Nem ez az első társadalmi szerepvállalásod, felszólaltál már utcai megmozduláson nemcsak az otthontalanok védelmében, de az iskolai szegregáció ellen is. Miért nem elég neked a klasszikus lelkészi feladat, hogy például készülsz az istentiszteletekre és hittant oktatsz?

Nem az elégség felől közelítenék, mert van mit tennem, a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközségben az a lelkészi feladatom, hogy egy leszállóágban levő gyülekezetet újjáépítsek, hogy segítsem a lassan gyarapodó gyülekezetnek megtalálni az új küldetését. Eltemethetném az utolsó gyülekezeti tagomat is, akkor nem lenne túl sok dolgom és ugyanúgy megkapnám a fizetésemet.

Akkor pláne felmerül a kérdés, hiszen ez bőven elég feladat.

Igen, de ez nem munkaszaporítás, számomra nagy kérdés, hogy hogyan lehet hiteles kereszténynek lenni. És amikor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen szemináriumokon foglalkozunk az igazság vagy a hitelesség kérdésével, akkor azt találom, hogy mártírjaink, tanúink az egyházban – tehát azok, akiknek évfordulóit ünnepeljük, akikre emlékezünk – nem tettek mást, mint odaálltak egy ügy mellé és azt következetesen képviselték. A tanú semmi mást nem csinál, mint következetesen az igazságot mondja egy adott kérdésben. Tavaly sokat foglalkoztam Albert Camus A pestis című regényével, és a Tarrou nevű szereplő – aki a civil ellenállást szervezi a pestis, a betegség ellen – tiltakozik az ellen, hogy ő hős, mert ő csak azt mondja, amit mindenki tud: hogy 1+1=2. Bizonyos időkben azonban ezért az életedet kell adni. A második világháborúban mártírhalált halt német evangélikus lelkész, Dietrich Bonhoeffer nem mondott mást, mint hogy minden embernek joga van élni, de ezért meg kellett, hogy haljon. A tanítványok is csak azt mondták, amit láttak. A tanítványság, kereszténység alapja a tanúság, és amikor az egyház születik, akkor azt mondja nekik Jézus, hogy legyetek tanúim a világban.

Ebben az ügyben, a hajléktalankérdésben mi az igazság, amiről úgy érzed, hogy képviselned kell?

A kerületben nagyon sok szegény ember van, így testközelben látom a sorsukat. Az egyik érv, ami engem meggyőzött, hogy részt kell vennem, a Magyar Nemzet egyik cikke volt, mely szerint „helyhiány miatt nem kell senkinek az utcán aludnia". Ez egyszerűen nem igaz. Egyébként a cikkben is az szerepelt, hogy 6500 férőhelyre jut 5-8000 hajléktalan. Itt az a kérdés: kinek van helye? És ez nagyon erős bibliai asszociációkat keltett bennem: „mert a szálláson nem volt számukra hely...". Az is érv volt számomra, hogy miért kell újra beleírni az alaptörvénybe azt, amit az alkotmánybíróság elítélt. Eddig is szabálysértés volt a közterületi alkoholfogyasztás, az agresszív koldulás, a közterületen vizelés vagy szeméremsértés. Ezért nem kell alkotmányt módosítani és új törvényt hozni. Viszont az új törvény szerint büntetik az utcán ülést, ez már viszont emberi jogi kategória. A harmadik érv az volt, hogy mindez életmentésnek van feltüntetve. Többször elhangzott, hogy a büntetés bevezetése óta kevesebben fagytak meg az utcán. A Habitat for Humanity keresztény hátterű szervezet szerint viszont ez nem igaz, sajnos a fagyhalál évről évre lassan növekvő számban szedi áldozatait 2010 óta is. Tehát ez a három dolog is elég volt, hogy csatlakozzam, de szerepet játszott az is, hogy nagyon zavart, hogy elhangzott: a köztereket meg kell tisztítani. A hajléktalanok emberi lények, nem ők a szemét. Ez bántó. Ha épít magának egy kunyhót, az nem szemét. A hajléktalanság nem rendészeti, nem köztisztasági, nem esztétikai, hanem szociális probléma.

