Napsütéses, nyáriasan meleg októberi napon látogatunk el az ezernyolcszáz fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községbe. A közeli Sajó-hidat felújítják, ezért pontonhídon kelünk át Kesznyéten felé. Az átkelőhely körül a honvédség járművei, sátrak, különféle ideiglenes épületek állnak – mintha hadiállapot lenne. Később megtudjuk, hogy az ilyen hidak működtetése szükségszerűen együtt jár a katonai jelenléttel, de így is szokatlan, hogy a falut csak valamiféle „háborús övezeten” keresztül tudjuk elérni.

Életveszélyessé vált az épület

Odaérkezve ismét eszünkbe jut a hadiállapot szó, amely, ha átvitt értelemben is, de a református templomra is illik. A település legmeghatározóbb épülete igencsak szomorú látványt nyújtva fogadja az odalátogatót. A tetőt szürke műanyag fólia borítja, a falakról nagy darabokban hull a vakolat, a valamikor színes, ólomkeretes ablakok fehér üveggel pótolgatott darabjai itt-ott már kitöredeztek, az ajtókról pereg a megfakult festék. A száztíz éve felszentelt hajlék fénykorában felemelő szépségű lehetett. Még így, nagybetegen is lenyűgöző, de minden pillanatban gyógyulásért kiált. Tíz éve már annak, hogy a templom felmérését végző építészmérnök megállapította: a födém és a padlásszerkezet statikai állapota életveszélyes, így az épületet nem lehet használni. Ahhoz, hogy újra ott tarthassák az istentiszteleteket, teljes körű felújítás szükséges, a külső-belső tatarozást, a vizesedés megállítását, a nyílászárók, a padló és az elektromos vezetékek cseréjét is beleértve.

Számítanak a segítségre

Kesznyéten a múlt század első felében még jól élt a mezőgazdaságból, távolabbról is erre a tájra hajtották legelni jószágaikat a gazdák, virágzott a környék. A szorgos és öntudatos református lakosság 1907-ben nagy templomot építtetett, amelyet 1908-ban szenteltek fel. A gyülekezet jelenlegi gondnokának felesége a családi papírok között rálelt a hálaadó ünnepség meghívójára, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy az úrvacsorán kívül keresztelés is volt az istentiszteleten.

A falu az államosítás után sok hasonló hazai település sorsára jutott: az addig helyben gazdálkodó emberek egy része már máshová, többek között a tiszaújvárosi vegyi kombinátba járt el dolgozni, majd a 21. századra a falu lakossága megfogyatkozott és jórészt elöregedett. Ma Kesznyéten lakosainak közel fele cigány származású, a magyarok a tiszaújvárosi óvodába és iskolába járatják gyermekeiket. „Kesznyétenen nincsen iskolai hittanoktatás, én is Tiszaújvárosba járok át órákat tartani, illetve itt, a községben heti egy alkalommal, összesen négy csoportban van az óvodában református hittanóra. Így a gyülekezetépítés szempontjából sajnos nem igazán számíthatunk a gyerekekre, mivel ők idejük legnagyobb részét a szomszédos városban töltik. A kesznyéteniek túlnyomóan idős emberek, akik nagyon alacsony nyugdíjból élnek, nem tudnak milliókat adományozni, de az erejüket, idejüket örömmel áldozzák a közösségért és a templomért" – hangsúlyozza Nagy István Károly lelkipásztor.

A kis református gyülekezet összetartó, elhivatott tagokból áll, akik szívügyüknek tekintik a közösség fennmaradását és a templom újjászületését. Ezt bizonyítja az is, hogy a hátrányos helyzetű településen milliós nagyságrendű adomány gyűlt össze önerőből. A templom felújításához azonban a költségvetések szerint kétszázmillió forintra lesz szükség. Mint a lelkipásztortól megtudjuk, ennek legnagyobb részét már megkapta a gyülekezet – egyrészt közvetlenül állami forrásból, illetve a Tiszáninneni Egyházkerületen keresztül, részesedve az egyház államtól kapott támogatásából –, de ahhoz, hogy a teljes összeg együtt legyen a munkálatokhoz, megközelítőleg tizennyolcmillió forint hiányzik, ezért számítanak a magyarországi gyülekezetek október végi perselyadományaira.

Lélekben fiatalok

A parókiától átmegyünk a templom mellett álló gyülekezeti házhoz, közben a lelkipásztortól megtudjuk, hogy a közel háromszáz méternyi kerítést is szeretnék majd kicserélni, mert nagyon rossz állapotban van, de most a fontossági sorrendben az első a templom. A torony statikai állapota nem károsodott, a süveget tizenkét évvel ezelőtt felújították, vasárnaponként a benne lévő villamosított harang hívogatja a híveket istentiszteletre, amelyet a gyülekezeti házban tartanak. A választói névjegyzék szerint százkilencven tagja van a gyülekezetnek, ebből huszonöt-harminc fő jelenik meg rendszeresen Isten Igéjét hallgatni.

