Rimaszombati siker

2016. január 13., szerda

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai „A rimaszombati protestáns értékek bemutatása" című munkájukkal megosztott első helyen végeztek a Református Tehetséggondozó Alapítvány pályázatán.

A Reformáció Emlékbizottság nevében a Református Tehetséggondozó Alapítvány Kuratóriuma 2015. június 1-jén pályázati felhívást tett közzé a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák számára településük, intézményük és híres diákjaik bemutatására. Erre a pályázatra jelentkeztek rimaszombatból a Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai is.

Az öt főből álló csapat: Bálint Krisztina, Bán Zsófia, Csízi Lilla, Illés Bernadett Mária és Tóth Boglárka a nyári szünet ideje alatt igyekezett megismerni a rimaszombati protestáns oktatás 450 éves történetét. Külön foglalkoztak a református és evangélikus gyülekezet történetével, valamint a városhoz kötődő protestáns személyiségek életútjával is. Tanáraik: Majercsík Mária és Molnárné Pelle Beáta segítségével az iskolai év elején készült el pályamunkájuk, amelyet 2015. októberében nyújtottak be a Református Tehetséggondozó Alapítvány Kuratóriumához. Ezzel a munkájukkal a nagykörősi Arany János Református Gimnázium diákjaival megosztott első helyen végeztek.

Imre Mihály, a Debreceni Tudományegyetem professzora bírálatában többek között így jellemezte a munkát: „Gondolatmenete kellő nyomatékkal és reflektáltsággal figyel a sajátos 20. századi, felvidéki hátrányos, kisebbségi létállapotra, az abban hozott sokféle áldozat és helytállás, küzdelem gazdag változataira: ennek a folyamatnak a kulcsszemélyiségeit jól választja ki és találóan, sokoldalúan jellemzi tevékenységüket: a nemzeti és felekezeti identitás megőrzésének szoros kapcsolatát."

Reménység szerint ez a díj is ösztönözni fogja az iskola diákjait, és remélhetőleg más középiskolák diákjait is, hogy jelentkezzenek a Reformáció Emlékbizottság és a Református Tehetséggondozó Alapítvány Kárpát-medencei középiskolások számára meghirdetett „Rejtőzködő kincseink" című új pályázatára.

Forrás: reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.