Pontosan mi történt a Fővárosi Közgyűlés dísztermében november 14-én?

Nyilvános ülés volt, tehát szabad volt oda mennünk. Az aktivistákkal kézen fogva körbeálltunk, hogy a testünkkel megakadályozzuk, hogy a képviselők leüljenek és ezt a döntést meghozzák. Elmondtuk együtt a Szociális Chartát, az Emberi Jogok Nyilatkozatát, Bibó István A Szabadságszerető ember tízparancsolata című szövegét és időről időre elismételtük Azért vagyunk ma itt című állásfoglalásunkat. A szövegek között szegénység témájú magyar népdalokat is énekeltünk (Én Istenem adjál szállást, már meguntam a járkálást). A képviselők valószínűleg azt hitték, hogy megunjuk, de nem untuk meg. Egy idő után beültek – U-alakban álltunk, tehát nyugodtan be tudtak menni. A főpolgármester úr indítványozta, hogy rendeljenek el zárt ülést, és miután a képviselők ezt megszavazták, kihívták a készenléti rendőrséget. A rendőrök felszólítottak, hogy hagyjuk el a zárt ülést. Az aktivisták semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, leültek a földre, onnan vitték el őket a rendőrök. Amikor felszólítottak, hogy hagyjuk el az ülést, ahogy a többiekkel megbeszéltük, egyedül én sétáltam el. Ennek egyetlen oka volt: öthónapos terhes vagyok és nem szerettem volna, hogy ha valaki hozzámér, mert féltettem a babát.

A határozatot a Fidesz–KDNP és a Jobbik 21 igen szavazatával fogadták el, az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért 12 politikusa nemmel szavazott. Számítottál arra, hogy meg tudjátok akadályozni?

Nem, erre egyikünk sem számított. Csak arra, hogy fel tudjuk hívni a figyelmet a rendelet embertelenségére.

Úgy is dönthettél volna, hogy imádkozol vagy egy táblával az épület előtt állsz, elég radikális dolog élőláncot alkotni és nem engedni a képviselőket szavazni.

Igaz, imádkozni is kell és imádkozom is, de ez nem zárja ki, hogy cselekedjem is. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a hajléktalanok melletti kiállás nem a polgári engedetlenséggel kezdődött, ez egy folyamat vége. A probléma nem újkeletű, Demszky Gábor volt főpolgármester már 2002-ben meghirdette az aluljárók megtisztítását. Amúgy a polgári engedetlenség keresztény hagyomány. Martin Luther Kinget A hegyi beszéd inspirálta, a polgárjogi mozgalmakban az erőszakmentes ellenállás egy technika volt: határozott, aktív, de erőszakmentes. Nekem szimpatikus az a hozzáállás, hogy mindenki tegyen meg mindent, kivéve az erőszakot. Ez egy végső jelzés, a hatalom nélkülieknek az utolsó eszköze arra, hogy következetesek maradjanak egy fontos ügy aktív képviseletében. És igen, sokszor az igazság kellemetlen tud lenni és rendbontásnak is tűnhet, ha az a rend szemben áll az igazsággal.

Lelkészként hagyhattad volna az ügyet az egyházak hajléktalan misszióira.

A kettő más dolog. Az egyháznak is az a feladata, hogy megmutassa az utat, hogyan, merre lehet követni Jézust. Nemcsak a templomokban, hanem a közbeszédben is, és akár képviselhetné ezt markánsabban is. Fontos az is, hogy egyéni jótékonyságra hívjon fel, de az is fontos hivatás, hogy szót emeljen amellett, hogy a közpénzt újraelosztó rendszerek valóban a lehető leghatékonyabban csökkentsék a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az újratermelődő szegény réteg viszont egyre nagyobb lesz, ez hosszútávon a legfontosabb társadalmi kérdésünk. Azért gondolom, hogy egy keresztény embernek helye volt az élőláncban, mert ezt a szó szerepel a kormányzó pártok nevében is. Azonban nem biztos, hogy minden esetben Krisztusi szellemben hoznak törvényeket, mint, ahogy ebben az esetben sem valósult ez meg. Tetten is érhető, ha hibázik a hatalom, mert ha nincsenek érvek, akkor hazudni kényszerül, mint most is. Hiszen a legerősebb érveik – például hogy van elég hely vagy a fagyhalálozási adatok – nem igazak.

