Régen nem beszéltünk ennyit reformátusságunkról

2011. április 20., szerda

 Sok kritika megfogalmazódott az egyszázalékos kampányról tartott szakmai fórumon, a megszólalók többsége mégis kiállt a koncepció mellett.

Bonyolult az üzenete, sőt nem is egy üzenetet fogalmaz meg, az egyházat nem ismerőket összezavarhatja, míg a református egyháztagok megdöbbenhetnek – sorolták ellenvetéseiket a közegyházi egyszázalékos kampányról szóló vitafórum résztvevői. Az élénk, nyílt eszmecserét hozó beszélgetést a Károli egyetem kommunikációs tanszéke szervezte és a sok kritika ellenére a rögtönzött közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a megszólalók háromnegyede folytatná a kampányt.

Váratlanul erős visszhangot váltott ki a közegyházi egyszázalékos kampány. Még Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke is elismerte, hogy talán meg is lepte az az érdeklődés, ami egyházon belül és kívül kísérte a kampányt elindító, félperces reklámfilmet. A reformátusságon belül még heves érzelmeket is kiváltott az alkotás, élénk vita bontakozott ki, ennek mintegy becsatornázására kezdeményezte a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Református Közéleti és Kulturális Központ (RKKK), hogy szakmai fórumon, egyházon belüli és kívüli szakemberek bevonásával elemezzék ki a tapasztalatokat.

A teljes beszámolót elolvashatja, a fórumon hangfelvételét pedig letöltheti az egyszázalékos aloldalról.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.