Ortodox papot lőttek agyon Moszkvában

2009. november 23., hétfő

Templomban öltek meg egy ortodox papot az orosz fővárosban. A gyilkos a H1N1 influenza járványkor használatos egészségügyi maszkot viselte. A rendőrség vallási indítékot feltételez a cselekmény hátterében. (Moszkva) – Az orosz ortodox egyház vezetése, maga I. Kirill patriarcha is szomorúan és megdöbbenve reagált arra a gyilkosságra, ami az egyik fővárosi ortodox templomban történet. A patriarcha a tettet istentelenségnek nevezte, s vott az elhamarkodott véleményalkotástól. A rendőrség azt feltételezi, hogy a lelkészt vallási szélsőségesek ölhették meg erőteljes missziói tevékenysége miatt. Daniel Sysojev a moszkvai Tamás-templom elöljáró papja volt, 35 éves, családos ember. A múlt hét csütörtök estéjén ismeretlen személy tért be a templomba és hangosan szólította a lelkészt. Amint a szólításra a lelkész megjelent, a tettes azonnal lelőtte, és elmenekült. A bűncselekmény során az egyházi kórus vezetője is megsérült. Sysojev az orosz ortodox egyház missziójának volt a képviselője, és olyan személyeket lelkigondozott, akik vallási szekták áldozatai lettek. Ismerősei közlése szerint a lelkészt már korábban is többször halálos fenyegetés érte. (jesus.de – 2009-11-22/23 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.