Ne félj!

2013. november 18., hétfő

Ifjúsági nap volt Székesfehérváron – beszámoló.

Kicsit hideg, kicsit napsütötte hétvége első napján kezdhettük meg ifjúsági napunkat Székesfehérváron a Széchenyi úti gyülekezeti házban. A vendégeink között köszönthettük Kósa Gergely bokodi evangélikus lelkészt és a délután folyamán kedves feleségét, Dr. Kósa Andreát is.

Ézsaiás 43. fejezetével nyitotta meg az alkalmat a fiatal lelkész, vagyis Gergő. „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" Folytatásképpen elmesélte, hogyan hívta őt az Úr kegyelemből új életre. 12 évesen félelemmel telve ment gyermektáborba, miután összeveszett édesanyjával. Ekkor arra gondolt, mi lesz, ha újra nem láthatja édesanyját és nem kérhet tőle bocsánatot, ennek érdekében egyszerűen, szabadon imádkozott, hogy őrizze meg őt egészségben. Az nem természetes, hogy félünk, azt az ördög teremtette. „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Timóteus 1:7)

Honnan fakad a félelmünk? Tette fel a költői kérdést Gergő, majd folytatta. Ádám és Éva egy olyan kincs birtokában volt, hogy folyamatos kapcsolatban lehetett Istennel. A félelem forrása az Istentől eltávolodott életből fakad. Hangzatos szavak manapság, hogy a félelem feloldható egy pozitív gondolattal, inspirációval. Természetesen a félelem nem távozik egyik pillanatról a másikra az életünkből. Ami szükséges ehhez, az nem más, mint az idő, a lelki beszélgetés. Gyakran félünk az egyedülléttől vagy épp pont a társas léttől, a haláltól, a múlttól, a jövőtől, a megfoghatatlantól (okkult hatásoktól), de lehetséges, hogy attól, vajon elfogadnak-e mások minket. A világ azt sugallja, hogy jók vagyunk, de egyedül vagyunk. Az evolúció szerint véletlenül jöttünk a világra, a semmiből jöttünk, és nem tartunk sehova, az erősebbek maradnak életben. Isten mindennek az ellenkezőjét mondja, a saját maga képmására teremtett bennünket és minden napon gyönyörködik bennünk. Minél jobban generálják az életünkben a félelmet, annál inkább irányíthatóvá válunk. Mindenkinek szüksége van a reményre. Sokan tévesen például a horoszkópban keresik a megoldást. A kíváncsiság hajtotta vágy sodorja őket veszélybe. Ha a napot a horoszkóp elolvasásával kezdik, és az aggodalmat, rettegést okoz számukra, előfordulhat, hogy az egész napjukat végigkíséri és lehet önbeteljesítő is. Kultúránkból fakadóan sok hatás érhet bennünket, mely félelmet ébreszthet, ilyen a jóslás és a babona. Ezektől meg kell óvni magunkat és társainkat egyaránt. A felvezetés után kiscsoportokban beszélgettünk félelmeinkről.

Az alkalom második részében a párkapcsolatról volt szó, ekkor már Gergő felesége, Andrea is köztünk lehetett. Felváltva beszéltek megismerkedésük szép és nehéz időszakairól egyaránt. Fontosnak tartják, hogy akit párként választunk, az legyen hasonló érdeklődésű, és mindenekelőtt egyértelműen kiállnak egy út mellett, ami a következő: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában..." (2 Kor 6:14). A legfontosabb az Istennel való közösség legyen, vagyis két hívő ember házassága. A kősziklára épített ház példázatával vezették tovább a gondolatmenetet. „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása." Isten építőköveket ad életünkhöz, kérjük kapcsolatainkban is a segítségét. Egy fontos üzenetet közvetített az ifinap résztvevőinek a pár a házasságról, mégpedig azt, hogy ne a házasságtól várjuk a boldogságot, mert nem a házasság tehet minket boldoggá. Két boldog ember találkozása tehet egy házasságot igazán boldoggá.

Megjelent a Békesség újság 2013. októberi számában.

Forrás: refdunantul.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.