A XX. század tudományos öröksége ez a témája a Pápai Tudományos Akadémia idei plenáris ülésének, amelynek tagjait XVI. Benedek katolikus egyházfő csütörtökön fogadta kihallgatáson.

Beszédében elismerte, hogy a XX. század kétségtelenül a nagy tudományos vívmányok és a haladás kora volt. Sajnos ez a korszak a köztudatban két szélsőséges módon jelenik meg. Egyrészt fennáll az a nézet, miszerint a tudomány egyfajta mindent orvosló gyógyír. Az elmúlt évszázadban bekövetkezett gyors haladás ugyanis látszólag azt az álláspontot erősítette meg, hogy a tudomány választ ad az ember minden kérdésére, beleértve legnagyobb elvárásait is. Másrészt vannak olyanok, akik félnek a tudománytól és elhatárolják magukat tőle, például a rettenetes pusztítást végző atomfegyverek gyártása és használata miatt. A pápa a két szélsőséges nézettel szemben megállapította: a tudomány objektív feladata ma is az, mint a múltban. Türelmesen és ugyanakkor nagy lelkesedéssel keresi az igazságot, ami a világegyetemet, a természetet, az emberi lényt illeti. Ez a kutató munka sikereket és kudarcokat könyvelhet el. Adódhatnak lelkesítő pillanatok, amikor felfedezik a természet összetett aspektusait, ugyanakkor előfordulhat az is, hogy alázattal be kell ismerni egyes elméletek részlegességét. A pápa az egyház nagyrabecsüléséről biztosította a tudományos kutatókat és háláját fejezte ki erőfeszítéseikért. A tudósok is egyre inkább érzik annak szükségességét, hogy megnyíljanak a filozófiának, hogy felfedezzék módszertanuk logikai és ismeretelméleti alapját. Az egyház meggyőződése, hogy a tudományos tevékenység javát szolgálja, ha elismeri az ember spirituális dimenzióját és a lét legvégső értelmének keresését. Nem a tudósok teremtik meg a világot – fejtette ki a pápa. Sokkal inkább arra törekszenek, hogy kövessék azokat a törvényeket, amelyek a természetben megnyilvánulnak. A tudósok tehát érzékelnek egy törvényt, egy „logoszt”. Ez elvezet bennünket oda, hogy elismerjük egy mindenható Értelem létezését, amely különbözik az embertől, és amely fenntartja a világot. Ez a találkozási pont a természettudomány és a vallás között. Ennek eredménye, hogy a tudomány a párbeszéd, az ember és a természet közötti találkozás helyévé válik, illetve lehetőséget nyújt az ember és Teremtője közötti találkozásra. A XX. századi tudományos tapasztalatra utalva a pápa megállapította: a tudományos fejlődés felgyorsulása növeli csodálatunkat a természet összetettségét illetően, ugyanakkor egyre jobban érezzük egy interdiszciplináris megközelítés szükségességét, amelyhez társul a szintézishez vezető filozófiai megfontolás. A tudományos haladást mindig a testvériség és a béke távlatában kell megvalósítani. Segíteni kell az emberiség nagy problémáinak megoldását, mindenki erőfeszítéseit az ember valódi java, a népek átfogó fejlődése felé irányítva. A XXI. században a haladás valóban pozitívvá válhat, ha a tudósok felfedezéseiket a helyes és a jó érdekében alkalmazzák – fejezte be a Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésének tagjaihoz intézett beszédét a katolikus egyházfő. (RV.de – hu – 2010-10-28 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)