Angyalföld területe a XIX. század közepéig ritkán lakott volt. Az első házakat az Osztrák-Magyar Vasúttársaság építtette a Váci út és a Lehel út mentén, miután 1846-ban megépült a Pestet Váccal összekötő vasútvonal. Az 1870-es években öt gőzmalom mellett itt létesült az Magyar Gépgyár, az Első Juhmosoda, az 1880-as években a Láng Gépgyár, az 1890-es években a Magyar Acélárugyár Rt és az Első Magyar Csavargyár. Angyalföld a XX. század elejére Budapest egyik legjelentősebb ipari körzetévé vált.

Reformátusok Angyalföldön

A gyárak dolgozói között sok volt az Alföldről Budapestre települt református. Az időközben gyarapodó lakósság körében 1905-től a Budapesti Református Teológiai Akadémia hallgatói igehirdetői szolgálatot végeztek. A vasárnapi istentiszteletek megtartására az első világháború kitöréséig a Váci úti elemi iskolában került sor. Gál Lajos fasori vallástanító lelkész, különböző helyszíneken – két és fél éves szünetelést leszámítva – folyamatosan végezte az elkezdett munkát.

Pár évvel később, 1921. január 1-el, létrejött az Angyalföldi Missziói Egyházközség, amely a Budapesti Református Egyházközség részét képezte. Ezt követően a vasárnapi istentiszteleti alkalmak mellett a gyülekezetben a következő szolgálatok indultak be: hétköznapi evangelizáció, gyermek istentiszteletek, ifjúsági bibliaórák, cserkészet, gyermekek üdültetése és étkeztetése hollandiai támogatással, valamint szegények más jelegű megsegítése. 1932-ben válhatott az Angyalföldi Missziói Egyházközség önállóvá.

Templomépítés Angyalföldön

A két világháború közötti időszakban huszonkilenc templom, illetve imaház épült fel a mai Budapest területén. A református hívek lélekszáma jelentősen megnőtt, mivel a trianoni békeszerződés következtében Magyarországtól elválasztott területekről nagyon sok református hívő érkezett az akkori fővárosba és elővárosaiba. Az Angyalföldi Missziói Egyházközség munkájának megindulásakor célként fogalmazódott meg a templom, parókia és egy tanoncotthon felépítése. A templomépítési bizottság 1926. június 3-án jött létre, amelynek több neves tagja közül megemlítendő Kandó Kálmán (1869-1931) világhírű gépészmérnök.

Az építkezés kezdőtőkéjét a Budapest városvezetése által 1927. március 3-án jóváhagyott 72 ezer pengő összegű segély biztosította. Az 1927. május 8-án kiírt pályázat alapján Padányi Gulyás Jenő és Gothard Zsigmond építészmérnökök tervezhették meg a templom és a parókia épületét. Az építkezés 1927. november 20-án az alapkőletétellel kezdődött meg, 1928 májusában felépült a mai napig álló parókia, majd 1930 őszére a templom is tető alá került. Ezután több évig pénzhiány miatt állt az építkezés.

Szabó Imre esperes az 1932. október 19-én tartott egyházmegyei közgyűlésen a következő szavakkal jellemezte az aktuális helyzetet: „...Temploma tető alatt, vakolatlan puszta ablakrésein át fütyül a szél, de tornyában a harang már szól. A puszta falak szemrehányóan néznek be ránk a város széléből s a sűrű egymásután emelkedő három új kegyúri templom között mezítelenül meghúzódva kérdi: hát engem ki fog és mikor felöltöztetni?" A következő évben az esperes közbenjárásának eredményeként befejeződött az építkezés. A szakrális épület a „Feltámadás temploma" nevet kapta.

Ravasz: Tárulja ki kapuit e templom!

Felszentelése 1933. december 10-én történt meg, ahol az ünnepi istentiszteleten Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában a templom igazi célját az alábbi szavakkal fogalmazta meg: „...ez a templom nem ragyogó, nem csodálatos, nem ősrégi és nem századokra szóló. Irtózatos nehéz küzdelmek árán született, szegény emberek temploma ez, amelynek könnyből és verítékből keverték a habarcsát. Emlékeztek, hogy éveken át itt állott befejezetlenül, eső verte, szél mállasztotta, árva kálvinista proletár népnek készülő temploma, amelyről nem tudtuk, miért feledkezett meg mindenki, azért mert szegény emberek, vagy mert református emberek számára készült? De akárhogy is, mégis református templom. Mint ilyen, képe és mása az örök magyar református templomnak, amely lehet kicsi, lehet pompás, támadhat tündér gyorsasággal vagy épülhet századok alatt, egy a törvénye: ki kell tárnia a kapuját, hogy bevonuljon oda a dicsőség királya.

Csoportkép Ravasz Lászlóval a templomszentelés után

Egy templom könnyen lehet olyan szűk, hogy nem fér be a dicsőség királya. Elzárja az ajtaját, elreteszeli a kilincsét, ha nem hirdettetik tisztán az Ige, ha nem folyik benne odaadó és hűséges szolgálat, ha nem megy végbe falai között a legszentebb átlényegülés: a gyülekezet átalakulása a Krisztus dicsőséges ábrázatára. (...) Szűk az a templom és ki van rekesztve belőle minden drága vendég, ahol nem az igazi evangéliom prédikáltatik. Lehetnek benne sokan, megtölthetik padjait és karzatait, de senki sincs igazán ott, ha nincs töredelmes szívű ember, ha nincs síró és kereső lélek, ha nincs bűnbánó és alázatos lélek. De ezek a lelkek csak akkor jönnek, ha evangéliom prédikáltatik. Csak akkor jönnek, ha Krisztus csakugyan jelen van itt a templomban. (....)

Ha így hangzik itt az Angyalföldön az evangéliom, akkor ezzel a kis templommal csoda történik. Egyszerre kitágul, óriásivá válik, kapui feltárulnak, zárai felpattannak, s az élő Krisztushoz sereglik be ennek a vidéknek szegény magyar népe, a legszegényebb, a legárvább, a legkeserűbb nép, de éppen ezért a legszomjasabb és a legkedvesebb nép. Gyermekek és ifjak, férfiak és asszonyok jönnek nagy tömegben a Krisztus színe elé, s a székesfőváros zaklatott, elgyötört munkásrétege alázatosan meghajtja fejét a jóság, a szeretet, az igazság és a szentség királya előtt, testvére és Istene előtt, a názáreti Jézus előtt."

Az angyalföldi református templom az elmúlt nyolcvan évben több alkalommal szorult jelentős felújításra. Előbb az 1950-es, majd az 1970-es, legvégül az 1990-es évek közepén. Statikai okokból a harangtorony karcsú magas sisakját az 1970-es években lebontották és alacsonyabb toronysisakot építettek a helyébe.

Millisits Máté