„Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.” Apcsel 9,10-22

Saul megérkezik a városba, de nem félelmet és tiszteletet, hanem inkább szánalmat vált ki azokból, akik látják az ő bevonulását. A dicsőséges feltűnés helyett óvatos lépéseknek lehetnek tanúi. Útkeresés ez nála, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A „kihez mehetnénk?” kérdésre még nincs egyértelmű válasza, mint Péternek. Nem tudja, hogy az, akivel szemben fellépett, akinek a létét megkérdőjelezte, akitől az istenség rangját megvonta, vajon mit határozott a sorsáról. Érzi, a jövője ott fog eldőlni valahol az Egyenes utcában, Júdás házában. Mindent meg is tesz azért, hogy az ott töltött napok ne üresen, önmarcangolásban, önsajnálatban teljenek, hanem imádságban.

Eljött a gondolkodás, elmélkedés ideje. Ha valamikor újra kell tervezni, hát az most van. Jézus hagy időt a felocsúdásra, az események feldolgozására. Nem egyszerű azt a helyzetet elfogadni, hogy mindaz, amit gondolt, képviselt, másként van. Szét kell szednie és újra össze kell raknia a meggyőződését, visszakeresni azokat az epizódokat, amikor másként dönthetett volna. Elméjében ott világlik István vértanú bizonyságtétele, s ragyogó arca, amivel az ég felé tekintett. Az ő szíve, az ő lelke nemhogy együtt dobbant, hasadt volna vele, inkább undort és felháborodást érzett. A sikolyok, a könnyek, a szétesett ábrázatok mind kísértették, kiktől számon kérte Urukat, Istenüket.

Kit képviselünk? Önmagunkat? Egy céget? Egy politikai nézetet, pártot? Esetleg egy civil szervezetet? Jézus terve, hogy ellenségből ügyvivőt, élharcost farag. Egy bennfentest állít szolgálatba. Érdekes lehet feltenni ezt a kérdést: ismerjük-e azt, akinek az arcát, logóját, magunk előtt tartjuk? Vagy megfordítva a tételt: tudjuk-e kihez kapcsoltuk személyiségünket, kinek a hadrendjébe állítottuk érvelésünket, szavainkat?

Matt Damon Az ígéret földje című filmben egy ügynököt játszik, aki hisz abban, amit csinál. Egy válságban lévő vidéki településen fel akarják vásárolni a palagázhoz való hozzáférés jogát. A képviselt cég nagy pénzt ígér a földdel rendelkezőknek, ami egy csapásra megváltoztatná az életüket. A közösség szavazásra bocsátja a kérdést és elkezdődik a személyenkénti meggyőzés taktikája. Ekkor megjelenik egy környezetvédő aktivista, aki azt bizonygatja a helyieket, hogy ez a módszer káros és az egész környezetet tönkreteszi. A csavar a filmben – ami felveti az erkölcsi dilemmát –, hogy a végén kiderül a környezetvédő aktivista hazugsága. Így a cég könnyen beseperhetné az aláírt szerződéseket. De Matt Damon rájön, hogy az ellenfelük, az aktivista szintén a gázkitermelő cég embere, akit azért küldtek, hogy elbukjon. Egy áldozat a sakktáblán. Ebből a húzásból derül ki a főhősnek, hogy nem jó oldalon áll.

Vajon Te jó oldalon állsz? Saul Pálként folytatja tovább pályafutását, mert valódi tapasztalatot, élményt szerzett Istenről. Ezen a krízises, mélyponton át vezetett az útja az igazi ügyvivővé váláshoz. Isten terve Saullal / veled / velünk, hogy személyes ügyünk legyen a lelkünk egészsége, az üdvösségünk kérdése, az örökélet bizonyossága. Ha komolyan érdekel a dolog, Isten abban az esetben egyrészt keveset, másrészt meg sokat kér tőled. Keveset, mert nem kell kitalálnod semmit. Nem szükséges beletenned a sajátodból. Neked egyszerűen eszköznek kell lenned. Egy olyan eszköznek, amit viszont Isten használ. A nagy kérés az, hogy ha eszköz vagy mindenben azt kell követned, amit a Gazdád megkíván és tesz veled. Nem lehetsz magánzó, semmi önállóskodás nincs megengedve. Kálvin ezt a helyzetet így írja körül: „Mert ha mi eszközök vagyunk is, ő maga egyedül a mester, nála van az erő és a képesség a cselekvésre.” Az első próbák, bizonytalan lépések után Pál visszakapja a régi magabiztosságát, sőt még bizonyosabb lesz. Na persze nem önmagában, hanem abban az Istenben, aki őt megszólította és elhívta. „Saul pedig egyre határozottabban lépett fel és zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bizonyítva hogy Jézus a Krisztus.” Győzzön meg bennünket Isten Szentlelke, hogy az Ő oldala a mi oldalunk. Érte nekünk is érdemes zászlót bontani és Krisztus ügyét a saját ügyünkké tenni. Ámen. 

Szalay László Pál

Illusztráció: Dimény András

A szerző telkibányai református lelkész.
Pál apostolról szóló sorozata:

1. Saul, az ügyeletes
2. Saul, az ügyetlen
3. Pál, az ügyvivő