Ez a város egyszer kitett már magáért – és helytállt másokért is – még az író életében. 2002-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök védnökségével itt ünnepelték a hetvenötödik születésnapot, most pedig Mádl Dalma vállalta magára ugyanezt a tisztet. Sem akkor nem volt, és ma sem tapasztalható az irodalmi-emberi értékhez méltó buzgalom a befogadásra, az emlékezésre, az életmű életben tartására. Pedig ahogyan azt értő irodalomtörténészként Görömbei András akadémikus és Cs. Nagy Ibolya, az utolsó évtized számos Sütő-kötetének szerkesztője is hangsúlyozta az ünnepségen: az egyetemes magyar irodalom legnagyobbjaiéhoz mérhető a teljesítmény. Világirodalmi szint ez még akkor is, ha a világ a hasonló fogantatású dél-amerikai művek iránt ma érzékenyebb érdeklődésűnek mutatkozik. Magunk is vétkesek vagyunk ebben a másfelé tolódásban – hangzott el egy másik előadásban –, hiszen mi, magyarok, az értékrendi zavarok és az értékfelejtés korát éljük. Sütő András, persze, szép társaságba kerül ezzel: ugyanúgy kevés szó esik róla, mint Németh Lászlóról, Illyés Gyuláról vagy Nagy Lászlóról…

Az ilyen ünnepek, mint a soproni, ennek az értékfelejtésnek mondanak ellent, és azt mutatják, hogy szerte a világban akadnak, akik mozdulásra készen várják ezeket az alkalmakat. A szépszámú gyülekezetben a Sütő-családon kívül jelen volt a város díszpolgára, Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, eljöttek a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Egyesület küldöttei, debreceni, balmazújvárosi, veszprémi, budapesti, dél- és észak-amerikai barátok, olvasók hallgatták Kubik Anna ugyancsak Kossuth-díjas színművésznő előadásában a mély jelentésű Sütő-mondatokat.

A szobrot Mádl Dalma, köztársasági elnökünk özvegye és Fodor Tamás, a város polgármestere leplezte le. A koszorúzók között volt Firtl Mátyás országgyűlési képviselő is.

A szoborállítás – miként az említett születésnapi ünnepség – a Soproni Kálvin Kör és a Soproni Erdélyi Kör érdeme. Szarka László és Úry Előd, a két társaság vezetője napra pontosan Sütő András halálának ötödik évfordulójára szervezte az ünnepséget. A szobor a soproni református templommal szemben áll. A gyülekezet emlékező istentisztelettel is hozzájárult az ünnep emelkedettségéhez. A templomban, ahol Vladár Gábor lelkipásztor szolgált, televíziós felvételeken megidéződött a szülőfalu, a mezőségi Pusztakamarás református temploma is, ahonnan – különös üzenet ez is – a megmaradásért küzdő Sütő András utolsó éveiben lopták el az úrasztalát.

Sopronban azt a Sütő András-i életművet ünnepelték, amely a huszadik század hatvanas-hetvenes éveinek fordulóján az Anyám könnyű álmot ígér regényes naplójegyzeteivel Erdélyt visszahelyezte Európa szellemi térképére, később a drámákban, esszékben megmutatta a hatalommal szembesülő embert, aki a kisebbségi létben is képes a legfőbb értékekhez ragaszkodni. Azt az életművet ünnepelték, amely valamennyi sorában az anyanyelv meghatározó és megtartó voltáról szól, s amelynek alkotójáról Illyés Gyula úgy tartotta, hogy ő a magyar irodalom legnagyobb vigasza.

P. G. I.