Az adventi időszakban olyan, az adventhez, karácsonyhoz kötődő igehirdetéseket, áhítatokat adunk közre, amelyek emlékezetes történelmi időkben születtek. A sorban az első Ravasz László áhítata 1956 karácsonyáról. A magyar református egyház 20. századi történelmének egyik legnagyobb hatású alakja, Ravasz László (1882–1975), dunamelléki püspök 1948-ban lemondott minden tisztségéről, visszavonult az egyházi közélettől. 1953-ig maradhatott Kálvin téri lelkész, majd Leányfalura költözött. 1956 októberének végén lelkészek egy csoportja visszahívta Budapestre. Ismét a Kálvin téren szolgált és megszervezte a Megújulási Mozgalmat. A mozgalom a megtorlás terhe alatt elhalt, Ravasz László pedig 1957 húsvétján végleg Leányfalura távozott.

Alapige:
Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Lk 2,10–11
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn 3,16

Azon a szent éjszakán Isten az Ő angyalaival meghirdette a nagy örömhírt: az evangéliumot – mert hiszen: az evangélium azt jelenti, hogy örömhír –, a betlehemi pásztoroknak, az egész népnek, és az emberi világnak akkor és örökre. Mi ez az örömhír? Maga a Szentírás foglalja össze egy másik Igében: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Lássuk meg először azt, hogy ez az Ige az egész világnak szól. Isten azt üzeni a világnak, hogy szereti. A teremtett mindenséget éppúgy, mint annak koronáját: az embert. Nem egy népnek, nem egy fajnak, fehéreknek vagy színeseknek, nem egy kontinensnek, Keletnek vagy Nyugatnak, hívő vagy hitetlen embernek üzeni, hanem az egész világnak. Mindenkinek, mert a maga számára teremtette a világot és az embert. Mindenekfelett gyönyörködni akar benne.

Pedig ez a világ megromlott. Az ember elromlott. Istentől elfordult. Őt megtagadta és elfelejtette. Emiatt kibeszélhetetlenül nyomorult és boldogtalan lett. Isten ezt az elbukott, megromlott, boldogtalan embert szereti, ősi ellenségét: a gyermekét. Téged.

Ebben az üzenetben Isten szól. És nem mi magunk. Nem filozófia, nem életművészet, nem ideológia. Ezt nem lehet megmagyarázni, sőt megérteni sem lehet. Nem következik semmiféle előfeltételből, semmiféle szükségből; itt nincs szó közjóról, nevelésről, társadalmi fejlődésről. Itt arról van szó, hogy a szabad és szuverén Istennek tetszett felénk fordulni, s egyedül önmaga határozta szeretetből testbe öltözött a betlehemi gyermek képében. Azt akarta, hogy olyan legyen, mint mi. Hogy mi olyanok legyünk, mint Ő. Ez éppen olyan csoda, mint a világ teremtése, a Szentlélektől való fogantatás, a szűztől való születés, mint a feltámadás. Világot, történelmet, mindenséget áttörő szeretet ez. S éppen téged keres, reád özönlik, ellen tudsz-e állani ennek?

Ezt a szeretetet hit által lehet elfogadni. A hit az egyetlen út arra, hogy felfogjuk, feléljük, megmámorosodjunk tőle, és elteljünk vele. Az kell hozzá, hogy valóságképpen ragadjuk meg és rábízzuk magunkat teljesen, mint a világosságra, mint az útra, mint a kenyérre. Éljünk vele, mind életünkben, mind halálunkban. Ez a hit legyen legfőbb nyereségünk és egyetlenegy vigasztalásunk.

Imádkozzunk!

Atyánk, az Úr Jézus Krisztusban! Légy áldott, hogy szerettél. Százezerszer áldott, hogy egyszülött Fiadat adtad érettünk. A Szentet, az Ártatlant, mi érettünk nyomorult bűnösökért, hogy segíts Szentlelkeddel, hogy hitünkkel átkaroljuk Őt, Neki adjuk testünket, lelkünket s Tőle soha többé el ne szakadjunk, sem életben, sem halálban, sem a boldog örökkévalóságban. Ámen.

In: Ravasz László: Krisztussal a viharban – Igehirdetések. Kálvin Kiadó, Budapest, 1997, 64–65.