Rendvédelmi kérdések a hajléktalan ellátásban

2012. október 25., csütörtök

Október 10-én került megrendezésre a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség szervezésében a hajléktalanokat ellátó református intézmények műhelytalálkozója Debrecenben.

A szakemberek együttlétének célja minden találkozási alkalommal az, hogy a református szeretetszolgálatnak e kis szegmensét jelentő, de annál nagyobb szükséget kielégítő formájáról cseréljenek eszmét, megosszák egymással tapasztalataikat, és előremutató kezdeményezésekben fogjanak össze. A mostani alkalom témája a rendvédelmet járta körül több oldalról, és a hajléktalan ellátásban jelentkező rendvédelmi kérdésekre keresett válaszokat. Ez alapján választotta a házigazda intézmény a napnak keretet adó mondatul a „Hatékony rendvédelem a hajléktalan ellátásban" címet.

Hazánkban ma négy hajléktalanokkal foglalkozó református intézmény működik, ezek közül – a házigazdával együtt – a három vidékinek a képviselői döntöttek úgy, hogy részt vesznek a közös eszmecserén, ezzel is gazdagítva a közös munkát, valamint a rászoruló emberek segítésének ügyét.

A majdnem egész napon át tartó rendezvény a gondolkodás és műhelymunka óráival kezdődött, amelyek alatt először a témát érintő saját tapasztalatokról számoltak be a jelenlévők. Ezt követően a meghívott vendégnek adták át a szót, hogy a rendvédelem oldaláról is hozzáértő, aktuális és szakmailag megalapozott módon ismerjük meg a Rendőrség munkájának azt a részét, amelyet a hajlék nélkül maradt emberekkel való találkozásuk során látnak el. A Debreceni Rendőrkapitányság által felkért szakember, aki jelenleg is aktív szolgálatot végző rendőrhadnagy, készségesen és nagy szakmai megalapozottsággal válaszolt a feltett kérdésekre, majd az összegzés után a jelenlévők a Rendőrség és a hajléktalan ellátást végző református intézmények munkájának lehetséges metszéspontjairól kezdtek beszélni.

Kiemelkedő eredménynek tekinthető az a szóban tett megállapodás, amely szerint a Debreceni Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó rendőrőrsök állománygyűlésein a hajléktalan ellátást végző szakemberek segítséget fognak nyújtani az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök számára arra nézve, hogyan tudnak hatékonyan kommunikálni az utcán élő emberekkel.

A műhelymunka lezárása után az együttlét alkotó tagjai közös ebéden vettek részt, majd meglátogatták a Nagytemplomi Egyházközség más szociális intézményeit, illetve a Nagytemplomot. A nap azzal zárult, hogy a Mohácsról érkezett kollégák már akkor szóban meghívtak mindenkit a jövő tavasszal náluk megrendezésre kerülő műhelytalálkozóra, amelynek témája az egészségügyet fogja körüljárni, és ezzel is erősítették azt a célt, miszerint a közös szolgálati területen dolgozó szakemberek, lelkészek rendszeresen, minél többször találkozzanak egymással.

Szöveg és fotó: Molnár Szabolcs lelkész

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.