A Reposzt – „ahogy néhány dunántúli református lelkész és lelkészfeleség látja a világot" – blogon először Szakács Gergely Hova lett A fiú?című írását lehetett olvasni a témával kapcsolatban. A környezetében egy kis közvélemény-kutatást végző szerző tapasztalata szerint „a gyülekezet idősebb tagjai közül volt, aki nem értette; volt aki rácsodálkozott, mi karácsony igazi lényege sallangok nélkül; volt aki örült a kifelé szóló üzenetnek, de nagyon hiányolja a befelé, nekünk szóló üzenetet; a helyi hajléktalanoknak tetszett, ők nagyon is értik". Szakács meglátása szerint a készítők kifejezetten azokat szeretnék megszólítani, akik távol vannak Jézustól, akiknek a karácsony nem kapcsolódik össze az ő születésével és a megszokott, egyházias frázisok, közhelyes karácsonyi hangulat értelmezhetetlen.

Az ellenérzések, ellenvélemények kapcsán a szerző örül, hogy reakciók születtek, vélemények vannak, amik ütköznek, és bízik benne, hogy ebből valami építő, előre mutató születik. Ám szomorúság is van benne, mert „úgy tűnik, csak nyilvános nyilatkozatokban tudunk véleményt alkotni, csak kijelentünk, követelünk, visszautasítunk. A párbeszéd, ami igencsak evangéliumi, valahogy meg sem jelenik. A felek nem ülnek le egy asztalhoz megvitatni, mit is gondolnak a filmről, annak hatásáról egyházon belül és kívül". Békítőleg fejezi be írását: „Bízom benne, az indulatok elcsitulnak, a kedélyek megnyugodnak, és a nyilvános honlapokon megjelentetett állásfoglalások helyett lesz konstruktív, személyes párbeszéd. Mindezt annak a tudatában, hogy akár tetszett a film, akár nem, a FIÚ mindenkié, refomátusoké, más felekezetűeké, Istentől távol lévőké".

„A film önmagában nem tudta közvetíteni azt a tartalmat, amelyet egyébként a hozzá csatolt szövegek közül nem egy igenis tartalmaz. S ezért a filmből éppen a karácsonyi történet teológiai lényege marad ki: nem úgy jelenik meg a történet, mint Isten cselekvésének eszköze és színtere. A legnagyobb ellentmondást abban találtam, hogy míg a film címe A fiú, addig az addig morc kamionsofőr mosolyogva ezt mondja: „fiú, fiú". Elmaradt a határozott névelő, s így a születés egyetlensége és egyszerisége beleolvadt egy evilági történésbe. Így, sajnálatos módon, a film önmagában nem mondja ki az egyház hite által vallott igazságot, miközben az egyház üzeneteként jelenik meg" – elemez bejegyzésében Köntös László, dunántúli főjegyző.

Még mindig az A fiú című írásában úgy véli, hogy a film alkotói előtt az a kérdés állt, hogy miként szólítható meg karácsony üzenetével a mai világ. „S azt találták, hogy a hagyományos nyelvvel és formavilággal immár nem lehet elérni a mai emberek ingerküszöbét, ide valami teljesen más kell, ami jobban illeszkedik a mai mediatizált világunk nyilvánosságért folytatott küzdelmébe, s amelyik jó részt arról szól, hogy minél meghökkentőbb vagy, annál nagyobb nyilvánosságot kapsz. S tényleg sikerült egy igen meghökkentő, sőt provokatív filmet készíteniük".

Köntös László számára, mint írja, a vita során ismét nyilvánvalóvá vált a mai hazai, a szó legtágabb értelmében vett keresztyénység hihetetlen belső sokszínűsége, el egészen a kulturális keresztyénségtől az egyházias keresztyénségig, s ezen rétegeken belül is a kegyességi, kulturális sokféleségig.

Jakab-Köves Gyopárka a film kapcsán a giccs mibenlétét járja körül, megállapítva, hogy „az esztétika sem képes meghatározni a fogalmat". A szerző a karácsonyt övező vizuális megjelenítések és a Dunamelléki Egyházkerület vezetőinek a filmet e kategóriába soroló megjegyzése miatt próbálja értelmezni a giccset. Végül arra a következtetésre jut, hogy „igazságtalanok vagyunk a karácsonnyal szemben, ha nem érezzük át az idill szükségességét. Amúgy az evangélium sem panaszkodva meséli el az istállóban való születés tényét. Nincs ott semmiféle nyavalygás. Az evangélium még tudja, hogy ennek így kellett történnie, és mindenki a nagy üdvtörténet részében értékeli a születést. A betlehemi jászolbölcső ugyanis nem panaszról, hanem örömről mesél".

reformatus.hu