Hogyan élted meg: lelkészként vettél részt az akcióban? Másfajta identitásban voltál a társadalmi szerepvállalás során?

Mindenkinek összetett identitása van. Nő vagyok, feleség, a munkahelyen főnök vagy alkalmazott, magyarként vagyok jelen, soproni vagyok, most éppen budapesti. Ebben az akcióban is minden voltam: anya, feleség, lelkész, magyar, keresztény, nem kell tudathasadásos állapotba kerülni ehhez. A lelkészi szerep különleges felhatalmazás. Azt tartjuk, hogy az egyetemes papság érvényben van, te is pap vagy, meg én is, a különbség kettőnk között az, hogy én főállásban csinálom ezt, másrészt meg tanultam erről. Szóval ez egy bizalmi kérdés, hogy a közösség felhatalmaz, hogy Krisztus tanításaival megegyezve hirdetem az igét és szolgáltatom ki a szentségeket, ez a szűken vett lelkészi funkció. Azt gondolom, ha irgalmat hirdetünk a szószékről, akkor abban a prédikációban ugyanaz a Lélek munkálkodhat, mint aki adott esetben egy irgalmasságra felhívó élőláncot inspirál. Amikor Jézus azt mondja, hogy a háztetőkről fogják hirdetni az evangéliumot, az sem klasszikus helyszín. A prófétaság egészen extrém helyzetekkel is járt. Ézsaiás három évig meztelenül járkált, mint ahogy a Kishantosért a Deák téren ruhátlanul tüntető fiatalember. Ez az eszköztár benne van az Ószövetségben.

Ahogy említed, Martin Luther Kinget A hegyi beszéd inspirálta, téged megihletett valamilyen ige?

A Lukács evangéliumában található A gazdag és Lázár történetéből egyértelműen kiderül, hogy mi Jézusnak a szegénységgel kapcsolatos tanítása. Nem a szegény embert ítéli el az Isten. Az utolsó ítéletről szóló igék is ilyenek: „éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok". Csakis az irgalom alapján fog Isten ítélni. Fontos ige a „ne félj". Jézus születésekor is ez hangzik el: „ne féljetek, hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz". És a szegényeknek hirdettetik az evangélium. Isten nem elítéli, hanem méltósággal ruházza fel őket. A szegényeknek szóló misszió tehát a következő: Isten szeret, felemel és méltósággal ruház fel téged is. A félelem és a hit pedig mintha kizárnák egymást. Jézus is azt mondja: ne félj, csak higgy. Rossz, hogy ha a félelem elkezd irányítani.

Volt benned félelem az akciótól vagy az élőláncban?

Persze, ez teljesen természetes. Mi nem hősök, hanem teljesen normális emberek vagyunk. A félelemnek ellen kell menni. Meg kell hozni egy döntést és utána nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi lesz, hogy ki mit fog szólni, mert ha a tanítványok, vagy az apostolok így tettek volna, akkor nem lenne egyház, megszűnt volna a tanúság. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mártír lennék, de ha félek, akkor tudom, hogy az nem a hit lelke. Az én személyes igém amúgy is ez: „nem a félelem lelkét kaptátok, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét".

Milyen reakciókat kaptál?

