Elcsendesedve, körültekintve és önmagunkba nézve észrevehetjük, hogy a felhőtlen öröm hiányzik életünkből – és nem csak húsvétkor. Félelmek között élünk. Bizonytalan, indulatoktól forrongó, többszörösen megosztott világunkban senki sem tudja, mikor szűnik meg a munkalehetősége – és ezzel a megélhetése –, mikor támadja meg olyan gyógyíthatatlan betegség, amely kiszolgáltatott helyzetbe, esetleg halálba taszítja. Sokan összetörnek, mert a félelem és a reménytelenség megbetegíti az embert. Sokakat megbetegít az elkeseredés, a reményvesztés pedig szélsőséges eszméknek ad táptalajt. Túlzottan is külső hatásoktól függő – és azoknak kiszolgáltatott – életünk árnyékos, sötét oldalairól ezen a húsvéton is tekintsünk a Feltámadottra, mert ő fényt, életet akar hozni életünkbe!
Az evangéliumokból jól ismert történet – Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról – közömbösen hagy oly sok embert környezetünkben: pedig az első húsvét óta hangzik az örömhír, és mégis annyi hitetlenség, kétely és bizonytalanság van sokakban a feltámadás és az örök élet kérdése körül. Vannak, akik tudomásul veszik, elhiszik, elfogadják Jézus áldozatos kereszthalálát, Krisztus feltámadását, de mégis hiányzik életükből az öröm! Sokak életében a keserűség nyomában megjelenik a pusztító közöny is. Húsvét kimozdítja az embert a közönyből, a szenvtelenségből – lehetetlen a keresztre nézni könnyek nélkül, és lehetetlen a Feltámadottal úgy találkozni, hogy ne töltse el végtelen öröm szívünket! Ez a könny és ez az öröm legyen része életünknek, hogy kőszív helyett érző szívvel éljünk.
Isten közelségébe akar vonni bennünket ezen a húsvéton is – a feltámadásba vetett hit által. Ne menjünk el megkeményített, csukott szívvel amellett, ami nagypénteken és húsvétkor történt! Fordítsuk szívünket Isten felé, amíg lehetőségünk van rá, mert ő hív és vár minket. Közeledjünk Istenhez, és ő közeledni fog hozzánk (Jak 4,8). Nagy vigasztalás számunkra, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Nem változik irántunk való megmentő szeretete, jósága, nem csendesedik minket megszólító, hívó szava: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,28–29)
Nagypéntek és húsvét, a kereszt és a feltámadás nem választható el egymástól: a minket tanító, az értünk szenvedő és kereszthalált vállaló Jézus ugyanaz, mint a feltámadott Krisztus, aki él és uralkodik. De milyen ez a feltámadott Krisztus? Hozzánk való viszonyában ugyanolyan, mint amilyen nagypéntek előtt volt a földi életében a Názáreti Jézus.
Sokan kétféle Krisztust látnak. Látják, amint tanítja az övéit, gyógyítja a betegeket, végzi üdvösségszerző szolgálatát, közösséget vállal a kitaszítottakkal, a szegényekkel, kereszthalált szenved, és – mintegy ezzel párhuzamosan – látják a Feltámadottat, aki legyőzhetetlen, dicsőséges, és majd a végső ítélettel befejezi a világtörténelmet. Pedig a föltámadott Krisztus ugyanaz, mint a testben közöttünk élt Jézus. Ugyanaz. Megszakíthatatlan folyamatosság van nagypéntek előtt és húsvét után, ugyanaz a Jézus él tovább változatlanul, mert ő a feltámadott Krisztus. Nagyon lényeges mindezt szemünk előtt tartani, mert „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Ma is, most is az a Jézus vár ránk, akit megismerhetünk a Szentírás lapjairól. Jézus és Krisztus ugyanaz: akik látták a Feltámadottat, azok látták a sebek helyét is a testén! A golgotai történet örökkévalóvá lett, eltörölhetetlen lett: a feltámadott Krisztusban a Názáreti Jézus sebei láthatók.
A Jézust megtagadó, félelemtől elgyötört tanítvány, Péter egy rendkívüli tapasztalást élt át húsvét után – mikor a feltámadott Jézussal találkozik, az Úr azt kérdezi tőle: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Másodszor, harmadszor is megkérdezi Pétertől Jézus, hogy „Szeretsz-e engem?” (Jn 21,15–17) Ugyanaz a szeretet, gyöngédség, tapintat van a Feltámadottban, mert a feltámadott Krisztus ugyanaz, mint a názáreti Jézus volt: a halál és bűn erői fölött aratott teljes győzelem, a húsvéti győzelem nem tette bosszúszomjassá az Urat. Kimondható az is, hogy a feltámadás hitelesíti a keresztet. Vannak, akik egy dicsőséges, szinte megközelíthetetlen, vérrel ítélkező Krisztusban reménykednek, de ilyen Krisztus nincs!
A tanítványok is megértették, hogy a feltámadás hitelesítette a keresztet; húsvét után értették meg a Krisztus titkát. Mert nagypénteken, Jézus halálával befejeződött a Jézus-történet, és a tanítványok csak ezt követően, húsvét után kezdték érteni ezt a Jézus-történetet! Majd a befejeződött Jézus-történetben felismerték az Isten-történetet.
A viharban küzdő, rettegő tanítványok mellé Jézus ugyanúgy biztató, félelmet elűző, bátorságot és célt megmutató szavakkal lépett, mint a kereszthalála után hitüket, reménységüket vesztett tanítványok mellé! „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Mt 14,27) – mondja. Ezt az üzenetet tolmácsolja az Úr angyala is, aki megszólította a Jézus sírjához menő asszonyokat: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta...” (Mt 28,5–6)
A bátorítás, a biztatás ma is szól mindazoknak, akik félelmekkel, megoldatlan gondokkal, megannyi nyomorúsággal küzdenek, akik a halál és mulandóság miatt megkeserednek, rettegnek. Mondjuk és imádkozzuk: „Látván Krisztus feltámadását, hódoljunk szent Urunk, Jézus előtt, aki egyedül bűn nélkül való. Kereszted előtt hódolunk, Krisztus, és a Te szent feltámadásodat magasztaljuk és dicsőítjük. Mert Te vagy a mi Istenünk, és rajtad kívül mást nem ismerünk, a Te nevedet szólítjuk. Jertek, minden hívők, hódoljunk Krisztus szent feltámadásának, mert íme, a kereszt által öröm szállt az egész világra. Mindenkor áldva az Urat, dicsőítjük az Ő feltámadását, mert eltűrve érettünk a keresztet, halállal megtörte a halált.” Ámen.  

Kun András Sándor

(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2010. április 4-i számában.)