A gyülekezetből most hatan, Murvai Barnáné Irmuska harangozó, Firtko Barnáné Ilonka presbiter, az egyházközség pénztárosa, Turóczi József, aki több mint ötven éve presbitere és 2012 óta gondnoka a gyülekezetnek, felesége, Katica, valamint Kádár Bertalanné Kati és Kókai Dezsőné Esztike presbiterek várnak bennünket a gyülekezeti házban. A közösség mindennapjairól beszélgetve elmondják: remélik, hogy a felújított templom egyszer megtelik majd, de addig is örülnek annak, hogy az ünnepeken többen eljönnek az istentiszteletekre, és olyan programjaik is vannak, amelyekkel meg lehet szólítani a ritkábban vagy egyáltalán nem járókat.

„Sokan azt mondják, hogy majd akkor jövök templomba, ha majd készen lesz a felújítás, de mi itt is ugyanúgy érezzük magunkat, mint a templomban" – mondja Katica néni a közösség mostani istentiszteleti helyéről, amely régen iskolaépület volt, és a kárpótlások idején kapta vissza az egyházközség, majd állami támogatással újította fel hat évvel ezelőtt.

Kilátások a fólia alatt

Vendéglátóinkkal átmegyünk a templomba, ahol felelevenednek az emlékek. A legidősebbektől megtudjuk, hogy itt is az volt a szokás, mint sok helyen, hogy az asszonyok és a férfiak nem egy padsorban ültek, sőt a régi időkben a módos gazdáknak, a fiataloknak, a konfirmandusoknak is külön kijelölt helyük volt a templomban. Ahogyan Irmuska néni, a harangozó elmondja, a téeszidők előtt a harangtorony őrtoronyként is szolgált aratásidőben. A leányok nappal, a férfiak éjjel őrködtek odafent, figyelve, hogy nem üt-e ki tűz a házaknál a csépléskor. Ma már csak a madarak járnak a toronyban, a korhadó lépcsőkön nem ajánlatos felkapaszkodni közéjük.

Sajnos, ahogyan Kesznyétent madártávlatból, a szép hangú orgonát és a szószéket sem tudjuk megnézni, takarófólia alatt várják a templom megszépülését – így próbálja a gyülekezet megóvni azokat az esővíztől, a potyogó faldaraboktól és a belső térben is csapatosan repkedő galamboktól. A tető borítását huszonkét évvel ezelőtt lecserélték ugyan, de az akkor felhelyezett kátrányalapú hullámlemez nem bírta az időjárás viszontagságait, hamarosan elkezdett lehullani. Most műanyag fólia védi a templom tetőszerkezetét, de a keletkezett beázásokat és a mennyezeten tátongó öles lyukakat megszüntetni csak a felújítás tudja.

Összefogással, közösségben

A gyülekezet tagjai évente többször is kitakarítják a templomot, így próbálva megóvni többek között a padokat, amelyeket mindenképpen szeretnének megtartani. A közösség a szívén hordozza a felújítás ügyét, és ehhez a falu más vallású és nem hívő lakosai is csatlakoznak. Három éve fogalmazódott meg a kesznyéteni reformátusokban a gondolat, hogy felújítsák a templomukat, azóta már számtalan módon megtapasztalták a helybeliek és a környékbeliek segítőkészségét. „Isten nemcsak helyben munkálkodik, a környező településeken is nyitogatja a szíveket. Hálásak vagyunk, mert mára elértük a célunkat, de ezért három éven keresztül sokat kellett dolgoznunk" – mondja Nagy István Károly.

Az önkormányzat, a szomszédos települések is csatlakoztak a különböző adománygyűjtő programokhoz, Tiszaújváros reformátusai például templomukat adták kölcsön egy jótékonysági orgonahangversenyhez, hiszen Kesznyétenben nem lehetett volna koncertet tartani. Amikor pedig a kesznyéteni reformátusok belekezdtek a már lassan hagyománnyá váló palacsinta- és fánksütésbe, amelynek bevételét a templomukra szánták, Tiszaújváros adott helyet több fesztiválján a reformátusok standjának. Több világi szervezet adományozott alapanyagokat, az önkormányzat dolgozói is segítettek, de helyi támogatók mellett például – a lelkipásztor agilitásának köszönhetően – az egyik ismert kereskedelmi üzletlánc adott tejet, olajat és élesztőt a finomságok elkészítéséhez. A koncertek és a sütés mellett jótékonysági bálokat szerveznek, rendszeresen tartanak a gyülekezeti házban használtruhavásárt is, amelyhez sokszor adományként kapnak ruhákat, és amelynek a bevételéből szintén a felújítást támogatják. „Ezek is jó alkalmak arra, hogy közösségben legyünk, beszélgessünk" – mondja Esztike néni, aki szerint ilyenkor meg tudják szólítani a cigány lakosságot is. Ők javarészt katolikusok, a református istentiszteleteket nem látogatják, legfeljebb kereszteléskor vagy esküvő alkalmával fordul ott meg egy-egy család. Kádárné Kati mosolyogva idézi fel, amikor egy helyi program keretében fáklyás felvonulást tartottak, és élőláncot alkotva átölelték a templomot. „Nagyon izgultunk, hogy legyünk annyian, hogy éppen körbeérjünk, de végül sikerült" – mondja. A kesznyéteniek, ha jelképesen értve is, de azóta sem engedték el templomukat – szeretetükkel, hitükkel, összetartásukkal ölelik körbe a közösség hajlékát.

Jezsoviczki Noémi, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. október 21-i számában.