazda Árpád/MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.