A reformátusok kevésbé ismerik. Milyen kapcsolatai voltak eddig az egyházakkal?

Már gyermek- és ifjúkoromban is meghatározó volt számomra a vallásosság, ezért a rendszerváltozáskor magától értetődött, hogy a KDNP alapító tagja lettem. Az a közéletiség, amit a párt képvisel, azóta is a természetes közeget jelenti számomra. Évekig dolgoztam a tihanyi apátság turisztikai igazgatójaként, majd az Európai Néppárt frakciójában egészen mostanáig a Vallások Közötti Párbeszéd Programot vezettem.

Mik azok a brüsszeli tapasztalatok, amiket érdemes lenne itthon – akár az ön által vezetett államtitkárság munkájában is – meghonosítani?

Már Tihany is nagy élmény volt számomra ökumenikus nyitottságával. A különböző felekezetek reprezentánsai gyakori vendégeink voltak, és folyamatosan együtt prédikáltak, együtt gondolkodtak az élet dolgairól a bencés szerzetesekkel. Ez a szellemi nyitottság a brüsszeli közegben hatványozottan jelentkezett már nemcsak a keresztyének, hanem a többi világvallás vezetőivel folytatott párbeszéd során is. Meggyőződésem, hogy a megértés szándékával kell egymáshoz fordulnunk. Mert ha megértjük egymást, akkor tudunk párbeszédet folytatni. És ha létrejön a párbeszéd, akkor lesz módunk megtalálni az együttműködés formáit. Ez a legfontosabb tapasztalatom, és ez az államtitkári programom is. Ha hazánkra tekintünk, van mit tennünk ezen a téren is.

Hivatalba lépésével miként változik az államtitkárság munkája a kormányzati ciklus első feléhez képest?

Amikor Balog Zoltán miniszter úr felkért, az egyházakkal folytatott magas szintű szakmai párbeszéd megvalósítását és az európai uniós együttműködési tapasztalataim meghonosítását kérte tőlem. Gazdag örökséget és kiváló szakmai apparátust vettem át az elődömtől. Elsősorban nem változtatni akarok ezen, hanem hozzátenni azt, ami a magam habitusából, egyéniségéből fakad. Csapatjátékos vagyok nemcsak szűk munkatársi, hanem tágabb körben is. Ez azt jelenti, hogy kevés hierarchiára, ám sok közös gondolkodásra és cselekvésre van szükség, aminek az alapja a bizalom. Ez pedig úgy szerezhető meg, ha a stratégiai partnereinket érintő döntést nem hozunk nélkülük. Be kell ismerni, hogy – nem a szándék, de – a gyakorlat szintjén ez nagyon nehéz feladat. Célként kevesebbet mégsem tűzhetünk magunk elé. Az egyházak óvatosak, ami a gyakran változó körülményeket tekintve érthető reakció. Ezt azonban nem tekinteném bizalmatlanságnak, hanem csak a tapasztalatokból fakadó életmódnak. A lényeg az, hogy a kormány és az egyházak is készek a közös gondolkodásra, és ha egyikük hibázik, vagy másképp gondolja, nem veszi úgy a másik, mintha bármiféle ártó szándék volna mögötte.

Milyen módon képzeli el az állam és az egyházak közötti kapcsolattartást?

Az oktatás, szociális ellátás és más területek átalakítása miatt rengeteg a sürgető feladat. Bár még alakul, mégis egy működő rendszerről van szó mind vezetői, mind szakértői szinten. Az egyes szakterületek egyházi képviselői és a minisztériumok munkatársai vezetésünkkel rendszeresen találkoznak, és ajánlásokat fogalmaznak meg a kormányzat számára. Úgy érzem, bár bizonyára lehet még finomítani rajta, sokat fejlődött a bizalmi légkör, és folyik a munka.

Az 1997-es vatikáni szerződés módosítását tervezi a kormány. Ennek érdekében október elején megtartotta első ülését az úgynevezett szentszéki–magyar vegyes bizottság. Bölcskei Gusztáv református püspök tavasszal azt nyilatkozta, nem szeretnék a reformátusok, ha nélkülük születne döntés őket érintő kérdésekben. A Vatikánnal kötött megállapodásban foglaltak hatással lehetnek a többi egyházra is. Hogy tudják becsatornázni ezekbe a tárgyalásokba az ő meglátásaikat?

