Összehangolt és átjárható továbbképzések

2010. március 02., kedd

altA továbbképzésekre a lelkészeknek is szükségük van, csakúgy mint az orvosoknak, vagy a jogászoknak – mondta Fazakas Sándor. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Teológiai Bizottságának elnöke szerint ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a lelkésztovábbképzést országosan egységes szempontrendszer szerint szervezzék meg. Február végén jött létre az Országos Továbbképzési és Koordinációs Testület, amelynek egyházkerületenként két-két delegált tagja van.

A testület céljai közé tartozik, hogy az egyházkerületekben már folyamatban lévő továbbképzéseket összehangoljuk és azokat átjárhatóvá tegyük – mondta Fazakas Sándor, tiszántúli delegált. Elmondta továbbá, hogy egységes minőségi szempontrendszer szerint kell mérni a képzéseket, mert a lelkipásztorok részéről igény van arra, hogy egy másik egyházkerület továbbképzési kínálatából is választhassanak, és azt ugyanúgy elismerjék – fogalmazott Fazakas Sándor.
A bizottság feladata az is, hogy előzetesen akkreditálja a képzéseket. A későbbiekben tehát csak azokat a továbbképzési tanfolyamokat hirdethetik majd meg, amelyeket a bizottság hitelesített és elismert. Azokat a képzéseket, amelyeket nem az egyházi és a teológiai akadémiák kínálnak, valamilyen szinten el kell ismertetni illetve be lehet számíttatni, feltéve, ha nem további munkavégzésre vagy egyéb tisztség betöltésére és munkavállalásra vonatkozik a képzés – magyarázta a rektor.

Tiszántúlon minden harmadik lelkész vesz részt valamilyen továbbképzésen, ők többnyire az öt-tíz éve, vagy a még korábban végzettekből kerülnek ki – mondta Fazakas Sándor. A rektor hozzátette: próbáljuk a lelkészek igényeit felmérni és olyan tematikus szemináriumokat meghirdetni, amelyek gyakorlati segítséget nyújthatnak. Ilyen például a lelkigondozás, a gyülekezetépítés, vagy a konfirmáció oktatásának nehézsége és öröme, etikai kérdések és véleményformálás. Jelenleg az a tapasztalatunk, hogy a szakmai kompetenciájukat próbálják a lelkipásztorok továbbfejleszteni – fogalmazott Fazakas Sándor.

Még tavaly Balatonszárszón határozott úgy a zsinat, hogy a lelkésztovábbképzések kötelezőek lesznek a lelkipásztoroknak. A lelkészek jogállásáról szóló törvény fogja majd szabályozni többek között a számonkérés módját is.

 

 

Dobos Zita

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.