Múlt szombaton iktatták be Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újonnan megválasztott tisztségviselőit. Varga Attila egyházkerületi főgondnok közgyűlést megnyitó beszédét közöljük.

Főtiszteletű Püspök úr!
Főtiszteletű Közgyűlés!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni azt a kitüntető és megtisztelő bizalmat, melynek révén, most itt állhatok Önök előtt és egy új Kezdet munkájában részt vehetek. Feladatra és felelősségre vállalkoztam.

Ebben a tisztségben lényegében nem szeretnék mást elérni, minthogy azt tartalommal töltsem meg, és legjobb tudásom és képességem szerint teljesítsem
mindazokat a feladatokat, amelyek az egyházi szabályok szerint rám hárulnak.
Az szeretném, hogy felelős világiként és az egyház tagjaként, együtt közösen visszaadjuk Református Magyar Egyházunknak azt a tekintélyét és erejét, amely megilleti. Ehhez pedig nem kell alapvetően más, mint, hogy mindenki a maga vállalt és megbízatással nyert tisztét híven kitöltse. Mindenkinek önmagát kell adnia, azt, ami, és amihez a legjobban ért.

Világiként is, a szó legnemesebb értelmében vett, klerikális, lelkészközpontú egyházat szeretnék, olyan egyházat, ahol a lelkészek, lelkipásztorok megkapják (visszakapják) azt a társadalmi rangot és megbecsülést, ami bárhol legyenek is – akár a legkisebb faluban vagy a püspöki székben – megilleti őket. Ugyanis éppen ez az, ami biztosíthatja a hívek számára is azt az Egyházat, mely az ő problémáikra képes keresztény, református vagy akár sajátosan magyar válaszokat, megoldásokat megadni, életükben segíteni.

Klerikális egyházat, abban az értelemben, hogy a lelkipásztorok az egyház lelke, lelkiismerete, esze és szíve. Mi világiak pedig az ész és a szív munkájából kívánjuk átvállalni a ránk eső részt, és azt felelőséggel és tisztességgel elvégezni. Túl sok világi teher, feladat és munka nyomja lelkészeink vállát, ezért kell őket ezek egy részétől legalább, megszabadítani, hogy hivatásukkal, a szó legteljesebb értelmében vett lelkészi szolgálattal foglalkozhassanak. Azt szeretném, ha egyházunk nem befelé forduló, önmarcangoló lenne, vagy belső viszályoktól tépett és töredezett, hanem céljaiban határozott és magabiztos, vállalásaiban elszánt és kitartó, munkájában, cselekedeteiben pedig fegyelmezett, törvényes és eredményes.

Közéleti klerikális egyházat szeretnék, olyat, mely a társadalom gondjaira, bajaira keresztény válaszokat ad, azokhoz az egyház sajátos lelkületével, világlátásával közelít, és amelyeket leghitelesebben a lelkészek közvetítenek. Szükség van a társadalomban, az aktív közéletben, erre a látásmódra, szemléletmódra, különösen, ha irányt tévesztett, értékeket vesztett, bizonytalan világunkra gondolok. Ugyanakkor nem hiszek a szerepcserék, szereptévesztések, a szerepzavarok szükségességében és eredményességében, abban, hogy az egyháznak olyan eszközökkel kellene napi vagy távlatos küzdelmeit megvívnia, mely nem sajátja.      

A református hívek közössége számára az egyház pedig egyfajta „haza a magasban”, olyan szellemi, lelki otthon, ahová bizalommal megtérhet, erőt, hitet, nyugalmat és békességet nyerhet. Ez jogos elvárás és ennek kell megfelelni!

Ezért gondolom, hogy az elkövetkező időszakban a megbékélés, a belső nyugalom és építkezés, a kölcsönös bizalomra és szolidaritásra épülő együttműködés egyházát kell itt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben megteremtenünk.

Hadd idézzek a Bibliából két verset, melyet ha lehet ezt mondani elkövetkező munkám egyfajta ars poeticajanak, zsinórmértékének tekintek. 1Pt 3,8-9 intése mindenkihez:

”Végezetre mindnyájan legyetek: egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek. Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért, sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivatottatok el, hogy áldást örököljetek.”

Mindehhez kívánok mindnyájunknak erőt, kitartást, egészséget és Isten áldását!

forrás: Harangszó