Drogfogyasztó fiatalok, divatbolond, az individualista fogyasztói kultúrának élő, épp ezért elmagányosodó kamaszok? Ez mind a mi ajtóinkon kívül van, gondolják sokan. Orsolics Zoltán Zénó ifjúsági szakember szerint viszont ezek a kérdések a keresztyén fiatalokat is érintik – ezért is vállalt műhelyfoglalkozást a közelgő Konfi+ konferencián.

Ne legyünk naivak

Zénó szociális munkás, ifjúsági szakember, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) munkatársa, valamint a Kamaszszerviz vezetője – ez utóbbi egy olyan internetes oldal, ahol olyan szülők kérhetnek segítséget, akiknek problémássá vált a kapcsolatuk kamasz gyermekükkel. „A kamasz olyan, mint a kapásjelző” – mondja Zénó. A szakember szerint a kamaszok deviáns viselkedései mind olyan jelek, amelyek a családi működések zavarát jelzik, ha merjük és tudjuk őket észrevenni. „Nagyon sok vallásos, keresztyén családban a drogfogyasztás esetleg tabutémának minősül, mert azt gondolják, hogy ebben a problémában nem érintettek” – fogalmaz Zénó, és hozzáteszi: ez sajnos nemcsak családokra igaz, hanem intézményekre is.

Negyvenöt perc

Felismerve azt, hogy a református intézmények nagy részének nincs kidolgozott egészségfejlesztési stratégiája, Zénó a Református Pedagógiai Intézet égisze alatt egy komplett szakmai programot dolgozott ki ebben a témában a református iskoláknak. A program olyan tetszőlegesen beépíthető elemekből áll, amelyeket egy állapotfelmérés után minden intézménynek a maga igényeihez mérten kell kiválasztania, felhasználnia és eredményeit felmérnie. A szakember szerint vannak jó kezdeményezések a református egyházban, de szükségét látja annak, hogy egy direkt ezzel foglalkozó intézet is felálljon. A ráckeresztúri drogrehabilitációs otthon lakói évente ugyan akár 50-60 prevenciós meghívásnak is eleget tesznek, de, mint Zénó mondja, „elsősorban nem ez az otthon feladata.” „Egyszer írtam egy cikket Mire elég évi 45 perc drogprevenció? címmel. Ha évente egyszer 45 percig beszélünk a drogokról, az lehet figyelemfelkeltő, érdeklődést kiváltó vagy éppen semmit nem érő program” – teszi hozzá, és kiemeli: nagyon fontosnak tartja a folyamatosságot, a tervezettséget ebben a tanulási folyamatban.

Lélektől lélekig

A kulcs az iskolai prevenciós-egészségfejlesztő programoknál – ahogyan a családban is – a személyesség, az egymással töltött minőségi idő. Ugyanis a kapásjelző leginkább a személyes kapcsolatok sekélyességét jelzi. „Leginkább kétféle családban szoktak problémák jelentkezni: az egyik az elhanyagoló család, ahol a karrier, a megélhetés vagy a rossz szociális helyzet miatt a kamasz csak felesleges teher, a másik pedig a kompenzáló, akik szeretet és idő helyett könnyebben elérhető dolgokat, tárgyakat és pénzt adnak a gyerekeknek. Konyhanyelven ezt hívjuk elkényeztetésnek – de jó lenne, ha a szülők inkább szeretettel és odafigyeléssel kényeztetnék a fiataljaikat!” – jegyzi meg Zénó. Mint mondja, az ilyen családokban a szülők csak úgy tudnak védekezni, hogyha nem vesznek a problémákról tudomást. „Sokan kivárásos alapon vannak, hogy majd magától elmúlik a probléma. Én általában olyan esetekkel találkozom, főleg itt a KIMM-ben, ahol nem múlik el, csak eszkalálódik, egyre mélyebbre kerülnek ezek a fiatalok, és velük együtt a családok is” – figyelmeztet.

Nem gyerek, fiatal

Zénó kamaszszervizébe mindkét fajta családból mennek kliensek. „Ezekben az érzelmi hiány a közös, ami a kapcsolatban, a kommunikációban, a szeretetben, a törődésben gyökerezik. Ezt próbálom a szülőknek megtanítani, másrészt a gyerekkel foglalkozni, hogy megértésre, elfogadásra találjanak, és megmutatni a visszavezető utat” – mondja Zénó, majd azonnal javítja magát: nem gyerekekkel, fiatalokkal. Mint mondja, sokszor ez is komoly probléma, hogy a szülők nem engedik felnőni gyereküket, aki például még húszévesen sem tudja, hogyan kerül a tiszta ruha a szekrényébe, vagy nap mint nap új ennivaló a hűtőbe. „A fejlődéslélektani szakaszokat valahogy úgy csinálta meg az Isten, hogy ezek mind elengedhetetlenül fontosak, és az baj, amikor valaki megreked az egyik korszakban” – emeli ki Zénó.

Segítő, közösség

Sokat beszélünk mostanában a közösségek hiányáról. Individualista társadalomban élünk, mindenki önmagát jutalmazza, önmagát szereti, és ezért ezek a közösségek egyre inkább elsorvadnak, pedig az alapvető emberi igények közé tartoznak. „A megtartó közösség az, ahová szívesen megy az ember, mert ott nem feltétlenül tanácsokat kap, hanem meghallgatást, odafordulást” – mondja a fiatalember, aki sok-sok évvel ezelőtt maga is szervizre szorult, ugyanis drogfüggő volt. Így vall gyógyulásáról: „Megértettek, elfogadtak engem, mint embert. Nem a cselekedeteimet, mert azokra nem lehettem büszke annak idején, de engem, Isten teremtményét igen.” Külön érdekes, hogy Zénót nem leállt szenvedélybetegek segítették a felépülésben. „Nem a drogos tapasztalattól működik elsősorban a gyógyítás, hanem az emberségtől. Szerintem az lehet jó segítő, aki egy nagyon nagy személyiségváltozáson esik át, meg tud hallgatni másokat őszinte érdeklődéssel, empátiával. Ez az alapszemélyiség feltétlenül kell hozzá” – véli Zénó, és mosolyogva hozzáteszi: „És mondjuk, nem árt, ha a segítő ismeri az Istent.”

Bagdán Zsuzsanna

(A Konfi+ konferencia előtt is szeretettel várja Zénó a megkereséseket: KamaszSzerviz Team, www.kamaszszerviz.hu, www.kamaszszerviz.blog.hu, info@kamaszszerviz.hu, +36 30 3155 746.)