A Szentszék és a magyar állam közti megállapodás nemzetközi szerződés, a nemzetközi joganyag része. Tehát kizárólag erre a két félre tartozik, hogy mi kerül bele, így senki sem érezheti magát kirekesztve ebből. Más kérdés, hogy a – más országokban is – kialakult gyakorlat szerint a megállapodásban foglaltak vonatkozhatnak a többi felekezetre is. Feltéve, hogy azok elfogadják azt. De ez a velük folytatott tárgyalások függvénye. A gyakorlat egyébként azt mutatja, hogy inkább előnyt jelent más felekezetek számára a szentszéki megállapodás, mert annak van egyfajta logikája, ami a legtöbb esetben mások számára is elfogadható. A kérdés egyszerű: ami kedvező a reformátusoknak, azt célszerű átvenniük, ami nem, arról tárgyalni fogunk.

De egy kisebb egyháznak nyilván az érdekérvényesítő képessége is kisebb.

Rossz a megközelítés. Feltételezzük a jó szándékot! Ha a magyar állam tárgyal egy közösséggel, az nem a másik féllel szemben történik, hanem a két fél közös ügye. Nem egy nyertes és egy vesztes lesz a végeredmény, hanem egy mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Egyébként tapasztalataim szerint az egyházak között meglehetősen jól működik az érdekegyeztetés. Ez nagyszerű dolog, de ennek ösztönzése nem az állam feladata.

Van a kormánynak egyházpolitikai stratégiája?

A kormánynak természetesen megvan az elképzelése az egyházak társadalomban betöltött szerepéről. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy stratégia csak az érintettekkel közösen alakítható ki úgy, hogy az egyházak egyes területekre vonatkozó szándékait a rendszeres párbeszéd során megismeri az állam. Ilyen értelemben folyamatos a stratégiaalkotás, sőt nemcsak írjuk, hanem párhuzamosan meg is valósítjuk azt. A cél az együttműködés. Ha ennek során a felekben felmerül egy stratégiai dokumentum megfogalmazásának a szükségessége, akkor természetesen arra is van lehetőség.

Folyamatosan nő azoknak a száma, akik felajánlják a személyi jövedelemadójuk egy százalékát az egyházak számára. A felajánlott összeg évek óta mégis csökken. Ez a tendencia jövőre várhatóan erősödni fog az új adószabályozások miatt is. Mi lehet erre a megoldás?

Az adószabályok változása miatti csökkenést jövőre kompenzálni, az egyházak finanszírozási rendszerét pedig hosszabb távon egyszerűsíteni és stabilizálni kell. A kormányzati szándék megvan erre, a többi pusztán technikai kérdés. Államtitkárságunk javaslatára a kormány benyújtott egy törvénymódosítási javaslatot az egyházak finanszírozásával kapcsolatban, amely az alapműködésük zavartalan ellátását biztosítja, közfeladat-ellátásukat elősegíti, és társadalmi szerepvállalásuk erősödését is alátámasztja.

Hosszú távra kiszámítható és átlátható, akár az 1%-os rendszert is helyettesítő finanszírozást sürgetnek az egyházak is. Ön mi módon látná ezt megvalósíthatónak?

Ez a kérdés messze túlmutat az államtitkárságunk keretein. A rendelkezésünkre álló összeget kormányszintű döntések alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium határozza meg. A mi feladatunk, hogy ezeket a forrásokat szakmai szempontok alapján, az egyházakkal egyeztetve eljuttassuk azokra a területekre, azokhoz az élő közösségekhez, ahol a közjó szempontjából a legjobban hasznosulnak.

Az egyházak például felvetették, hogy az állam által korábban elvett földbirtokok és más ingatlanvagyonok fejében létre lehetne hozni egy pénzalapot, ami a kiszámíthatóságot és az államtól független finanszírozást biztosítaná számukra.

Minden ötletnek örülünk, ami az egyházak önálló finanszírozásának megoldására tesz javaslatot. Ez a felvetés azonban hivatalosan még nem került szóba egyetlen tanácskozáson sem. Márpedig ahhoz, hogy erre megoldás szülessen, az egyházaktól érkező javaslatok kellenek.

Bölcskei Gusztáv az említett interjúban azt mondta: a reformátusok már az előző, majd megalakulását követően a jelenlegi kormány asztalára is letették az egyházfinanszírozás megoldására vonatkozó javaslatukat.

Minden egyház javaslatát meghallgatjuk, folyamatos az egyeztetés e témában is. Az egyeztetések során az egyházaknak tudniuk kell, és remélem, érzik is, hogy a szándék a kormányzat részéről megvan, azonban az ország anyagi helyzetétől függ, hogy mit lehet majd és mit nem megvalósítani.

Kiss Sándor, képek: Kalocsai Richárd

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2012. november 25-i számában