Egy elenyésző kisebbség elítélte, és interneten, levélben, telefonon kifejezte, hogy bizonyára feltűnési viszketegségem van, vagy éppen naiv vagyok, meg hogy inkább nyissak én is egy hajléktalanszállót, nem beszélni kell, hanem cselekedni. Szomorú volt látni, hogy sokan leegyszerűsítve gondolkodnak, és azt hiszik, hogy ez csupán kormánykritika volt. A többségtől jó reakciókat kaptam, megköszönték, hogy – mint mondták – helyettük is ott voltam. És ha egy lelkész is odamert menni, akkor nincs még veszve minden – mondták. Jólesett, hogy egy evangélikus egyházi vezető is a védelmemre kelt az interneten, amikor néhányan mocskolódtak.

Annyi érzékeny ügy van Józsefvárosban, miért pont e mellé álltál?

Inkább az ügy talált meg engem, az Isten dolgai így működnek. Amikor a Józsefvárosba kerültem két évvel ezelőtt, akkor felkerestem a kerületben működő civil szervezeteket, az alpolgármester asszonyt is, hogy mit tudunk mi gyülekezet, segíteni. Akkor léptem kapcsolatba A Város Mindenkié csoporttal, amelynek egyébként nem vagyok tagja. Tiszta szívű embereket találtam, és megragadott, hogy fiatal emberek arra áldozzák a szabadidejüket, hogy hajléktalanoknak segítsenek. Ez egy zárt csoport, akiktől sokat lehet tanulni, nemrég részt vettem egy előadásukon: Az önként vállalt szenvedés volt a címe. Ez végül is mélyen spirituális tartalom, kötődhet Jézushoz, aki azt mondta, hogy mindenki vegye fel a keresztjét és kövesse őt. Az előadás Antigonéról, Martin Luther Kingről és Mahatma Gandhiról szólt. Amikor Antigoné például szembesül azzal, hogy az isteni tervek előbbre valók, mint Kreón törvényei, akkor az Istent követi és nem törődik az emberekkel. A keresztény egyházaknak is meg kell tanulniuk, hogy hogyan tudnak úgy tanúságot tenni, úgy a közbeszédben, a nyilvánosság előtt jelen lenni, láthatóvá válni, hogy az hiteles legyen. Hogy szép legyen, hiteles és méltóságteljes, mert ennek a kultúrája még nem alakult ki az utóbbi évtizedekben.

Hogyan tudna ilyen lenni?

Az egyházaknak jó lenne átgondolni, hogy nekünk, keresztényeknek milyen az érdekérvényesítő szerepünk a világban, például ha környezeti ügyekről, ha egymás megsegítéséről van szó. Ha vannak, akik folyamatosan a keresztény értékekre hivatkoznak, akkor definiálnunk kellene a közbeszédben, hogy mik azok a keresztény értékek, mit jelent pontosan Krisztus követése egy adott kérdésben. Hiszen Magyarországon a lakosság igen nagy része kereszténynek vallja magát. Megnézhetjük a nagyokat, hogyan képviselték Isten ügyét a világban, akiktől lehetne tanulni, például Dietrich Bonhoeffertől.

Vannak újabb terveid a hajléktalanügy kapcsán?

Továbbra is szeretnék A Város Mindenkié csoport tagjaitól tanulni, és a gyülekezetben is sok a szociális tennivaló. A gyülekezeti házunk épülete is közcélokat szolgál: mintegy hét kisnyugdíjas, köztük pszichiátriai betegek, illetve 45 fiatal diák él itt, többségükben olyanok, akik nem jutottak be állami kollégiumokba, de albérletet sem tudnának fizetni. Az épület tereit szeretnénk a közeljövőben új kis közösségek számára befogadóvá, hívogatóvá, fenntarthatóvá  alakítani. Tervünk még, hogy csatlakozunk a kerületi cigánymisszióhoz.

Mindemellett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a doktori disszertációdat írod. Mi a témád?

Boldogok a szegények.

Névjegy: Bolba Márta 1986-ban született Sopronban. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és az ELTE magyar szakán tanult, illetve ösztöndíjasként a Lipcsei Egyetemen és a finn Joensuui Egyetemen. Férje közgazdász és a Fedél Nélkül fotósa. Bolba Márta 2012-től a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség lelkésze.

Sindelyes Dóra
Fotó: Vargosz